MILC fényképezőgépek VI. – Szolgáltatások

0

Canon

Canon

Canon MILC gépek szolgáltatásai
gyártó/típusnév Szolgáltatás táblázat Különlegességek
Canon
EOS M
teszt
teszt

Hybrid AF rendszer

A MILC gépek többsége felépítése miatt kontraszt alapú élességállító rendszert használ, de az utóbbi években kezd elterjedni a hibrid megoldás, melynél ezt a technológiát a szenzorra épített fáziskülönbséget érzékelő képpontok alkalmazásával kombinálják, így jön létre a hibrid (kontraszt és fázis alapú) rendszer, mely mindkét technológia előnyeit kihasználja és a szükséges helyzetekben váltogatja.

Érintőképernyő

A Canon már első gépébe is igen jó felbontású (1 millió képpont fölötti), 3″-os érintőképernyőt pakolt, mely számos beállítás elvégzését teszi lehetővé egyetlen mozdulattal, de segítségével akár tetszőleges fókuszpontot is kijelölhetünk, vagy a képernyőre bökve indíthatjuk az expozíciót.

Optikai hibák javítása

Ez a bekapcsolható és letiltható szolgáltatás figyelembe veszi csatlakoztatott objektívünk tulajdonságait és esetleges hibáit, majd szoftveres úton kijavítja azokat. Érdekessége, hogy a gyári adapterrel feltett EF objektívek többségével is működik. A szoftver a képsarkok sötétedését, illetve a színhibát javítja.

Csúcsfény és árnyék korrekció

A csúcsfények javításának köszönhetően kevésbé égnek ki a legvilágosabb képterületek. Bekapcsolása után némileg csökken az érzékenység tartomány. Nem állíthatunk ISO100-at, a minimum érzékenység ISO200 lesz. Cserébe JPEG képeknél valóban sokkal jobban jelennek meg a csúcsfények, s részletekből is több marad.

Az árnyékok korrekciójának bekapcsolásával a sötétebb területeken világosíthatunk (ami persze a módosított képterületen a képzaj növekedését is eredményezi). Mértéke három fokozatban állítható, illetve ki is kapcsolható. Ez a beállítás nem használható a Csúcsfény árnyalat elsőbbséggel együtt, illetve RAW formátumnál sem választható.