Kipróbáltuk: Panasonic Lumix DMC-FZ28 teszt

0

Optika II.

Geometriai torzítás

A túlzott geometriai torzítás sem szól bele életünkbe, ha a Panasonic FZ28-al fényképezünk. Elődjéhez hasonlóan ismét nagyon alacsony értékeket mértünk. Ekkora nagylátószögnél már szinte evidens a nagyobb torzítás, de a fényképezőgép szépen megbirkózik a feladattal. A kissé megváltoztatott gyújtótávolságú optika 0,1%-al nagyobb hordótorzítást produkál, mint az előd, amely így 0,5%-os. Ez a torzulás még szabályos témák, például épületek, fotózásánál sem lesz szembeötlő.

A zoom végén, vagyis tele állásban szintén 0,1% különbséget produkált pluszban, tehát 0,2%-os hordótorzítást mértünk, ami igazán elhanyagolható mértékű torzulást jelent.

Torzítások a gyújtótávolság függvényében

nagylátószögnél (f=27 mm ekv.)
hordótorzítás: ~0,5%

tele állásban (f=486 mm ekv.)
párnatorzítás: ~0,2%

Közelfényképezés, makró

A Panasonic Lumix DMC-FZ28 makroképessége szintén hasonlatos az korábbi kiadáshoz. Megfelelő fókuszmódban akár 1 cm-ről is készíthetünk vele makroképeket. Itt adja a legnagyobb leképezést, ami egy kicsit elmarad az FZ18-nál mérttől, mivel itt enyhén szélesebb a látószög. Az FZ28 esetében 30 x 21 mm-es területet foghatunk be ilyen közelségből. Persze ennek megvannak az árnyoldalai is, mivel 1 cm-ről már saját gépünk és objektívünk árnyékolja a témát, amit rendkívül nehéz lesz jól bevilágítani. Félősebb élőlényekkel sem sokra megyünk ilyen közelről. Ezen felül csak a kép közepe lesz elfogadhatóan éles és a sarkok felé hatványozottan életlenedik a kép, valamint a geometriai torzítás is igen nagy lesz (4,3%-os hordótorzítást mértünk). Persze a nagyítás nagy úr. Ha mindenképp szükség van a legjobb leképezésre, akkor be kell vállalnunk a hátrányait.

Tele állásban már más a helyzet. Itt legfeljebb 2 méterre közelíthetjük meg a témát, ami azért elég nagy távolság a konkurens gépek 1-1,2 méteres értékeihez képest. Így volt ez a korábbi modellben is, mely 10 cm széles területet volt képes befogni ebből a távolságból. Az FZ28 is ugyanígy teljesít, a befogható terület 100 x 75 mm. A kellően nagy távolságnak köszönhetően az előbb taglalt képhibákkal nem igazán kell számolnunk. A fotó a sarkokban is megfelelően éles marad, könnyen bevilágítható és torzítása is csak 0,6%-os

Makró képességek

nagylátószögnél (f=27 mm ekv.) legkisebb szélesség: 30
mm; hordótorzítás: 4,3%

tele állásban (f=486 mm ekv.) legkisebb szélesség: 100
mm; hordótorzítás: 0,6%

Vignettálás

Szintén elvártuk a géptől a jó eredményt, hiszen az FZ18-is jól teljesített, a nagyobb látószögre „húzott” optikának köszönhetően azonban kicsit elmaradt a régi modelltől. Összességében azért még így is jól teljesít a gép. Nagylátószögnél teljesen nyitott rekesszel 11%-os képsarki sötétedés volt mérhető, ami kb. 1/3 Fényértéknyi veszteséget jelent a képközéphez képest. A rekesz szűkítésével minden egész hatásosan csökkenthető, így F8 rekeszértéknél már csak 4,2%-ot mértünk, ami csekélynek mondható.

Tele végállásban egy hajszálnyival erősebb volt a sarkok sötétedése. Itt nyitva 12,8% volt a vignettálás mértéke, ami nagyjából 0,4 fényérték veszteséget jelent. Szűk rekesszel kisebb mértékben de ismét javult az eredmény, hisz F8 értéken 8,4%-ot mértünk.

Peremsötétedés



sarkok fényerőcsökkenése: 11%


sarkok fényerőcsökkenése: 4,2%


sarkok fényerőcsökkenése: 12,8%


sarkok fényerőcsökkenése: 8,4%