Kipróbáltuk: Nikon D850 – teszt

0

Különlegességek

AF finomhangolás

A komolyabb DSLR fényképezőgépeknél már megszokhattuk, hogy a fázis-különbség alapú élességállítás front/backfocus jelenségét különféle eltolásokkal korrigálhatjuk. Kézi megoldás mellett persze mindig kényelmesebb, ha ezt automatika végzi, ilyet egyelőre csak Nikon gépekben látni.

A Nikon D5 és a D500 után most már a D850-nél is elérhető az automatikus kalibrálás, amely élőkép módból indítható (a fókuszálást követően) az oldalsó AF módválasztó gomb és a videofelvétel indítására szolgáló gomb 2 mp-ig tartó nyomvatartásával.
Sajnos – mint írtuk –, az egyes objektíveknél csak egy-egy eltolási érték adható meg, így ez a funkció inkább csak fix gyújtótávolságú objektíveknél lesz jól használható, ugyanis a zoom objektíveknél előfordul, hogy a tele végben jó a fókusz, csak a kezdő nagylátó állásnál van pl. frontfókusz. Ilyen esetben marad a szervizes beállítás, ami egyébként pontosabb is, mint a vázon történő próbálkozás.

Gombvilágítás

A Nikon D5-ből a legfontosabb gombok háttérvilágítását is megkapta a D850. A folyadékkristályos kijelző háttérvilágítását aktiválva a bal oldali és a felső gombsor jelzései fehér háttérvilágítást kapnak. A világítás nem érinti a hátsó Fn2, az AF-ON, az i és Info, valamint a LiveView gombokat, illetve a gép jobb tetején lévő kezelőszerveket sem.

RAW feldolgozás

A fényképezőgépen belül is van lehetőségünk a RAW fájlok kidolgozására, így akár a fotózás után is választhatunk más fehéregyensúlyt, vagy finomíthatunk az expozíción. Ezt ráadásul nem csupán egy képen, hanem egyszerre több képen is elvégezhetjük.

A módosítható paraméterek között a felbontás, a tömörítési fok, a fehéregyensúly, az expozíció, a képstílus, a zajszűrés, a színtér, a peremsötétedés korrekció és az aktív D-Lighting érhető el.

Elektronikus első redőny, illetve teljes elektronikus zár

Mint már írtuk az AF/sorozat oldalon, a Nikon D850-ban nem csak elektronikus első zárat használhatunk, de teljes elektronikus zár is rendelkezésre áll, így az ultra nagy gyújtótávolsággal történő fotózásnál is kiküszöbölhető a rázkódás közepes záridőknél is, illetve olyan helyzetben is fotózhatunk zajtalanul, ahol fontos a diszkrét munka.

Optikai hibák korrekciója

A Nikon D850 az optikai hibák korrekcióját is kínálja, amely a geometriai torzítás hibáját képes javítani a Nikkor objektíveknél. A korrekció csak JPEG formátumnál vehető igénybe, RAW formátum esetében a RAW konverter szolgáltatásai között kell ezt a lehetőséget megkeresnünk.

Torzítás korrekció



funkció kikapcsolva


funkció bekapcsolva

Csökkenthető a peremsötétedés is, ez azonban úgy tűnik, hogy nem profil alapon működik, hiszen tökéletes javítást nem tudunk elérni, csak 3 fokozatú peremsötétedés csökkentést:

Peremsötétedés korrekció

Perspektíva korrekció

Nagylátószögű objektívvel enyhén felfelé vagy enyhén lefelé fotózva is jelentős perspektíva torzulás figyelhető meg a képszéleken található, eredetileg függőlegesen futó vonalaknál. Ezt hivatott korrigálni ez a szolgáltatás, amely utólag, a retusálás menüből érhető el, s JPEG formátumú képekre lehet alkalmazni.

Perspektíva korrekció



funkció kikapcsolva


funkció bekapcsolva

Egyenesbe forgatás

Kis mértékű, pár fokos forgatást is lehetővé tesz a D850, ha exponáláskor kissé ferdén tartottuk volna a gépet. A funkció csak JPEG formátumú képekkel használható és utólag, a retusálás menüből érhető el.

HDR

Szintén csak JPEG formátumnál alkalmazható a HDR mód, ahol 1, 2 vagy 3 Fé eltéréssel készülhet az expozíció sorozat, amelyet a gép össze is illeszt egy képpé. Az összeillesztésnél az erős fényerőkülönbségű területek símítása lehet enyhe, normál, vagy erős.

HDR mód



funkció kikapcsolva


1 Fé expozíció különbség, enyhe símítás


2 Fé expozíció különbség, enyhe símítás


3 Fé expozíció különbség, enyhe símítás


3 Fé expozíció különbség, normál símítás


3 Fé expozíció különbség, erős símítás

Time-lapse videó

Bár már nem számít igazán ritkaságnak a time-lapse készítés lehetősége egy fényképezőgépben, érdemes megemlíteni itt, hiszen sok olyan fényképezőgép van, amely bár kínál időzített sorozatkészítési lehetőséget, de a képeket nem fűzi össze helyettünk videóvá. A Nikon D850 megteszi, méghozzá akár UltraHD felbontásban is (a sok helyen hangoztatott 8k time-lapse képesség csupán abban merül ki, hogy képes a gép időzített sorozat készítésére, így a nagy felbontású, 8256 pixel széles képkockákból külső szoftverrel készíthető 8k time-lapse videó, de ezt a gép nem készíti el, csak max. Ultra HD felbontásig).
Sajnos a képfrissítés sebessége nem állítható be pontosan, így a lejátszás sebessége gyakorlatilag csak a képkockák felvétele közötti időtől függ.

Time-lapse videó készítésnél az egyes képkockákat nem menti el a gép. A normál módnál minden képkocka előtt fókuszál a gép, majd a tükröt felcsapva elkészíti a fotót, ezt követi a tükör visszaállása, újra fókuszálás, majd a következő képkocka. Van lehetőség néma felvételkészítésre is, ilyenkor az első képkocka előtt fókuszál a gép, felcsapja a tükröt, majd a fotókat teljes elektronikus zár használatával készíti, rögzített fókusszal. Ez utóbbi nyilván nem csak a csendesebb üzemmódot, de a zár és tükörmechanika kímélő üzemmódot is jelenti – persze az elektronikus zár miatt jello-effektre mozgó témánál számítani kell.

Fókuszléptetés

A felvétel menüben találjuk a fókuszléptetéses fényképezést, ahol max. 300 képet készíthetünk kisebb-nagyobb fókusz eltolásokkal, vagyis fókuszsorozatot hozhatunk létre. Ezeket a képkockákat utólag, külső szoftver segítségével egy nagy mélységélességű fotóvá illeszthetjük (focus-stacking). A képek közötti fókusz eltolás mértékét 1 és 10 között adhatjuk meg.

Beállítható még a képek közötti időköz (1-30 mp között), illetve kérhető expozíció símítás (a képek közötti fényerőkülönbségek korrekciója) valamint néma fényképezés is (elektronikus zár).
Mivel az egyes képkockák közötti idő is megadható, így akár time-lapse videó készítésénél is hasznát vehetjük e szolgáltatásnak.

A funkció azonban rendelkezik némi hiányossága, hiszen azt pl. nem adhatjuk meg, hogy a fókuszléptetés előre, vagy hátra történjen (mindig hátrafelé mozdítja a fókuszt), illetve az sem feltétlenül jó, hogy az „Indítás” menüpont elfogadása után azonnal nekikezd a gép a felvételek készítésének, nincs lehetőségünk élőképen vagy keresőben a kompozíció, illetve a fókuszt beállítani.

Egy kis trükkel azért ez áthidalható, a fókuszsorozatot LiveView élőkép módból érdemes kezdeni (optikai keresőt használva a gép mindenképpen autofókusszal kezd, míg LiveView módból indítva a funkció aktiválása előtt beállított fókuszon marad a gép).

Multiexpozíció

A filmes gépeknél az egyetlen képkockára több expozíció készítését szimulálhatjuk a multi expozíciós móddal, amelyet felvételkor és utólag, a retusálás menüből is elérhetünk. A fentiektől eltérően az utólagos multi expozíció (vagy ahogy a gép nevezi: képátfedés) csak RAW formátumú, maximum két darab képpel végezhető el. Fotózás előtt kiválasztva a többszörös expozíciót lehetőségünk van akár 10 képet is egymásra fotózni, sőt, az egyes képek közötti átfedés módját is megválaszthatjuk hozzáadásra, átlagolásra, világosításra, vagy sötétítésre.

Villódzás mentesített fotózás

A fénymérő rendszer lehetővé teszi, hogy a gép érzékelje a villódzó megvilágítást, s alkalmazkodjon hozzá. Ez nem csak egy-egy kép készítésénél, de sorozatfelvételeknél is igen hasznos tud lenni, hiszen villódzó megvilágításnál előfordulhat, hogy egy-egy képkockát adott esetben teljesen tönkretesz az éppen minimális megvilágítást adó fényforrás, amely jelentős alulexponálást eredményezhet. A villódzás mentesített felvételkészítés során a gép igyekszik olyan időpillanatokban exponálni, amikor a lehető legjobb képet kapjuk

21 képes sorozat fotói egymás után lejátszva, bekapcsolt villódzás mentesítésnél
21 képes sorozat fotói egymás után lejátszva, kikapcsolt villódzás mentesítés mellett

Negatív/dia digitalizálás

Az opcionális ES-2 film adapter segítségével negatív is dia filmkockák digitalizálhatók a D850 segítségével. E kiegészítő piacra kerülése várhatóan csak jövő márciusban lesz esedékes.