Címlap 2014

Archívum

Objektív szűrőkről – egyszerűen

A Pixinfo működése óta már többször kaptunk olyan e-mailt, amelyben a kedves Olvasók hiányolják a kezdőknek szóló, egyszerűbb nyelvezetű cikkeket. Bizony igazuk is van, így most szeretnénk pótolni ebbéli hiányosságunkat egy könnyen megérthető, a fotózással most ismerkedőknek szánt cikkel, amelyben a különböző szűrőket mutatjuk be.

Aputure Amaran AHL-HC100 LED-es körvaku

Hiába van rendszervakunk, közeli témák fotózásánál általában ezek a vakuk nem igazán hatékonyak, hiszen túl magasan vannak, így zavaró árnyékok képződhetnek. Ezek kivédésére fejlesztették ki a makró körvakukat, amelyből már sokféle kapható. Nálunk most egy kedvező árú LED-es változat járt.

ThinkTank Digital Holster 30 v2.0

A ThinkTank Digital Holster 30 típusú pisztolytáskájába a fotósok fegyvere való, nem pedig hatlövetű. Ettől függetlenül azért a gyártó megtett mindent, hogy hasonló gyorsasággal legyen tüzelésre kész a „fegyver”, mint a legendás western filmekben.

A legjobb mélységélesség kalkulátorok Androidra

Aki kis mélységélességgel, kis tárgytávolsággal, illetve fényerős objektívekkel dolgozik, kerülhet olyan helyzetbe, hogy előre jól megtervezett élességi mélységet kell beállítson. Ehhez nyújtanak segítséget az okostelefonokhoz is elérhető mélységélesség kalkulátorok, melyekből a legjobb ötöt mutatjuk be.

GGS Larmor LCD védő

A GGS erős LCD védőiről korábban már beszámoltunk, s karcállóságáról magunk is megbizonyosodtunk. Nemrégiben a gyártó új szériát dobott piacra, a Larmor a korábbinál is erősebb, ugyanakkor vékonyabb, így kihajtható LCD-vel rendelkező fényképezőgépekhez is használható. Mi is egy ilyen fényképezőgépen próbáltuk ki, hogy valóban 100%-ban kompatibilis-e a kihajtható LCD-kkel.

Tartósteszt: Canon EOS 1D X

Bár vannak olyan kategóriák, amelyekben a termékek 6-12 havonta megújulnak, minél feljebb megyünk a hierarchiában, annál hosszabb életciklusokkal találkozunk. A király kategóriában nem ritka, hogy 4 évet is várni kell egy-egy új gép megjelenésére. A Canon paletta csúcsán álló EOS 1D X életciklusa közepén járhat, ezért utánanéztünk, hogy mit tud felmutatni a gyakorlatban.

Pixel King Pro Set: rádiós TTL vakukioldó

Már nem egyszer járt nálunk rádiós vakukioldó, ezek között azonban még mindig ritkaság számba mennek a TTL rendszert támogató modellek. Jóllehet, szinte pont egy éve néztük meg a Pixel King megoldását, de azóta nem írtunk ilyen kioldóról. Pedig nem csak profiknak, de igényes, fejlődő amatőr fotósoknak is igen hasznos kiegészítő a vakus fotózások alkalmával.

Polaroid makró előtét lencsék

Tavaly a Nyári Fotófesztivál után már bemutattunk egy makró előtét készletet, akkor a Phottix kínálatából. Most hasonlóképp teszünk, de ezúttal a Polaroid által fémjelzett makró készlettel ismerkedünk meg. A +1, +2, +4 és +10 dioptriás lencséket tartalmazó szettet főként belépőszintű DSLR-rel rendelkezőknek ajánljuk.

Pixel Voical MC-50 külső mikrofon

A videográfia, azaz a professzionális vagy művészi jellegű filmkészítés a videofelvételre képes DSLR-ek és MILC-ek megjelenésével egyre nagyobb utat tör magának. Az igényes filmezésre fogékony felhasználók már nem csak a vázak saját eszközeit használhatják, de rendelkezésükre állnak mikrofonok, külső LCD monitorok, vagy éppen steady shot stabilizált tartók. Cikkünkben egy ígéretes külső mikrofont mutatunk be a Pixel-től.

Kipróbáltuk: Canon EOS-70D teszt

Frissen, melegében sikerült megkaparintanunk egy bolti forgalmazás előtti mintadarabot a most nyáron bejelentett Canon EOS-70D-ből. A következő cikkből talán az is kiderül, hogy sikerült kiköszörülnie az új modellnek az elődje által ejtett csorbát.

NÉPSZERŰ CIKKEK

Az megvan, hogy honnan ered az SD logó?

Te is látod a „félbe vágott” CD lemezt az SD logóban? De vajon hogy jön egy CD lemez egy flash alapú memóriakártya logójához?

Közkívánatra: ND szűrők jelölései és hatékonyságaik

Előző blogbejegyzésünkben az ND szűrők két féle jelöléséről, és azok átváltásának képletéről írtunk. A száraz matematika helyett azonban sokszor valóban egyszerűbb egy összefoglaló táblázat,...

Hogyan világíts esküvőkön

Tanulj profiktól, teljesen ingyen!

Stúdióvakuk, fényformálók II.

Rövid sorozatunk második felében az előző részben bemutatott stúdióeszközök közül válogattunk össze jónéhányat, hogy a legnyilvánvalóbb módon, példafotókkal illusztrálva mutassuk be működésüket.

Ez a legelemibb hiba, amit gyerekek fotózásánál elkövethetsz

Gyaníthatóan ma már kevesen vannak hazánkban, akik ne rendelkeznének valamilyen fényképezésre alkalmas eszközzel. Legyen az egy komoly DSLR, vagy egy kényelmes és könnyű MILC,...