Galéria: Nikon Z 9 (tesztfotók)

0

Nálunk járt a Nikon új vérprofi, kifejezetten sport- és természetfotósoknak készült full-frame szenzoros tükör nélküli csúcsgépe, a Nikon Z 9, amelyet a szokásosnál is részletesebben próbáltunk ki (bár könnyen lehet, hogy innentől ez válik szokásunkká…).

A gépet egy NB I. kosárlabda mérkőzésre is elvittük, ahol a VBW CEKK Cegléd és a Sopron Basket női csapatai csaptak össze, az eseményt pedig a Z 9 igyekezett megörökíteni a rajta lévő Nikkor Z 70-200mm f/2,8-cal együtt.

A képsorozatot igyekeztünk úgy válogatni, hogy azok az akciódúsabb jeleneteket mutassák be, szemléltetve azt, hogy a témafelismerés és a témakövetés milyen precízen és remekül dolgozik.
Természetfotózást most külön nem ejtettünk meg, viszont egy fiatal és fürge cicát, valamint egy pajkos kutyát is fotóztunk. Előbbi esetben az egyik képen az is jól látható, hogy a fókuszrendszert a macska elé benyúló vékony ág sem zavarta meg, a kutyás képek pedig egy teljes sorozatot mutatnak be, ahol a képkockánkénti fókuszhelyesség is ellenőrizhető a 20 kép/mp-es sorozatnál (spoiler: baromi jól lekövette a száguldó kutyust, talán egy képnél van egy minimális backfókusz).

Tettünk egy kört a piacon is, ahol terményeket és portrét is készítettünk, utóbbi egyféle fotóriporterkedésnek tudható be. Itt szintén a témafelismerés, konkrétan az arc- és szemfelismerés próbája zajlott, ahogy az előre hajoló árust követte a fókuszrendszer.
Nem maradt ki a már hagyományos, nagy érzékenységen a képzajt demonstráló templomos sorozatunk sem.

A részletes beszámoló cikkünk még nem készült el teljesen, így erre még várnotok kell egy pár napot, de addig is a tesztképeket már nyugodtan lehet nézgeteni.

A fotókat a gép saját JPEG és RAW formátumával is elkészítettünk, előbbi esetben minden korrekciót kikapcsoltunk, a képzaj szűrést pedig normál értéken hagytuk, míg a RAW fájlok esetében az Adobe Standard színprofilt használtuk a Lightroom Classic CC v11.1-ben, alapbeállítások mellett, kivéve a kutyás sorozatot, ahol a fekete szőr miatt +90 értékű világosítást állítottunk be az árnyékos részekre, hogy jobban látszanak a részletek és jobban ellenőrizhető legyen a fókusz.

A tesztfotók a lenti képre kattintva az új ablakban megnyíló galériában tekinthetők meg: