Sigma 14-24mm f/2,8 DG HSM Art – teszt

0
2 123

Képminőség

Színhiba

Ezúttal sem volt egyszerű dolgunk a kromatikus aberráció vizsgálatánál, hiszen kis méretű tesztábránkkal esélyünk nem volt, hogy a teljes képmezőt kitöltsük. Így inkább úgy döntöttünk, hogy csak az egyik képsarkot vizsgáljuk, s feltételezzük, hogy nem lehet nagy eltérés a többi sarokban sem. A kis átfogás miatt most csak három gyújtótávolság értéken készítettünk tesztképeket.

A sok alacsony szórású tagnak köszönhetően laterális kromatikus aberráció gyakorlatilag egyáltalán nem jelentkezik. Elképesztő, hogy ekkora nagy látószögnél és nagy fényerőnél is ilyen tökéletes objektívet hozott össze a Sigma.

A Sigma 14-24mm f/2,5 DG HSM Art még a Sigma 12-24mm f/4 Art-nál is érzéketlenebb a képsarki színhibára.

Megvizsgáltuk az axiális (longitudinális) színhibát is, amely a lencsék hullámhossztól függő eltérő gyújtótávolságából adódik és emiatt képközépen is jelentkezik, főként a fókusz előtti és mögötti területeken érhető tetten piros vagy zöldes elszíneződésként. Itt azonban ilyet egyáltalán nem látunk, azaz e téren is tökéletesen teljesít az objektív!

Kontrasztvesztés, becsillanás

Az objektív viszonylag jól tűri a direkt ellenfényt, legalábbis a becsillanás terén, hiszen nyitott blendén kicsi a becsillanó fényfolt mérete. A rekesz szűkítésével a nyitott blendés fényfolt mérete csökken, ugyanakkor mások válnak erőteljesebbé. A becsillanásnál komolyabb a kontrasztvesztés, amely persze könnyebben javítható, mint egy rossz helyen lévő fénykör.

A lenti tesztképeket ellenfényben készítettük, majd a nyitott blendés zársebességgel megegyező értékkel árnyékban is készítettünk egy referencia képet.

Geometriai torzítás

Az előzőnél komolyabb problémát adott a geometriai torzítás tesztelése. A legtöbb esetben az A2-es tesztábránk elegendő méretű, de ennél az ultranagy látószögnél gyakorlatilag 30 cm-ről kellett volna fotóznunk azt, hogy képsaroktól képsarokig kitöltse a teljes képet. Ez pedig teljesen irreális képet adott volna az általános használat során fellépő geometriai torzításról, ti. nyilván nem 30-40 cm-es tárgytávolságokkal dolgozunk egy ultra nagy látószögű objektívvel.

Így aztán a szokásos tesztábránkat ezúttal is kihagyjuk, helyette egy épületbelsőt fotóztunk a faltól merőlegesen, ahol valós körülmények között tudtunk tesztelni, és így nem vezetjük félre Olvasóinkat (egyes tesztekben erős hordótorzításról írnak, ami nyilvánvalóan csak közelpont környékére igaz, távolabbi témáknál nem).

Jól látható, hogy 14 mm-nél még jelentkezik egy minimális hordótorzítás, de ez igen jól korrigált. A gyújtótávolságot növelve ez a minimális torzítás is megszűnik, de a vájtszeműek itt is felfedezhetik az optikai korrekció hatását (hordó és párnatorzítás szuperponáltját érezhetjük a képen). 24 mm-es végállásban nagyon minimális párnatorzítás jelentkezik, ennek mértéke azonban csupán kb. 0,2%-os, így elhanyagolható.

Összességében tehát elmondhatjuk, hogy a geometriai torzítás tekintetében is kiválóan teljesít a Sigma 14-24mm f/2,8 DG HSM Art, csupán nagyon enyhe torzítással találkozunk normál használat során (a közelponton tapasztalható torzítást a közelfényképezés/makró bekezdésben tárgyaljuk).

Peremsötétedés

A nagylátószögű objektíveknél – főleg azoknál, ahol még a fényerő is remek –, jelentős probléma lehet a sarkok besötétedése, vignettálása. Mivel itt mind a gyújtótávolság, mind a fényerő abban a tartományban van, ami a leginkább érintett az erős peremsötétedés terén, így kíváncsian vártuk a teszt eredményét.

A peremsötétedés valóban erőteljes, ez a tesztképeinken is jól látszik. Rekeszeléssel némileg csökkenthető a hatás, de teljes nagylátószögnél még F11-nél sincs teljes homogenitás. 24 mm-nél viszont már az F5,6 rekesznél sincs jelentős peremsötétedés.

A Sigma 14-24mm f/2,8 DG HSM Art peremsötétedése tehát jelentős, de a teljes nagylátószöget leszámítva nem ad óriási terhet a fotós nyakába.

Szerencsére az erős peremsötétedés itt sem hirtelen átmenetű, a lágy és széles határ miatt a képi világot pozitívan befolyásolja.
Persze hozzá kell tennünk, hogy a vignettálás az az optikai hiba, amit a legkönnyebb korrigálni: a legtöbb modern RAW konverter már profil alapon képes automatikusan javítani ezt a hibát: a Lightroom is rendelkezik már a Sigma 14-24mm f/2,8 DG HSM Art torzítás és peremsötétedés profiljával.

Makró, közelfényképezés

Bár az ultra nagy látószögű objektívekkel ritkán akarunk nagyon közelről fotózni, ennek lehetőségét a Sigma 14-24mm f/2,8 DG HSM Art nem veszi el tőlünk. Az objektív közelpontja ugyanis csupán 26 cm, amely a gyakorlatban mindössze 7 cm-es munkatávolságot jelent (frontlencse és téma legkisebb távolsága). Ez esetben 24 mm-es állásban kb. 17 cm széles területet fed le.
Az ilyen kis tárgytávolságnál a geometriai torzítás már jelentősebb és sík téma esetén a képsarkok leképezése sem problémamentes.

Képminőség

Az eddigiek alapján remek objektív képét festik fel tesztképeink, de persze hiába a színhiba mentesség, az alacsony geometriai torzítás, a rövid közelpont, ha a rajzolat és a homogenitás csapnivaló. De erről természetesen szó sincs, a Sigma 14-24mm f/2,8 DG HSM Art felbontása is kiváló, még nyitott blendén is alig lágyabb a képe, mint rekeszelve. Örömteli, hogy ezek a nyitott blendés képek is kellő részletgazdagságúak, nem erősen lágyak. A kellően nagy tárgytávolságnál a képsarkokkal sincs jelentős probléma, egyedül teljes nagylátószögnél figyelhető meg enyhe asztigmatizmus teljesen nyitott blendén a nagyon külső képsarkoknál (főképp asztrofotóknál tűnhet fel 1:1 nézetben).
Persze nem szabad elfelejteni, hogy egy ilyen óriási látószögű objektívvel könnyen futhatunk bele olyan helyzetbe, amikor a képközép témája sokkal közelebb van a géphez, mint a sarokban lévő és ez akár egy épület homlokzatánál is előfordulhat. Ilyenkor óhatatlanul életlenebb részleteket kapunk a sarkokban, de ez nem az objektív hibája, egyszerűen a túl nagy látószög és a közeli téma adja.

Értékelés

A Sigma sorra ontja magából a jobbnál jobb Art szériás objektíveket, már-már azt a tévképzetet keltve, hogy mindezt pofon egyszerű elérni, és a kiváló minőség magától értetődő. Sokszor én magam is elkényelmesedem és azt hiszem, hogy a mai kor technológiája már önmagában garancia a kiváló optikákra. Aztán egyszer befut egy olcsó, kevésbé tapasztalt gyártó által készített objektív és felébredek.

Az viszont tény, hogy az utóbbi években kipróbált Sigma objektívek között maximum akkor ért csalódás, amikor a nagy tömeg, vagy a magas ár miatt ráeszméltem, hogy az adott modell számomra elérhetetlen.

Talán úgy tűnhet, hogy túldícsérem most a japán gyártót és a termékét is, de akinek egy cseppet is ilyen érzése van, mindenképpen nézze meg a tesztfotókat is, lehetőleg ne csak F5,6-on és F8-on, hanem nyitott blendén is!

A Sigma 14-24mm f/2,8 DG HSM Art azoknak lesz kiváló választás, akik számára fontos a nagy fényerő és az ultranagy látószög. Ilyen alkalmazás tipikusan az asztrotájkép készítés, ahol nem mellékes, hogy milyen érzékenységgel kell a fotót készítenünk. Nyilvánvaló, hogy F2,8-on fele akkora érzékenység elég, mint F4-en. De jó példa lehet a magas fényerő igényre az éjszakai videózás, vagy a „közelről”, fotóárokból készülő, nagylátószögű koncert fotó. Az éjszakai városkép fotózásnál kézből segíthet a nagy fényerő, de állvány segítségével és szűkebb rekesszel mindenképpen jobb képeket kapunk.

Meglátásom szerint az 1 méternél közelebbi témák esetében az F2,8 fényerő még a háttérelmosás szerelmeseinek is nyújt egy kis élményt, bár tény, hogy az ilyen nagy látószögeknél a kis mélységélesség nem túlzottan jellemző és sokkal inkább függ a tárgytávolságtól, mint az objektív fényerejétől.

Azok számára, akik nem igénylik az F2,8 fényerőt, viszont szeretnének még egy kicsivel nagyobb látószöget, valószínűleg a Sigma 12-24mm f/4 DG HSM Art lehet a jobb választás, hiszen képminőségben nem igényel kompromisszumot és árban sem jelent jóval magasabb terhet (cirka 20e Ft-tal kerül többe), viszont látószögben nagyobbat kínál.

Cikkünk tárgyát, az F2,8-as fényerejű modellt tehát elsősorban azoknak ajánljuk, ahol igen fontos a jó fényerő, hogy kisebb érzékenységgel, vagy adott esetben kézből is készíthessünk jó fotókat gyenge fényben.

Ami viszont fényerőtől függetlenül fontos, az a szinte teljesen homogén rajzolat, azaz hogy a képsarkok is kellő élességűek és nem csak a képközépen látunk valamit élesen, mint ahogy a szemünkkel tesszük. Egy tájképnél ugyanis ritkán néz ki jól, ha a szélek és sarkok elvesztik a részletgazdagságukat. Márpedig az olcsó és egyszerű nagylátószögű zoomoknál ez szokott a legnagyobb probléma lenni. A Sigma 14-24mm f/2,8 DG HSM Art objektívnél ilyenről szó nincs, még nyitott blendénél is csak minimális lágyulásról beszélhetünk, de a képrészletek széteséséről és valódi életlenségről (na meg persze zavaró színhibáról) nem.

Közvetlen konkurensei a Canonnál az EF 11-24mm f/4 L USM 1 millió Ft-ért kapható (náluk f/2,8 fényerő csak a 16-35mm objetkívtől és felfelé érhető el). De igen nagy kérdés, hogy megér-e bőven dupla árat a Sigmával szemben, ráadásul gyengébb fényerővel.
A Nikonnál azonban találunk pont ugyanilyen tartományú és fényerejű modellt, a Nikkor 14-24mm f/2,8G ED AF-S képében amiért 645 ezer Ft-ot kell kipengetnünk. A Tamron a beépített stabilizátoros 15-30mm f/2,8 Di VC USD G2 objektívét 470 ezer Ft-ért kínálja.
Ehhez képest a Sigma 14-24mm f/2,8 DG HSM (A) modell bruttó 460 ezer Ft-ért a miénk lehet, ráadásul színhibától mentes és a torzítása is alacsonyabb, mint a gyári Nikon objektívé és a Tamroné.