Visszatekintő – 2018

0
747

Évről évre igyekszünk az esztendő végén számot adni arról, hogy a legjelentősebb fényképezőgép és objektív gyártók milyen újdonságokkal lepték meg a fotós társadalmat. Ezt a szép hagyományt kár volna pont idén elfelejteni, akkor, amikor a két legnagyobb és legrégebbi név végre befutott a full-frame MILC szegmensbe.

Persze mondhatnák Olvasóink, hogy miért már megint a MILC-ekkel kezdjük, de a válasz nagyon egyszerű: tényleg ez volt az idei év két legnagyobb durranása.

De nem kell ennyire előre szaladni, hiszen mások is hoztak kiváló új termékeket és látványos az is, ahogy egyes gyártók nagyon belehúztak, míg mások kicsit elvannak a langyos vízben.
Fontos előre jeleznünk, hogy itt csak azokról a termékekről emlékezünk meg, amelyek valóban meg is jelentek, a csupán fejlesztés alatt álló újdonságokat nem emeljük ki (ilyen a Panasonic közelgő két full-frame szenzoros MILC-ei, az S1R és S1, valamint a Ricoh nagy szenzoros kompaktja is, a GR III).

Ugyancsak nem elemezzük azokat a gyártókat, akik viszonylag kicsi forgalmat jelentenek itthon, ami persze nem azt jelenti, hogy nem készítenek érdekes és ígéretes termékeket, csupán azt, hogy kicsi rá idehaza az érdeklődés. Így hát a Hasselblad, a Phase One, a Leica és a Zeiss is kimarad a nagyok közül, de a Samyang sem kerül be cikkünkbe, jóllehet, náluk már több autofókuszos objektív is megjelent. De majd talán jövőre…

Visszatekintőnket idén kategóriák szerint tesszük meg, szemben a tavalyi gyártó szerinti csoportosítással. Tesszük mindezt azért, hogy jobban átláthatók legyenek egy-egy szegmens főbb újdonságai és ebből jobban érezhessük az uralkodó trendeket.

Kompakt fényképezőgépek

Nézzük elsőként az évek óta lefelé ívelő trendet mutató kompakt szegmenst, ahol még mindig vannak gyártók, akik kitartanak a kis szenzoros gépek mellett. E téren két területet különböztethetünk meg: a vízálló kompakt gépekét és az ultrazoomokét. Ezen kívül más típusú gép gyakorlatilag már nincs – legalábbis a kis szenzoros szegmensben.

Vízálló kompaktok:

A mostoha körülmények között is használható víz- és porálló gépek között a Canont kivéve mindegyik gyártó jelen van még, közülük idén a Fujifilm és a Panasonic adott ki új modellt, előbbitől egy Bluetooth-szal frissített ráncfelvarrást kaptunk a Fujifilm Finepix XP130 személyében, míg utóbbi az immár elektronikus keresőt is kínáló Panasonic Lumix FT7-tel jelent meg. Itt kell még megemlíteni a Ricoh WG-60-at, amely azonban a vezeték nélküli átvitelt támogató FlashAir memóriakártya támogatáson kívül más újdonságot nem hozott.

Ultrazoomok:

A nagy zoomátfogású, kis szenzoros fényképezőgépek piacán a Canon a 20 Mpixeles felbontású, 65×-es zoomos objektívvel és elektronikus keresővel is ellátott Canon PowerShot SX70 HS-sel és a szintén 20 Mpixeles, de 40×-es zoomos, kis méretű utazózoommal, a Canon PowerShot SX740 HS-sel frissített, míg a Nikon az eddigi legnagyobb zoomos ultrazoomjával jelentkezett, a Nikon Coolpix P1000-rel, amely 24-3000 mm ekv. gyújtótávolság átfogást kínál. A Sony két modellt is bemutatott, bár ezek egymástól csupán a hátsó LCD érintésérzékenységében különböznek. A Sony DSC-HX95 és DSC-HX99 elektronikus keresővel rendelkező 30×-os zoomos utazózoomok.

Prémium, nagy szenzoros kompakt fényképezőgépek

Külön érdemes kezelni az átlagos 1/2,3″ típusú szenzornál nagyobb képérzékelőt tartalmazó gépeket, amelyek manapság egyedüliként adják a prémium kompaktokat (korábban ide soroltuk a kis szenzoros, de nagy fényerejű objektívvel szerelt modelleket is, ilyenek azonban már nem készülnek). E kategóriában a Canon, a Fujifilm, a Panasonic és Sony termékeit találjuk.

Közülük idén a Panasonic két új gépet is hozott, az 1″ szenzoros, utazózoomot Panasonic Lumix TZ200-at és az ízig-vérig prémium kompakt Panasonic Lumix LX100 II-t, amely 4/3″ típusú szenzorral és 24-75mm ekv. gyújtótávolságú, f/1,7-2,8 objektívvel készül. A Canontól nem kaptunk újdonságot ebben a szegmensben, de a Sony bejelentette az 1″ szenzoros Sony Cyber-shot DSC-RX100 VI ultrazoom és egyben utazózoom modellt, 24-200 mm ekv. gyújtótávolságú objektívvel. A Fujifilm sem hagyta frissítés nélkül ezt a kategóriát, tőlük a 24 Mpixeles APS-C szenzoros XF10-et kapták a haladó amatőr fotósok, amely 28 mm ekv. gyújtótávolságú fix objektívet kínál.

Tükörreflexes (DSLR) vázak

Egyelőre még kitartanak a tükörreflexesek, bár ilyet már csupán három gyártó kínál, a Canon, a Nikon, valamint a Pentax (Ricoh). A Sony féligáteresztő tükrös SLT rendszerét is ide sorolhatnánk, de ebbe a szegmensbe évek óta nem került új termék, gyakorlatilag a legutolsó modell is már kifutott.

APS-C szenzorral:

A Canon két belépőszintű DSLR-rel frissített, az EOS 1300D utódjául szolgáló, de annál nagyobb felbontást adó EOS 2000D-vel és az egyszerűbb kivitelű, az EOS 1300D felbontását kínáló EOS 4000D-vel.
A Nikon csupán egy apróbb módosításokat hozó D3500 modellt jelentett be, amely mind felbontásában, mind sorozat sebességében és videós képességeiben, mind fókuszrendszerében megegyezik elődjével, sőt, még hátsó LCD-jének felbontása és nem érintésérzékeny kivitele is öröklődött.

Full-frame szenzorral:

A full-frame szenzoros DSLR-ek között a legfőbb hardvert illetően gyakorlatilag változatlan, szolgáltatások terén kicsivel többet nyújtó Pentax K-1 Mark II tekinthető az idei egyetlen újdonságnak.

Ez az a kategória, amely idén a legkevesebb komoly újdonságot kapott. Na de majd jövőre, hiszen várhatóak komoly APS-C szenzoros frissítések és a full-frame szenzoros DSLR-ek között is jöhetnek új modellek.

Tükör nélküli (MILC) vázak

Komoly fejlődést tudnak felmutatni a MILC gépek is, ahol nem csak a full-frame szenzoros kategória kapott két újonnan érkező gyártót (Canon és Nikon), de az APS-C szenzoros és mikro NégyHarmados szegmens is új tagokkal bővült.

Mikro NégyHarmad (mFT):

A mikro NégyHarmados rendszerben az Olympus a kicsi E-PL9-et, a Panasonic a szintén kicsi, de nagy tudású GX9-et dobta piacra, mindkét gép a kis méretű modellek palettáját bővíti.

APS-C szenzorral:

Az APS-C szenzorral dolgozó MILC-ek kategóriájában a Canon a fázis-különbség érzékelő Dual Pixel AF fókuszrendszert és elektronikus keresőt is kínáló EOS M50-nel, a Fujifilm a felső-közép kategóriában a vadonatúj X-Trans 4 szenzorral szerelt X-T3-mal és a szenzorstabilizálást is támogató, de még X-Trans III-as szenzorral dolgozó X-H1-gyel frissített, emellett azonban két belépőszintű modellt is piacra dobott, az elektronikus kereső nélküli X-A5-öt és az elektronikus keresőt is kínáló X-T100-at, utóbbi nem keverendő össze a 2015-ös prémium kompakttal, az X100T-vel. Ezzel a Fujifilm elnyerte a legtöbb MILC-et egy éven belül piacra dobó gyártó címet.
A Sony ebben a kategóriában idén nem adott ki új modellt.

Full-frame szenzorral:

A teljes Leica képkocka méretű képérzékelővel rendelkező MILC-ek kategóriájában eddig a Sony volt szinte az egyeduralkodó (leszámítva a Leica kevésbé sikeres ám annál drágább, 2015-ös SL modelljét), idén azonban megtört a jég és a Canon, valamint a Nikon is elhozta a sokak által várva-várt full-frame szenzoros MILC-eiket.
A Sony azért idén sem ült a babérjain, tőlük a hátsó megvilágítású (BSI-CMOS) 24 Mpixeles képérzékelővel dolgozó 14 bites RAW-t kínáló, érintésérzékeny LCD-vel rendelkező Sony Alpha 7 III (ILCE-7M3) modellt kapták a sonysok. A nagy durranást azonban a 24 Mpixeles Nikon Z 6 és a 45 Mpixeles Z 7, valamint a 30 Mpixeles Canon EOS R jelentették idén. Mindkét rendszerhez új objektívek is jelentek meg, a Canon két zoom és két fix gyújtótávolságú objektívet, míg a Nikon egy zoommal és két fixszel dobbantott.

Nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy ha a Fujifilm nem hozott volna nem kevesebb, mint négy új modellt a MILC kategóriába, akkor is ez lett volna a fényképezőgépek legpörgősebb szegmense idén!

Objektívek

A drága full-frame szenzoros és felső kategóriás APS-C szenzoros gépeken kívül a legnagyobb árbevételt az objektívek tudják hozni egy-egy gyártónak. E kategóriában ráadásul nem csak a fényképezőgépeket is (eleve) gyártók indulnak, hanem olyan, korábban a “futottak még” jelzővel illethető, mára már a legkomolyabb igényeket is kielégítő termékeket gyártók is, mint a Sigma és a Tamron. Ide sorolhatjuk a Tokinát is, bár ők még mindig csak a szárnyaikat próbálgatják, igaz, ezt már jópár éve teszik. A lényeg, hogy ők valahogy nem tudnak annyi objektívvel jelen lenni a piacon, hogy itthon is komoly alternatívát adjanak.

Érdekes, hogy míg a MILC szegmens óriásit fejlődött az idén (is), a hozzájuk készült objektívekből kevesebb újdonság látott napvilágot. A legtöbb objektív idén is a DSLR-ekhez jelent meg.

Mivel rengeteg újdonság érkezett, így a legegyszerűbb, ha most inkább csak felsorolás jelleggel mutatjuk be kategóriánként a bejelentett újdonságokat. A részletek természetesen a linkeken keresztül elérhetők.

APS-C szenzoros DSLR-ekhez:
Tamron 18-270mm f/3,5-6,3 Di II VC PZD

Full-frame szenzoros DSLR-ekhez:
Canon EF 400mm f/2,8L IS III USM
Canon EF 600mm f/4L IS III USM
Canon EF 70-200mm f/4L IS II USM
Canon EF 70-200mm f/2,8L IS III USM

Nikkor AF-S 500mm f/5,6E PF ED VR
Nikkor AF-S 180-400mm f/4E TC1.4 FL ED VR

PENTAX-D HD FA★50mm f/1,4 SDM AW

Sigma 28mm f/1,4 DG HSM Art
Sigma 40mm f/1,4 DG HSM Art
Sigma 70mm f/2,8 DG Macro Art
Sigma 105mm f/1,4 DG HSM Art
Sigma 60-600mm f/4,5-6,3 DG OS HSM Sports
Sigma 70-200mm f/2,8 DG OS HSM Sports

Tamron 15-30mm f/2,8 Di VC USD G2
Tamron 17-35mm f/2,8-4 Di OSD
Tamron 70-210mm f/4 Di VC USD

Mikro NégyHarmados és APS-C szenzoros MILC-ekhez:
Canon EF-M 32 mm f/1,4 STM
Fujinon XC 15-45mm f/3,5-5,6 OIS PZ
Panasonic Leica DG Vario-Elmarit 50-200mm f/2,8-4
Sigma 56mm f/1,4 DC DN Contemporary
Sony 18-135mm f/3,5-5,6 OSS

Full-frame (vagy nagyobb) szenzoros MILC-ekhez:
Canon RF 24-105mm f/4 L IS USM
Canon RF 50mm f/1,2 L USM
Canon RF 28-70mm f/2 L USM
Canon RF 35mm f/1,8 MACRO IS STM

Fujinon GF 250mm f/4 R LM OIS WR (középformátum)

Nikkor Z 24-70mm f/4 S
Nikkor Z 35mm f/1,8 S
Nikkor Z 50mm f/1,8 S

Sigma 14-24mm f/2,8 DG HSM Art

Sony FE 24mm f/1,4 GM
Sony FE 400mm f/2,8 GM OSS

Tamron 28-75mm f/2,8 Di III RXD

Összefoglalás

Jól látható, hogy az objektív piac pörög leginkább, azon belül is a full-frame DSLR-eké és a MILC-eké. Az APS-C szenzoros DSLR-ek úgy látszik komolyan vesztenek piacukból, így azokhoz már nem nagyon készül újdonság. A hanyatló APS-C DSLR piacot látszólag cáfolja az új APS-C DSLR-ek megjelenése, azonban az egyre elérhetőbbé váló full-frame szenzoros DSLR-ek és az egyre komolyabb igényeket kielégítő, DSLR-nél kisebb és könnyebb MILC-ek elszipkázzák az APS-C DSLR szegmens korábbi vásárlóinak jelentős részét.

A kompakt szegmens visszafogott szereplése idén is folytatódott, igaz, így is kaptunk remek újdonságokat a prémium kompaktok szegmensében, csak ezek általában szűkebb réteget érnek el magas áruk miatt.

A DSLR-ek idén nem tudtak igazán komoly előrelépést felmutatni, ráadásul egyetlen full-frame szenzoros DSLR sem jelent meg, ami tovább erősíti azt az érzést, mintha elfelejtették volna ezt a kategóriát a gyártók. De jön a 2019-es év, amikor is a Canon és a Nikon is új full-frame vázakat kell, hogy bemutasson.

A MILC szegmens soha nem látott szárnyalást mutat, egyedül az Olympus az, amelyik egy kicsit bealudt idén, tőlük csak egy nem túl izgalmas E-PL9-et kaptunk. De jövőre ők is komoly fejlesztéssel készülnek (E-M1X).