Címlap 2018

Archívum

Visszatekintő – 2018

Évről évre igyekszünk az esztendő végén számot adni arról, hogy a legjelentősebb fényképezőgép és objektív gyártók milyen újdonságokkal lepték meg a fotós társadalmat. Ezt a szép hagyományt kár volna pont idén elfelejteni, akkor, amikor...

Visszapillantó – 2015

Ismét eltelt egy év, ami minden károgás és fanyalgás ellenére sem volt eseménytelen. Melyik szegmens bővült a legjobban idén? Mire számíthatunk jövőre? Minden kiderül a 2015-ös év áttekintéséből.

Visszapillantó: 2014

Lassan hagyomány, hogy így az esztendő utolsó napján visszatekintünk a magunk mögött hagyott évre, és összefoglaljuk, hogy mi is történt a fotózásban és házunk táján. Nem volt unalmas ez az év sem, de sokakat ért csalódás a bejelentett, vagy a várakozások ellenére be nem jelentett gépek miatt.

Hama DCC System Base távkioldók

Fogadjunk, hogy ha távkioldót keres valaki a fényképezőgépéhez, akkor nem a Hama fog az eszébe jutni először. Pedig a német kereskedőcég szép számmal kínál ilyen kiegészítőt is a fotósoknak, ráadásul akad közöttük az alap verziónál jóval többet tudó is. A most bemutatásra kerülő távkioldók szinte minden márkával használhatók.

Phottix Hector 7 HD külső LCD

Akár videózunk, akár fotózunk kedvenc DSLR gépünkkel, mindkét területen jól jöhet egy nagyobb külső monitor. Jó pár éve már a kínai gyártók is elárasztanak minket ilyen termékekkel. Ezúttal a Phottix 7"-os kijelzőjét vizsgáltuk meg közelebbről.

Adatlap a konyhában

Mi történik, ha elénk toppan egy fényképezőgép adatlap, de kezdőként az ott leírtak nagy részét nem értjük. Semmi gond! Rövid összefoglalónkkal a Pixinfo adatlapok útvesztőjét szeretnénk megvilágítani.

Sunpak DigiFlash 3000 TTL vaku

A lehető legegyszerűbb TTL vakut kaptuk meg bemutatóra. A Canon és Nikon DSLR-eken tökéletesen használható DigiFlash 3000 olcsón biztosít a gép saját vakujánál bátrabb villanást és némi extrát.

smc Pentax-DA 18-135mm F3,5-5,6 ED AL [IF] DC WR

Az sosem hátrány, ha egy kitobjektív egy kicsit többet kínál mint az átlag. Mondjuk egy nagy lépéssel több zoomot, vagy esetleg olyan extrákat, melyek máshol ritkaságnak számítanak. Most egy ilyen optikáról lesz szó.

Kipróbáltuk: Pentax K-3 teszt

Végre hozzánk is megérkezett az elmúlt év októberében bejelentett és kb. novembertől kapható Pentax K-3 tesztpéldánya. A fényképezőgép egyenes folytatása a nagysikerű K-5-nek, és még a kis kitérőnek számító K-5 II-höz képest is sok újdonsággal szolgál.

Kipróbáltuk: Pentax K-50 teszt

A digitális tükörreflexes piac legszínesebb gyártója nemrég egy új belépő/haladó kategóriás DSLR-rel állt elő K-50 néven. A tavalyi K-30 utódját most közelebbről is megismerhetjük.

NÉPSZERŰ CIKKEK

Így használd a Lightroom Color Grading (fényelés, színkorrekció) funkcióját!

Még tavaly ősszel jelent meg a Lightroomban a három utas színkorrekció lehetősége, aminek használata nem túl bonyolult, mégis vannak apró trükkök, amikkel még egyszerűbben és hatékonyabban használhatod.

A slow-motion csúcsa?

Az OK Go legújabb, The One Moment című videóklipjének forgatása mindössze 4,2 mp-ig tartott, de igen komoly tervezést igényelt. A slow motion technikával, 6000...

Heti Fortepan – 16.: 2020 kedvencei

Idén mintegy 20.000 fotó került fel a Fortepan weboldalára, ebből választották ki a 30 legjobbat.

Így pózoltasd a portréalanyaid! Tippek nagy fülre, görbe orra, magas homlokra…

Fotóztál már nagy homlokú modellt? Volt már gondod átlagosnál nagyobb, esetleg ferde orrú ügyfél fotózásánál? Nem tudod mi a jó megoldás? Ebből a videóból kiderül, mit kell tenned ilyen esetekben!

Kreatív ötletek az elemekkel

Se gombelem, se ceruzaelem nem kell a fotózáshoz, tehát ne ilyen elemekre gondolj. Inkább gondolj az öt elemre, pontosabban ebből háromra: a tűzre, a...