Készülőfélben a Nikon Z 9

0

A sok pletykálkodásnak elejét véve – na és persze a profi fotósok türelmét egy kicsit kérve – a Nikon bejelentette, hogy készül az új, profi felhasználásra szánt, full-frame szenzoros tükör nélküli fényképezőgépe, a Nikon Z 9.
Bár a fejlesztésről szóló sajtóközleményben túl sok technikai részlet nincs a közelgő gépről, azt elárulták, hogy 8k videózást is támogat majd, azaz felbontása legalább 40 Mpixeles lesz, a szenzor pedig rétegelt (Stacked) kialakítású lesz (ez teszi lehetővé az extragyors sorozatok készítését, illetve a képi adatok szenzorból kiolvasás utáni gyors eltárolását a képérzékelő belső részébe integrált puffermemóriába). Ezen felül azt is tudhatjuk, hogy még idén tervezik bejelenteni az új modellt, amelytől jelentős technolgóiai és teljesítménybeli ugrásra számíthatunk.

A mellékelt egy darab kép pedig azt bizonyítja, hogy beépített portrémarkolatos váz lesz, azaz minden bizonnyal a D6 képességei fölé helyezkedik majd.

Sajtóközlemény:

A NIKON BEJELENTI A Z 9 VEZETŐ TELJES KÉPES TÜKÖR NÉLKÜLI FÉNYKÉPEZŐGÉP FEJLESZTÉSÉT

2021. március 10.: A Nikon örömmel jelenti be a Nikon Z-bajonetthez való első vezető fényképezőgép fejlesztését: a Z 9 fényképezőgépet. A teljes képes (Nikon FX formátumú) tükör nélküli fényképezőgép a tervek szerint 2021-ben fog megjelenni, és jelentős technológiai és teljesítménybeli ugrást jelent majd.

A Z 9 egyesíti a Nikon úttörő technológiáit annak érdekében, hogy a Nikon történetének legjobb állókép- és videofelvételi teljesítményét hozza el. Új fejlesztésű, FX-formátumú, rétegelt CMOS-érzékelőt és új képfeldolgozó rendszert használ. A Z 9 fényképezőgép a profik, a lelkes haladó fotósok és a filmesek egyre bővülő igényeinek megfelelően támogatja a 8K-s videorögzítést, valamint a különböző, videóval kapcsolatos műszaki adatokat, amelyek a legkülönbözőbb igényeknek és munkafolyamatoknak egyaránt megfelelnek.

A Z 9 korábbi digitális SLR és tükör nélküli fényképezőgépekét meghaladó kivételes teljesítménye és kezelhetősége páratlan élményt nyújt a felhasználók számára.

* A termék megjelenésével kapcsolatos információk egy későbbi időpontban lesznek elérhetők.