Címlap 2008

Archívum

Kipróbáltuk: Samsung GX-20 teszt

Ha már a múltkor szóba került a Pentax K20D, nem mehettünk el szótlanul a Samsung GX-20 mellett sem, ami a testvér – sőt ikertestvér – modell szerepét tölti be. Így volt ez már az előző, K10D-GX10 párosnál is, és a hagyomány úgy látszik folytatódott. Tavaly sajnos nem sikerült közvetlenül összehasonlítanunk az ikreket, de idén egyszerre járt nálunk mindkét gép, így kaptunk az alkalmon, hogy egymás mellé tegyük őket és azonos körülmények között derüljön fény a nagy kérdésre: miben is különbözik ez a két fényképezőgép?

Kipróbáltuk: Green Clean szenzortiszító készlet teszt

A digitális tükörreflexes fényképezőgépek szenzorának tisztítására már sokan sokféle módszert kitaláltak. Manapság már a gyártók is igyekeznek minimálisra csökkenteni annak esélyét, hogy a képérzékelő elé por tapadjon. Korábbi tesztünk alapján ez utóbbiak valamelyest működnek is, de tökéletes eredményt nem minden esetben hoznak. Ilyenkor kerülhet sor a szenzor komolyabb tisztítására, melynek egyik remek eszköze lehet a Green Clean.

Előzetes: Pentax K20D és K200D

Úgy tűnik, hogy a K10D sikere új lendületet adott a Pentax minden csapatának, felcsillantva előttük, hogy nincs még veszve a DSLR piacon semmi. A fejlesztők szorosabbra fűzték a kapcsolatukat a Samsunggal, a píárosok pedig elővették a többi gyártó által oly sokat használt sereget, az újságírókat. A Pentax európai központjának első rendezvényéhez, a legújabb tükörreflexes fényképezőgépek és objektívek bemutatásához így nem is meglepő, hogy a tél közepén is szép idővel kecsegtető Dubait választották.

Anpson DigiMate 1210 mobil háttértár

Jó érzés az, mikor egy teszt során feltárjuk egy termék gyenge pontjait, majd a néhány hónap múlva megjelenő termékfrissítés során arról értesülünk, hogy a gyártó javította a kritizált pontokat. Májusban a DigiMate III (leánykori nevén DigiMate 1201) tesztelésekor hibaként a rendkívüli lassúságot emeltük ki. A mérnökök vagy olvassák a kritikákat, vagy a gyakorlatban is kipróbálták a terméket: a most megjelent, továbbra is DigiMate III néven kapható frissített változat orvosolni látszik az elérhető árú mobil háttértár egyetlen komoly hibáját.

Röviden: Samsung S1050 teszt

Ritkán van olyan, hogy egy egyszerű kompakt gép tesztjét nagyon várom. Tipikusan akkor, ha valami nagyon ütős fejlesztés történt, ami érdekes, vagy akkor, ha előzetesen lehet sejteni, hogy igen durván lealázza a konkurens termékeket képminőség terén. Mivel a Samsung S1050 egy lengyel teszten kiválóan szerepelt (legalábbis a képei engem meggyőztek, lengyelül nem tudok), már nagyon vártam, hogy én is kipróbálhassam és kiderüljön: valóban ilyen jó lett az S1050-es, vagy csak nagyon válogatott képeket használtak a lengyel kollégák...

Kipróbáltuk: Samsung GX-10 teszt

Szinte megállíthatatlanul dübörög a Samsung úthenger. A cég a tavalyi évben komoly sikereket ért el világszerte a digitális fényképezőgépek piacán és most itt van a kezemben jelenlegi csúcsmodelljük a Samsung GX-10, amely a belépő kategóriás GX-1L és GX-1S típusok után a komolyabb vásárlók kegyeiért száll harcba.

Fakulásteszt

Szeretné 50 év múlva unokái körében nézegetni a ma készült szép, színes fotóit? Ha igen, akkor jobban teszi, ha odafigyel hogy hogyan dolgoztatja ki a képeket. Bár a nyomtatógyártók 100, néhol 200 évnél is hosszabb színtartósságot ígérnek, érdemes elolvasni az apró betűs lábjegyzetet is. Azokat a számokat általában csak akkor garantálják, ha a képet albumban, fénytől, hőtől és levegőtől elzárt helyen tároljuk. Mivel nincs több mint 200 évünk arra, hogy megtudjuk melyik kép tartja meg az ígért ideig a színeit, egy nem tudományos, de mégis nagyon látványos tesztbe fogtunk.

Röviden: HP Photosmart R837 teszt

Még nincs egy hónapja, hogy a HP bejelentette új ultrakompakt digitális fényképezőgépeit, de máris módunkban áll bemutatni az új modellek közül a legígéretesebbet, a HP Photosmart R837-et. Egyszerű, belépőszintű fényképezőgépről van szó, szolgáltatásai között viszont találunk a kategórián túlmutató megoldásokat is. Elég csak a VGA felbontású hangos mozgóképrögzítés közben is használható optikai zoomot megemlíteni, hogy érthető legyen a cikkben miért főleg a fényképezőgép szolgáltatásaira tértem ki.

Röviden: Samsung S630, S730 teszt

Az álmos télből lassacskán átmegyünk a tavaszba és az első fecskékkel megérkezik a szép napos, fényképezőgép tesztelős idő is. Második digitális fényképezőgép bemutató cikkünk a Samsung két belépő szintű modelljéről szól, amelyek megkapó árcédulájuk mellett a komolyabb gépeket is kihívás elé állító szolgáltatásválasztékukkal hívják fel magukra a figyelmet.

Kipróbáltuk: CCD pormentesítés, szenzortisztítás teszt

Ma már több gyártó is kínál olyan digitális tükörreflexes fényképezőgépet, amelyben szenzor tisztítás funkció is megtalálható. Sokakban, így bennünk is felmerült a kérdés: vajon az egyes módszerek mennyire hatékonyak, van-e különbség a gyártók megoldásai között, s legfőképp: kidobhatjuk-e a körtefecskendőt?

NÉPSZERŰ CIKKEK

Így készíts borult időben naplementés (napfelkeltés) portrékat

Naplementés portréra van szükséged, de 40 méter vastag a felhőzet? Akkor sem kell kétségbe esned! Két dologgal tudjuk helyettesíteni a napfényt: kézi...

Heti Fortepan – 16.: 2020 kedvencei

Idén mintegy 20.000 fotó került fel a Fortepan weboldalára, ebből választották ki a 30 legjobbat.

Svenkelés

Mi a svenkelés? Nehéz úgy megírni, hogy az egyből érdekfeszítő legyen, így inkább egy képpel magyarázom: És hogyan érhetjük el ezt a hatást?...

6 tipp a nagy kapacitású memóriakártyák használatához

Manapság már nem számít nagy kapacitásúnak egy 32 vagy 64 GB-os memóriakártya, mégis, az ilyen, vagy akár nagyobb kapacitású memóriakártyák alkalmazásakor érdemes fejben tartani...

Forgács Péter: Beszélgetés a privát és nyilvános képi narratívákról (videó)

Online megtekinthető Forgács Péter képzőművész előadása, amely a Budapest FotóFesztivál programsorozat részeként jelent meg.