Sigma 12-24mm f/4 DG HSM Art – teszt

0
3 551

Képminőség

Színhiba

Ultranagy látószögű teszt objektívünk feladta a leckét a kromatikus aberráció vizsgálatánál, hiszen kis méretű tesztábránkkal esélyünk nem volt, hogy a teljes képmezőt kitöltsük. Így inkább úgy döntöttünk, hogy csak az egyik képsarkot vizsgáljuk, s feltételezzük, hogy nem lehet nagy eltérés a többi sarokban sem.

Valódi laterális kromatikus aberráció alig látható, gyakorlatilag csak teljesen nagylátószögű állásban fedezhető fel, de ennek mértéke is gyakorlatilag elhanyagolható. A 30 Mpixeles képeken is mindössze 3-4 pixelnyi kék elszíneződés látható az erős megvilágítás különbségű kontrasztos élek mentén, ami azt jelenti, hogy 10×15 cm-es papírképen mindez 0,08 mm, míg 60×40 cm-es nyomatnál 0,35 mm méretben látszik.

A gyújtótávolságot növelve, illetve a rekeszt szűkítve a kék-lilás kromatikus aberráció eltűnik, a nagyobb gyújtótávolságnál jelentkező pirosas elszíneződést inkább a szenzor előtti mikrolencsékre foghatjuk.

A Sigma 12-24mm f/4 DG HSM Art tehát kiválóan teljesített színhiba tesztünkön. Gyakorlatilag kijelenthető, hogy a színhiba egyáltalán nem okoz problémát, abban az igen ritka esetben, amikor mégis jelentkezik, RAW konvertálásnál könnyedén korrigálható lesz.
Másik, természetes közegben készült, színhibát bemutatandó tesztfotónk a tesztfotók galériájában tekinthető meg.

Geometriai torzítás

Az előzőnél komolyabb problémába ütköztünk amikor a geometriai torzítást próbáltuk tesztelni. A legtöbb esetben az A2-es tesztábránk elegendő méretű, de ennél az ultranagy látószögnél gyakorlatilag 30 cm-ről kellett volna fotóznunk azt, hogy képsaroktól képsarokig kitöltse a teljes képet. Ezzel azonban több gond is akad: egyrészt a képközép 30 cm-es munkatávolságával szemben a képsarok közel egy méterre lett volna, ami az élesség szempontjából nem éppen ideális, másrészt pedig a torzítás nem ilyen extrém kicsi tárgytávolságnál kellene vizsgálni, mert nem is ez lesz a fő felhasználási terület.

Így aztán úgy döntöttünk, hogy ezt a szokásos tesztünket most kihagyjuk, helyette egy épületet fogunk szemből fotózni, ahol elvileg jó látható lesz majd a torzítás.

Ez a tesztfotó is a lent linkelt tesztfotó galériában tekinthető meg, de azért ebből is készítettünk egy négy képes dobozt a gyorsabb összehasonlításért, amin jól látható, hogy a Sigmának sikerült a torzítást is nagyon kordában tartania.
Mivel nem garantálható, hogy a mesterek valóban tökéletesen egyenes eresz részt alakítottak ki, így mérésekbe most nem bocsátkoznánk, de a képek alapján jól látható, hogy 12 mm-nél enyhe hordótorzítás jelentkezik, 16 mm-nél elhanyagolható mértékű párnatorzítás, míg 24 mm-nél szemre alig észrevehető páratorzítás tapasztalható, ami bőven 1% alatti, ami egy ilyen objektívnél még elfogadható lenne.

A geometriai torzítás tekintetében is kiválóan teljesít a Sigma 12-24mm f/4 DG HSM Art.

De most is elmondjuk, hogy jó pár RAW konverter kínál már remek korrekciós lehetőséget, vannak, amelyek profil alapon precíz korrekciót is végeznek, így az ilyen torzítások ma már inkább csak elvi kérdések. Viszont ha szoftveres korrekcióban gondolkozunk, már a fotózáskor gondolnunk kell arra, hogy a korrekció után jelentősen lecsökkenhet az effektív látószög. Az itt látható kis torzítás korrekciójából azonban csak minimális látószög csökkenésre kell számítanunk.

Egy kis kiegészítés/érdekesség ehhez kapcsolódóan: a teszt során használt Canon EOS 5D Mark IV (v1.0.1 firmware) is képes a torzítás csökkentésére, de ezt érdemes kikapcsolnunk, mivel a szoftver erősen túlkorrigál, így végső soron nem kisebb, hanem ellenkező irányú, de nagyobb torzítású kép lesz a végeredmény! Remélhetőleg a Canon hamarosan frissíteni fogja az adatbázisát, hogy ezt a hibát kijavítsák.

Geometriai torzítás



enyhe hordótorzítás


elhanyagolható párnatorzítás


enyhe párnatorzítás

Peremsötétedés

A nagylátószögű objektíveknél jelentős probléma lehet a sarkok vignettálása, főleg, ha még a fényerő is átlag feletti.
Mivel itt mind a gyújtótávolság, mind a fényerő abban a tartományban van, ami a leginkább érintett az erős peremsötétedés terén, így kíváncsian vártuk a teszt eredményét.

A peremsötétedés valóban erőteljes, ez a tesztképeinken is jól látszik. Rekeszeléssel némileg csökkenthető a hatás, de még F11-nél is sincs teljes homogenitás, egyik végállásban sem.

A Sigma 12-24mm f/4 DG HSM Art peremsötétedése tehát jelentős, nyitott blendével bőven 30% feletti a sarkok sötétedése teljes nagylátószögnél, de 24 mm-nél is jól látható a vignettálás.

Szerencsére a magas számszerű érték ellenére a képivilág rendben van, hiszen az átmenet finom, nem hirtelen, erős határ mentén következik be, hanem lágyan, kellemesen.

Megjegyzés: a Canon EOS 5D Mark IV JPEG képein a vignettálás terén is túlkorrekciót figyeltünk meg, ilyenkor világos gyűrű látható a kép közepe körül, így ezt a korrekciót is érdemes kikapcsolni, amíg a Canon nem javítja a profilját. A tesztfotóink természetesen RAW-ból konvertálva készültek, így ez a hiba nálunk nem jelentkezik.

Peremsötétedés


36%

21%

15%

15%

22%

16%

13%

13%

22%

16%

13%

13%

25%

15%

11%

11%

Makró, közelfényképezés

Nem kifejezetten makrózásra termett egy ultra nagy látószögű objektív, a Sigma 12-24mm Art objektívje azonban e téren is remekel. Közelpontja ugyanis csupán 24 cm, amely a gyakorlatban alig több, mint 10 cm-es munkatávolságot jelent (frontlencse és téma legkisebb távolsága). Ez esetben 24 mm-es állásban kb. 16 cm széles területet fed le.
A perspektív torzítás és a kis mélységélesség miatt persze nehéz lesz a használata, de tény, hogy ilyen gyutávval érdekes képek készíthetők (lásd lent linkelt tesztfotók galériánkban a teljes nagylátószögű közelképeket).

Képminőség

A Sigma 12-24mm f/4 DG HSM (A) objektívről sokfélét lehet állítani, de azt nem, hogy rossz a rajzolata. Nyilván nem is arról van szó, hogy saroktól sarokig, nyitott blendétől F16-ig végig tűéles képet ad egy 30 Mpixeles full-frame szenzoron, de ilyet nem is várhatunk el egy nagylátószögű zoomobjektívtől. Olyat igen, hogy képközépen tűéles legyen fényerő mínusz 1 blendénél, de akkor a képsarkok nagyon lágyak lesznek, hiszen kevés korrekciót engedünk. Szintén valamilyen kompromisszumot igényelne, ha azt várnánk el, hogy ne fix f/4-es, hanem f/2,8-4 fényerejű legyen az objektív. Ennél nagyobb frontlencsét és ennél nehezebb objektívet azonban vélhetően kevesen akarnak magukkal cipelni, így ez a 4-es fényerő vélhetően a legjobb kompromisszum.

Az így alkotott objektív képsarkokban is jó teljesítményű, nyitott blendén sincs darabokva esve a kép, persze nyilvánvalóan egy minimális képlágyulás tetten érhető a sarkokban, ha tökig nyitjuk a rekeszt. F5,6-tól azonban a sarkokra se lehet rosszat mondani, még az az enyhe lágyulás sem jelentkezik, mint F4-en.
A színi hiba igazán minimális, a vignettálás viszont elég erős. Az átmenet szerencsére nem hirtelen, korrekcióra van lehetőség, így még akár műszaki fotózásnál sem kell végképp lemondanunk a homogenitásról.

Értékelés

Biztos vagyok benne, hogy az egyik legnehezebb feladat jó minőségű nagylátószögű zoomot készíteni. Mert a standard látószögnél még csak-csak, fix gyújtótávolságú nagylátószögű objektívnél csak-csak, de nagy látószögű zoomnál nehéz a sok korrekcióval együtt még a rajzolatot is jónak tartani.
A Sigmának mindez sikerült, igaz, cserébe 1 kg-os tömeget és elég borsos árcédulát kapunk. No persze csak akkor, ha az olcsó, régi típusú objektívekhez szoktunk, azok azonban a mai kor modern, nagy felbontású digitális gépeit (és a finnyás fotósokat) ritkán elégítik ki. A 12-24mm f/4 DG HSM (A) azonban a vájt szemű pixelpeeperek számára is jó felbontást kínál még nyitott rekesznél is, ha pedig nem asztrotájképről van szó, akkor az F6,3-7,1 rekesz nem lehet használhatatlan, ez esetben pedig a képélesség kiváló lesz.
Feltehetnénk a nagy kérdést persze, hogy minek az F4 fényerő, ha úgyis F6,3-on rajzol a legjobban. A válasz egyszerű: F5,6-os fényerőnél a fókuszrendszer is bizonytalanabb, ráadásul az asztrotájképek készítése gyakorlatilag igen nagy érzékenységet kívánna, így viszont egy fényértékkel jobbak vagyunk, vagyis lentebb engedhető az érzékenység is. Hagyományos tájkép fotózásnál kevés előnyt adhat, hogy a fényerő 4-es vagy 5,6-os, feltéve persze, ha a szűk rekeszes tájképfotózásról van szó.
Ami viszont fényerőtől függetlenül fontos, az a szinte teljesen homogén rajzolat, azaz a képsarkok is kellő élességűek és nem csak a képközépen látunk valamit élesen, mint ahogy a szemünkkel tesszük. Egy tájképnél ugyanis ritkán néz ki jól, ha a szélek és sarkok elvesztik a részletgazdagságukat. Márpedig az olcsó és egyszerű nagylátószögű zoomoknál ez szokott a legnagyobb probléma lenni. A Sigma 12-24mm f/4 DG HSM Art objektívnél ilyenről szó nincs, még nyitott blendénél is csak minimális lágyulásról beszélhetünk, de a képrészletek széteséséről és valódi életlenségről nem.

S hogy mennyibe is kerül ez az objektív? Az ára jelenleg bruttó 560.000 Ft. Drága? Relatív. A képességeihez mérten még olcsónak is mondanám!
Közvetlen konkurensei a Canonnál az EF 11-24mm f/4 L USM 1 millió Ft-ért kapható, ahol igen nagy kérdés, hogy megér-e dupla árat a Sigmával szemben.
A Nikonnál ebben a tartományban nincs f/4-es, csak f/2,8-as, a Nikkor 14-24mm f/2,8G ED AF-S képében amiért 585 ezer Ft-ot kérnek. A kicsit kisebb látószögért cserébe dupla fényerőt kapunk, ám a színhiba itt jelentős, hiába a szép képközépi részletgazdagság. A Nikon felhasználóknak tehát csak azt kell eldönteniük, hogy a nagyobb fényerőt, jelentősebb színhibát, illetve a sarkokban gyengébb teljesítményt, viszont igen kicsi vignettálás, vagy a színhiba mentesebb, gyengébb fényerejű, vignettálásra hajlamosabb, de sarkokban is jól rajzoló módot választják-e. Utóbbit képviseli a Sigma 12-24mm f/4 DG HSM (A) modell.