Kipróbáltuk: Nikon D90 teszt

0

Menürendszer

A menü felépítése a Nikon sztenderdet követi, vagyis semmilyen meglepetés nem érheti az egyéb D-gépeken (főleg a komolyabb modelleken) edződött felhasználót. A főbb témaköröket a jól ismert csoportokba szedte a gyártó, a meglehetősen bonyolult Custom menüt pedig betűkkel jelzett (a-f) alcsoportokba rendezte. Ennek köszönhetően a menü, elég jól megszokható, és megtanulható. A tanulást segíti a gép szöveges megjegyzés módja, amely a ?-gomb lenyomásakor minden menüponthoz egy kis leírást nyújt.
A Nikon odafigyelt a menü testreszabására is, így a számunkra fontos opciók egyetlen csoportba (My Menu) rendezhetők. Az aktuális beállítások gyors áttekintését segíti a Recent Settings felsorolás.


A menüpontok 17 nyelven szólnak a felhasználóhoz, melyek között sajnos ezúttal sem találjuk meg a magyart.

Playback (lejátszás) menü

Lejátszás menü

Ebben a menüben új a képek azonnali lejátszásának, vagy például a képernyőn megjelenő információknak a ki- és bekapcsolása. Teljesen új a Picmotion szolgáltatás is, amely egyfajta diavetítés funkciót kínál. A kiválasztott képeket, vagy dátum szerinti csoportokat 5 -féle háttérzenével vagy ugyanennyi áttűnési effekttel játszhatjuk le.


  • Delete: egy, dátum szerinti vagy az összes kép
    törlése (Selected, Selected date, All)
  • Playback folder: lejátszás mappája
    (Current, All)
  • Hide image: kép rejtése kiválasztott csoport, vagy dátum szerint (Select/set, Select date, Deselect All?)
  • Display mode: képernyőn megjelenő információk, pl. kiégés villogtatása hisztogram, vagy az összes expo adat (Highlights, RGB histogram, Data)
  • Image Review: felvétel utáni lejátszás (On, Off)
  • Rotate tall: képek automatikus
    elforgatása (On/Off)
  • Picmotion: lejátszás (Start), képek kiválasztása (Select pictures), háttérzene (Backgrounf music), áttűnési effektek (Effects)
  • Slide show: képek egymásutáni
    lejátszása (Start), képekk közötti várakozási idő (Frame interval, 2-10 mp)
  • Print set: kiválasztás nyomtatáshoz (Select/set, Deselect
    all)

Shooting (felvétel) menü

Felvételi menü

A képoptimalizásió (Optimize image az új modellben a Picture Control nevet kapta, ahol ezúttal is több színeffektet állíthatunk be, majd azok opcióit egyenként módosíthatjuk. Friss szolgáltatás az aktív D-lighting is, amelyet a nagyobb modellektől örökölt a készülék, de itt még több beállítást kapunk.


  • Set Picture Control: képminőségi és színbeállítások (Standard, Neutral, Vivid, Monochrome, Portrait, Landscape)

    • bármely fenti effekt beállítása (kivéve a Monochrome módot):
      • Quick adjust (gyors beállítás, amely az összes csúszkát egy irányban módosítja): +/-2 lépésben
      • Sharpening: élesség (0-9 lépésben)
      • Contrast: kontraszt (+/-3 lépésben)
      • Brightness: világosság (+/-1 lépésben)
      • Saturation: színtelítettség (+/-3 lépésben)
      • Hue: színtónus (+/-3 lépésben)
      • Filter effects (csak Monochrome beállításnál): színszűrők (Off, Sárga, Narancs, Piros, Zöld)
      • Toning (csak Monochrome beállításnál): színtónus (9 -féle szín, melyek mindegyikének erőssége 7 lépcsőben állítható)
  • Manage Picture Control: a fenti színeffektek a felsorolt beállításokkal módosíthatók, 9 mentési helyen menthetők, átnevezhetők és törölhetők, vagy egyedi színsémák menthetők kártyára, illetve onnan a fényképezőgépre.
  • Image quality: képformátum és tömörítés (NEF+JPEG fine, NEF+JPEG normal, NEF+ JPEG basic, NEF (RAW) JPEG fine, JPEG normal, JPEG basic)
  • Image size: képméret (Large 4288×2848/12,2M, Medium 3216×2136/6,9M, Small
    2144×1424/3,1M)
  • White balance: fehéregyensúly (Auto, Incandescent, Fluorescent (7 -féle színhőmérsékletű lámpához), Direct sunlight,
    Flash, Cloudy, Shade, Choose color temp., Preset manual); a fehéregyensúly beállítások előmentett állásai egy 12×12 mezős színmátrixon finomhangolhatók, a kézi színhőmérséklet megadás 2500-10000 Kelvin között állítható, a menuális szabályozás 5 helyre menthető.
  • ISO sensitivity: érzékenység (Auto, Lo 1 (ISO100), Lo 0,7 (ISO125), Lo 0,3 (ISO160), 200, 250, 320, 400, 500,
    640, 800, 1000, 1250, 1600, 2000, 2500, 3200, Hi 0.3 (ISO4000), Hi 0.7 (ISO5000), Hi1.0 (ISO6400)); ugyanitt szabályozható az automata érzékenység maximuma (ISO400-6400) és a minimum záridő is. (1/2000-1 mp)
  • Active D-lighting: automatikus dinamikaátfogás növelés (Auto, Extra High, High, Normal, Low, Off)
  • Color space: színtér (sRGB, AdobeRGB)
  • Long exposure NR: hotpixel szűrés hosszú expozíciónál (On/Off)
  • High ISO NR: zajszűrés magas érzékenységnél (Normal, Low, High, Off)
  • Active folder: aktív mentési mappa kiválasztása, átnevezése, törlése, új készítése (Select folder, New, Rename, Delete)
  • Multiple exposure: többszörös expozíció (Number of shots (2-3 kép), Auto gain)
  • Movie Settings: videófelvételi beállítások (Quality, Sound)

Custom settings (egyedi beállítások) menü

A felhasználói beállításokat már nem a D80-hoz hasonlóan, lineárisan, hanem csoportokba rendezve találjuk a menüben, csakúgy mint a drágább készülékekben.

  • Reset custom settings (visszaállítás gyári alapértékekre): Yes, No
  • Custom A menü
  • a; Autofocus (autofókusz opciók)
    • a1; AF-area mode: AF-mező módok (egypontos (Single point), dinamikus terület (Dynamic area), automata kiválasztás (Auto-area), fókuszkövetés (3D-tracking)
    • a2; Center focus point: középső fókuszmező mérete (normál (Normal zone), széles (Wide zone))
    • a3; Built-in AF-assist Illuminator: beépített AF segédfény bekapcsolása (On, Off)
    • a4; AF point illumination: fókuszpont kijelzése (Auto, On, Off)
    • a5; Focus point wrap-around: AF pont kiválasztás folyamata (Wrap (szélső fókuszmezőhöz érve a következő pontnál az átellenesre ugrik), No wrap (szélső fókuszmezőnél megáll)
    • a6; AE-L/AF-L for MB-D80: AE-L/AF-L gomb működése a portrémarkolaton (AE/AF lock, AE lock only, AF lock only, AE lock (hold), AF-ON, FV lock, Focus point selection)
    • a7; Live view auto focus: AF működése élőkép módban (arcprioritásos (Face priority), szélesmezős (Wide area), normál mezős (Normal area))

    Custom B menü
  • b; Metering/exposure (fénymérési és expozíciós beállítások)
    • b1; EV steps for exposure cntrl: Fé lépésköz expozíció állításnál (1/3, 1/2 Fé)
    • b2; Easy exposure compensation: egyszerű expozíció kompenzáció (On, Off)
    • b3; Center weighted area: középre súlyozott mérési terület mérete (6, 8, 10 mm)
    • b4; Fine tune optimal exposure: +/-1 Fé között, 1/6 lépésközökkel finomhangolható bármelyik fénymérési mód
      • Matrix metering: -1 – +1 Fé
      • Center-weighted metering: -1 – +1 Fé
      • Spot metering: -1 – +1 Fé

    Custom C menü
  • c; Timers/AE lock (idő és AE rögzítési beállítások)
    • c1; Shutter-release button AE-L : fénymérés rögzítés exponáló gombbal (On, Off)
    • c2; Auto meter-off delay: fénymérési beállítások megőrzése (4 mp, 6 mp, 8 mp, 16 mp, 30 mp, 1 perc, 5 perc, 10 perc, 30 perc)
    • c3; Self-timer delay: önkioldó ideje (2, 5, 10 és 20 mp), képek száma (Number of shots)
    • c4; Monitor off delay: kijelző automata kikapcsolásának ideje (visszajátszásnál (Playback), menüknél (Menus), felvételi infóknál (Shooting info display), gyorsvisszanézésnél (Image review); 4 mp, 10 mp, 20 mp, 1 perc, 5 perc, 10 perc
    • c5; Remote on duration: távvezérlő beállításainak érvényességi ideje (1, 5, 10, 15 perc)

    Custom D menü
  • d; Shooting/display (felvételi és képernyő beállítások)
    • d1; Beep: hangjelzés (On, Off)
    • d2; Viewfinder grid display: kompozíciós segédrács a keresőben (On, Off)
    • d3; ISO display and adjustment: érzékenység kijelzés (Show ISO sensitivity, Show ISO/Easy ISO, Show frame count)
    • d4; Viewfinder warning display: figyelmeztető kijelzés a keresőben (On, Off)
    • d5; Screen tips: képernyő tippek (On, Off)
    • d6; CL mode shooting speed: lassú sorozat sebessége: 1-4 fps (kép/mp)
    • d7; File number sequence: fájl sorszámozás (On, Off, Reset (lenulláz))
    • d8; Shooting info display: info képernyő (Auto, Manual: Dark on light (világos háttér), Light on dark (sötét háttér))
    • d9; LCD illumination: státusz LCD-k háttérvilágítása (On, Off)
    • d10; Exposure delay mode: expozíció késleltetés (On (1 mp az expo gomb lenyomása után), Off
    • d11; Flash warning: vaku figyelmeztetés (On, Off)
    • d12; MB-D80 battery type (portrémarkolatban használt akkuk típusa): LR6 (AA alkáli), HR6 (AA NiMH), FR6 (AA lítium), ZR6 (AA Ni-Mn)

    Custom E menü
  • e; Bracketing/flash (automata sorozat és vaku opciók)
    • e1; Flash shutter speed (záridő vakuzás mellett): 1/60-30 mp
    • e2; Flash cntrl for built-in flash (beépített vaku szabályozása):
  • TTL
  • Manual (kézi mód): Full, 1/1,3-1/128 leosztás
  • Repeating flash (stroboszkóp): Output 1/4-1/128 (teljesítmény), Times, 2-15 (villanások száma), Frequency 1-50Hz (villanási gyorsaság)
  • Commander mode (vezérlő vaku): Built-in flash (mód és teljesítmény beállítás), Group A (mód és teljesítmény beállítás), Group B (mód és teljesítmény beállítás), Channel (1-4 csatorna)
  • e3; Modeling flash: modellfény (On, Off)
  • e4; Auto bracketing set: automata sorozatok beállításai (AE&flash (expozíció és vaku), AE only (csak exp. Sorozat), Flash only (csak vakusorozat), WB bracketing (fehéregyensúly sorozat), ADL bracketing (dinamika kompenzáció sorozat)
  • e5; Auto FP: automata nagy sebességű szinkron (On, Off)
  • e6; Bracketing order: auto sorozat képsorrendje (mért > alá > fölé; alá > mért > fölé)
  • Custom F menü
  • f; Controls (kezelőszervek)
  • f1; Light switch: háttérfény kapcsoló (info LCD háttérfény, info LCD háttérfény+info kijelzés)
  • f2; OK button: OK gomb funkciója felvételi módban (középső fókuszpont kiválasztása (Select center focus point), aktív fókuszpont kijelzése (Highlight active focus point), nincs funkció (Not used)l
  • f3; Assign FUNC. Button: FUNC gomb feladata (segédrács megjelenítése, AF-mező mód kiválasztása, középső fókuszpont választása, FV rögzítés, vaku kikapcsolás, mátrix fénymérés, középre súlyozott fénymérés, szpot fénymérés, a My Menu legfelső opciójára ugrás, RAW formátum aktiválása
  • f4; Assign AE-L/AF-L button: AE-L/AF-L gomb feladata (AE/AF rögzítés, csak AE rögzítés, csak AF rögzítés, AE rögzítés (nyomvatartás alatt), AF aktiválás, FV rögzítés
  • f5; Customize command dials: vezérlőtárcsák beállításai (Reverse rotation (ellentétes forgásirány), Change main/sub (hátsó/első tárcsa felcserélése), Menus and playback (menük és visszajátszás kezelése)
  • f6; No memory card?: expozíció memóriakártya nélkül (Release locked (nem lehetséges), Enable release (engedélyezett))
  • f7; Reverse indicators: expzíciós skála megfordítása (+…0…-; -…0…+)
  • Setup (beállítás) menü

    Beállítás menü

    • Format memory card: memóriakártya
      formázása (No, Yes)
    • LCD brightness: LCD világossága
      (-3 / +3)
    • Clean image sensor: automatikus szenzortisztítás (azonnal (Clean now), be/kikapcsoláskor (Clean at startup/shotdown)
    • Lock mirror up for cleaning: tükör felcsapása kézi tisztításhoz
    • Video mode: videó kimeneti norma (NTSC, PAL)
    • HDMI: HDMI kimenet felbontása (Auto, 480p, 576p, 720p, 1080i)
    • World time: világidő beállítása (Time zone, Date and time, Date format, Daylight saving time)
    • Language: menünyelv (dán, német, angol, spanyol, finn, francia, olasz, holland, norvég, lengyel, portugál, orosz, svéd, hagyományos kínai, egyszerűsített kínai, japán, koreai)
    • Image comment: szöveges megjegyzés készítése a kép mellé (Done, Input comment, Attach comment)
    • Auto image rotation: automata képelforgatás (On, Off)
    • Image Dust off ref photo: RAW mintafotó
      készítése a Nikon Capture szoftverben való portalanítás funkcióhoz
      (azonnal (Start), előbb szenzortisztítás és utána (Clean sensor and then start)
    • Battery info: akku állapota (Bat.
      meter (%), Pic. meter, Charge life)
    • GPS: opcionális GPS adapter (Auto meter off, Position)
    • Firmware version: firmware
      verziószáma
    • Retouch (képszerkesztés) menü

      Képszerkesztés menü


      • D-Lighting: utólagos dinamika kompenzáció
      • Redeye correction: vörösszem
        eltávolítás
      • Trim: fotó vágása (3:2, 4:3 és 5:4 oldalarányra, 5-5 méretben)
      • Monochrome: monokróm verzió
        (Black-and-white, Sepia, Cyanotype)
      • Filter effects: képeffektek (Sky
        light, Warm filter, Red intensifier, Green intesifier, Blue intensifier, Cross screen)
      • Color balance: színegyensúly utólagos beállítása állóképeknél, egy 11 x 11 mezős mátrixon
      • Small picture: kis kép e-mail mérethez (Select picture, Choose size) képméretek: 640 x 480, 320 x
        240, 160 x 120)
      • Image overlay: két RAW fotó egyesítése (Image 1, Image 2,
        Preview)
      • NEF (RAW) processing: RAW konvertálás JPEG-gé
        • Image quality: képminőség (Fine, Normal, Basic)
        • Image size: képméret (L, M, S)
        • White balance: fehéregyensúly (Auto, +összes WB beállítás)
        • Exposure comp: expozíció kompenzáció (+/- 3 Fé)
        • Set picture control: képeffektek (az összes elérhető és az egyedileg mentett effektek is kiválaszthatók)
        • EXE: konvertálás indítása
      • Quick retouch: gyors képszerkesztés (Low, Normal, High)
      • Straighten: oldalra dőlő kép kiegyenesítése (+/- 20 lépésben)
      • Distortion control: hordó és párnatorzítás csökkentése (+/-5 lépésben; Auto, Manual)
      • Fisheye: halszem hatás (0-10 lépésben)