Kipróbáltuk: Nikon D5 teszt

0

Értékelés

Ha egyetlen jelzőt kellene mondanom, ami a leginkább illik a Nikon D5-re, akkor az a reszponzív lenne. Sajnos szóban nehéz visszaadni mindazt, amit egy ilyen gép használata jelent. Remek kezelésének köszönhetően igen gyorsan beállítható (és ebben az új helyre költöztetett ISO gomb is sokat segít), a fókuszrendszere pedig pillanatok alatt élesre állít, így nem maradunk le egyetlen fontos pillanatról sem… Legalábbis a gép miatt nem. A gyors élességállítás mellett kiemelendő a nagy érzékenységnél is alacsony képzaj (persze nem az ISO 3 millióra kell gondolni, buta dolog lenne ezen lovagolni, hanem az ISO51200-ra, vagy akár az ISO102400-ra, sőt, webre még az ISO204800 is elmegy egy kis utólagos zajszűréssel és utómunkával – amit persze a sajtóügynökségek nem nagyon szeretnek).

A gépet igyekeztem a fő felhasználási területein is kipróbálni, így egy egyszerű fotósorozat készítésére is elmentem vele a helyi piacra, ahol a fotóriporteri munka egy kis szegletét utánoztam. A tapasztalat igen pozitív, a gyakorlatilag szinte azonnal fókuszáló gép tökéletes társ volt, a gyors sorozattal kombinálva pedig a legjobb pillanat kiválasztása sem volt nehéz. A méretes masina miatt viszont nem tudtam észrevétlen maradni, de azt hiszem itt ez nem is lehet cél, a fotózás előtti kommunikáció sokkal fontosabb, mint egy nagy tele mögé elbújni.

Nem maradt ki a sportfotózás sem. Sajnos kültéri esemény fotózására a teszt ideje alatt nem volt lehetőség, de sportcsarnokban pörgős NB1-es férfi kézilabda és könnyedebb, női kosárlabda mérkőzés fotózására is elmentem. Mindkét esetben azonos tapasztalatokkal tértem haza: a kiváló, gyors fókuszrendszer és a 3D követő fókusz mindig remekül tette a dolgát. Ha egy jó pillanatról lemaradtam, az sosem a gép hibája volt, hanem az én tapasztalatlanságom. A 300-as teleobjektív egy kicsit hosszú volt ide, de arra mindenképpen jó példát adott, hogy még ilyen fényviszonyok között is kiváló a fókuszrendszer és az alacsony képzaj miatt a nagy érzékenységű képek nagy nyomatokon is megállnák a helyüket.

A Nikon tehát ismét megmutatta, hogy van még mit a tejbe aprítani és van még min fejleszteni. Igazából most már tényleg nagy kérdés, hogy mit hozhat még a jövő. Talán az új tükörmozgató mechanikában még van egy kis tartalék a nem felcsapott tükrös 14 kép/mp-hez, s a szenzorokat is lehet még tovább fejleszteni. Funkcionalitásban talán a beépített Wi-Fi vezérlő és a GPS vevő hiányolható, de opcionálisan ez is beszerezhető.

A teszt során két dologra jöttem rá: aki ilyen géppel dolgozik, annak erősebb csuklója lesz, mint amlyen nekem van, a gép tömege egy jó objektívvel könnyen 2,5 kg fölé emelkedhet, ami már nem kis súlyt ró a fotós nyakába és csuklójára. A másik dolog igazából nem újkeletű, eddig is tudtuk, hogy nagyon béna pénztárcánk van, de a Nikon D5 árcéduláját látva ez méginkább erősödhet bennünk. Ugyanis mint minden, ez is relatív. Nem a gép drága. Mi keresünk kevest. (Pontosabban mi is sokat keresünk, csak nem találjuk… 😉 )

A Nikon D5 váz ára bruttó 2.270.000 Ft, a garancia 3 év!

Pro és kontra

A gép pozitív és negatív tulajdonságai a következők:

Pro és kontra
előnyök hátrányok
  • Kiváló képminőség
  • Magas érzékenységen is alacsony zajszint
  • ISO50-3276800 érzékenység tartomány
  • Új és gyorsabb Expeed 5 processzor
  • Masszív, időjárásálló szigeteléssel ellátott magnézium ötvözet váz
  • 400 ezer expozícióval tesztelt zárszerkezet
  • Háttérvilágítású gombok
  • 100%-os lefedettségű, 0,72×-es nagyítású pentaprizmás kereső
  • Részletes információk és horizont jelző a keresőben is
  • 153 mezős AF rendszer, -3 Fé érzékenységgel, középső AF pont -4 Fé érzékenységű
  • f/8 fényerőnél is használható néhány fókuszpont
  • Hatásos témakövetés
  • Csoport AF és 3D követő módok
  • Kis felbontású RAW mentési lehetőség
  • 12 kép/mp sorozat teljes felbontásban (folyamatos autofókusz és fénymérés)
  • 14 kép/mp 5 Mpixelen rögzített fókusszal és felcsapott tükörrel
  • Akár 200 RAW képig tartó sorozat (gyors memóriakártyával)
  • Kéttengelyes virtuális horizont
  • Ultra HD videófelvétel, 30 kocka/mp sebességgel, FullHD videó 60 kép/mp frissítéssel
  • FX és DX videó lehetőség, teljes felbontásban
  • 2,7×-es videó képkivágás
  • Sztereó mikrofon bemenet és fejhallgató kimenet
  • Részletesebb hangbeállítások, és beszédhez hangolt frekvencia tartomány
  • Dupla XQD kártyafoglalat, több kártyakezelési opcióval
  • Kiváló felbontású, 2,36 millió képpontos, érintésérzékeny LCD
  • Az LCD fényereje és színezete is állítható
  • Felső és hátsó státusz LCD-k
  • Gyors mentési idők
  • Fénymérés finomhangolás
  • AF finomhangolás
  • Automatikus AF kalibrálás
  • Kétféle AUTO fehéregyensúly, és részletesebb finomhangolás
  • HDR mód
  • Többlépcsős aktív dinamika korrekció
  • Automatikus torzítás csökkentés
  • Vignettálás csökkentés
  • Egyszerűsített élőkép mód váltás
  • Csendes zárkioldás mód
  • Quiet és Silent élőkép funkciók
  • Több önkioldó beállítás
  • Time-lapse videó
  • Videó módban külön funkcióval ellátható gombok
  • Videóvágás
  • Gépen belüli RAW szerkesztés
  • Rengeteg Retouch opció (belső képszerkesztés)
  • Opcionális GPS és Wi-Fi lehetőség
  • Gigabit Ethernet port
  • HDMI kimenet (2160p), veszteségmentes videó továbbítással
  • Super-Speed USB 3.0 csatlakozás
  • Nincs beépített Wi-Fi (csak opcionális)
  • Korlátozott videófelvételi idők (UltraHD max. 3 perc, FullHD 10-20 perc)
  • Kissé bizonytalan navigációs iránygomb

Mellékelt tartozékok

A termék dobozában a fényképezőgépen, a kezelési útmutatón és a szoftvereket tartalmazó CD-n kívül, a következőket kapjuk:

  • EN-EL18a lítium-ion akkumulátor
  • MH-26a akkutöltő, hálózati kábellel
  • Műanyag bajonettzáró sapka
  • Nyakpánt
  • USB kábel
  • Kábelrendező
  • BS-2 vakupapucs védő

A fényképezőgépet a Nikon hazai képviseletétől kaptuk kölcsön. Köszönjük!

Ha a bemutatóink segítettek a gép kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja a Pixinfo.com működését. Köszönjük!

Tesztképeink

A Nikon D5 fényképezőgéppel készült tesztfotók megtekintéséhez kattintson az alábbi linkre. A fényképek elnevezésében jelöltök az érzékenységet, a gyújtótávolságot és a rekeszértéket is. A fájlok EXIF adatokat is tartalmaznak, és minden tekintetben módosítatlanok (kivéve a veszteségmentes forgatást). A képek Nikkor 24-70mm f/2,8E ED VR AF-S, valamint Nikkor 300mm f/4E AF-S PF ED VR objektívekkel készültek.

Tipp: a megjelenő új ablakban mutasson rá egy indexképre, és tekintse meg a böngésző státuszsorát, ahol a fájlnévből kiderülnek a fenti adatok! A kép megnyitását új ablakban vagy új fülön érdemes végezni (shift+kattintás, control+kattintás, Macintoshnál középső egérgomb).

A cikkben és a tesztfotók között szereplő összes képet szerzői jogok védik. Előzetes, írásos engedély nélküli felhasználásuk tilos!