Kipróbáltuk: Nikon D90 teszt

0

Mért értékek

A D90-re nem mondhatjuk, hogy lassú lenne, mivel gyors. Elődjét még „pokoli gyorsnak” neveztem, 2008-ban ez a teljesítmény már csak gyors. Ez ugye annyit tesz, hogy a D90 nem sokat javult ezen a téren, jobban mondva szinte semmit.
A bekapcsolás után kb. 0,2 mp után jelennek meg az adatok a státusz képernyőn, ami nagyon jó idő. Az első felvételt ezt követően bármikor képes elkészíteni a gép. Itt inkább a fotós gyorsasága lesz döntő, hogy a bekapcsoló gyűrűről milyen gyorsan téved át mutatóujja az exponáló gombra. Két felvétel között szintén nem kell sokat várnunk, a gombot gyorsan nyomogatva, kb. 0,26 mp-es átlaggal követték egymást a fényképek, ami közelíti a sorozat sebességét. Mindez persze kézi élességállítás mellett, hiszen az automata fókusznak kell egy kis idő míg élességet talál. Ennek sebessége általában a használt objektívtől függ, kivéve Liveview módban, ahol a kontrasztérzékelős fókusz bármely objektívvel állandó. Sajnos nagyon lassú, ahogy az élőképpel foglalkozó fejezetben említettem.

A kész fotók mentéséhez SanDisk Extreme Ducati Edition SDHC és Panasonic Super High Speed SD kártyát használtunk. A SanDisk memóriára 8,2 MB-mp sebességgel mentett JPEG és 12,6 MB/mp sebességgel RAW képeket. Mindkét érték megközelítően azonos az elődnél mérttel. A JPEG írási teljesítmény határozottan jobb, a RAW sebesség alig gyorsabb – mondhatni hibahatáron belüli, hiszen 12,5 MB/mp-et mértünk korábban. Meg kell azért jegyeznem, hogy az elődöt nem ezekkel a kártyákkal próbáltuk, és jobb értkeket kaptunk, mint a D700-nál.

A Panasonic kártyánál mindkét formátum esetén 7,5 MB/mp sebességet mértünk. Nem mindegy tehát milyen kártyával használjuk, mivel RAW formátumnál akár 70% írási sebességnövekedést is adhat egy gyorsabb memóriakártya.

Mért értékek
Bekapcsolástól az LCD kép (infó) megjelenéséig szükséges
idő
~0,2 mp
Bekapcsolástól az első felvétel elkészítéséig szükséges
idő (MF)
~0,2-0,3 mp
Lejátszás módba lépés és a kép megjelenéséig szükséges
idő
0,2 mp
Lapozás a képek között (RAW) 0,2 mp
Két felvétel közötti minimális idő (MF) 0,26 mp
SanDisk Extreme DE
SDHC
Panasonic Super HS
SD
 
Kártyára mentés sebessége
(10 RAW alapján)
12 600 KByte/s 7 500 KByte/s  
Kártyára mentés sebessége
(50 JPEG alapján)
8 200 KByte/s 7 500 KByte/s  
Keresőben látható kép mérete 60,2% egy filmes, 1x nagyítású 100% lefedettségű keresővel
ellátott géphez képest
Optikai kereső lefedettsége 96%
Keresõ nagyítása 0,94x
Fine Normal   Basic
JPEG kép minősége 98% 92%   72%
Akkumulátor teljes feltöltésének ideje 2 óra 15 perc
Akkumulátor kapacitása (egy feltöltéssel) kb. 850 kép (CIPA), kb. 4200 kép (Nikon mérés)