Kipróbáltuk: Nikon Z 6 – teszt

0

Bevezetés


A Nikon a 2018-as Photokinán lépett be a full-frame szenzoros, tükör nélküli cserélhető objektíves fényképezőgépek piacára, ekkor jelentette be ugyanis a Z rendszerét. Ráadásul nem egy, hanem rögtön két fényképezőgép vázzal is indított: a nagyobb felbontást igénylő fotósokat a Z 7-tel, a többieket a Z 6-tal vették célba.

Noha a felbontáson kívül akad még egy-két apróbb eltérés a két gép között, az tagadhatatlan tény, hogy mindkét váz alkalmas profi felhasználásra is, jóllehet, egyikük sem rendelkezik a profik körében ma már megszokott dupla kártyafoglalattal.

A Z 7-et már korábban részletesen bemutattuk, nézzük mit tud a Z 6.
A sok-sok hasonlóság miatt első körben arra gondoltunk, hogy csak egy összevetést, összehasonlítást készítünk, amelyből kiderül majd a két gép közötti különbség, de végül mégis inkább amellett döntöttünk, hogy erről a gépről is kell egy kerek, egész cikk. Más kérdés, hogy nem tűnik jó ötletnek nulláról kezdeni egy új cikket, ha már egyszer annyi azonosság van, így jelen cikkünk 95%-ban a Z 7 bemutatója, de a Z 6-ra aktualizálva. Tehát aki csak a Z 6-ra kíváncsi, nyugodtan elolvashatja ezt a cikket, mert az itt írtak a Z 6-ról szólnak majd!

Elsőként szokás szerint nézzük meg, milyen képességekkel igyekszik magához édesgetni a fotósokat a Nikon Z 6.

A Nikon Z 6 főbb jellemzői:

  • Képérzékelő: 24,5 Mpixeles, full-frame méretű (35,9×23,9 mm) hátsó megvilágítású (BSI) CMOS
  • Érzékenység: ISO100-51200 1/3 Fé lépésekben, kiterjeszthető ISO50-ig és ISO10240-ig 1/3 Fé lépésekben, valamint ISO204800-ra
  • 200.000 expozícióra tervezett zárszerkezet
  • Objektív: Z bajonett
  • 273 pontos hibrid (fázis-különbség és kontraszt alapú) automatikus élességállítás, -2 Fé érzékenység
  • 3,69 millió képpontos OLED elektronikus kereső, 0,8×-es nagyítással, 100% lefedettséggel, betekintés érzékelővel, dioptria korrekcióval (-4..+2 dioptria)
  • DSLR-nél karcsúbb felépítés
  • rekesz- és zársebesség előválasztás, teljes kézi üzemmód
  • 12 és 14 bites RAW formátum támogatása, háromféle felbontásban, tömörítés nélkül vagy veszteségesen, illetve veszteség nélkül tömörítve
  • gépen belüli RAW szerkesztés
  • LCD: 3,2″ 2,1 millió szubpixel, érintésérzékeny, fel-le dönthető
  • elektronikus zár első redőny helyett, vagy teljes elektronikus zár
  • max. 12 kép/mp sorozat sebesség (rögzített fókusszal, 12 bites RAW), max. 5,5 kép/mp folyamatos fókusszal
  • automatikus expozíció és fókusz sorozatok
  • HDR fotózás
  • optikai hibák javítása (vignettálás, torzítás)
  • 3840×2160 pixeles videórögzítés (30, 25, 34 kép/mp) vagy 1920×1080 pixel (24, 25, 30, 50, 60, 100, 120 kép/mp), max. 4 GB-ig, ill. fél óráig
  • 10 bites 4:2:2 HDMI kimenet N-Log mentési lehetőséggel
  • time-code (időkód) támogatás videofelvételnél
  • time-lapse és slow-motion videókészítés (utóbbi Full HD-ben)
  • magyar menü
  • SnapBridge támogatás: Bluetooth és Wi-Fi, képáttöltés és távkioldás
  • XQD kártyahely
  • Li-ion akkumulátor (330 kép kapacitás CIPA mérés szerint)
  • USB3.1 Type-C (töltés is) és micro HDMI csatlakozás, mikrofon bemenet, fejhallgató kimenet

A részletes műszaki adatok a fényképezőgép adatlapján találhatók, amelyet érdemes áttanulmányozni, mert van sok olyan adat, amit nem fogunk a cikkben újra elismételni.

A Z 7 és a Z 6 között nincs túl sok különbség, ennek ellenére a jobb áttekinthetőség érdekében táblázatos formában mutatjuk meg ezeket:

A Nikon Z 7 és a Z 6 közötti főbb különbségek
Nikon Z 7 Nikon Z 6
Szenzor 45,7 Mpixel 24,5 Mpixel
Érzékenység tartomány ISO64-25600,
kiterjeszthető ISO32-102400-ra
ISO100-51200,
kiterjeszthető ISO50-204800-ra
Fókuszrendszer 493 mezős, szenzorra integrált, fázis-különbség érzékeléses és kontraszt alapú
-1 Fé érzékenység (f/2,0)
273 mezős, szenzorra integrált, fázis-különbség érzékeléses és kontraszt alapú
-2 Fé érzékenység (f/2,0)
Választható képterület FX, DX, 5:4, 1:1, 16:9 FX, DX, 1:1, 16:9
Sorozat sebesség max. 9 kép/mp (12 bites RAW)
max. 8 kép/mp (14 bites RAW)
max. 12 kép/mp (12 bites RAW)
max. 9 kép/mp (14 bites RAW)
Slow-motion videofelvétel igen, FullHD felbontásban,
DX képterülettel (1,5×)
igen, FullHD felbontásban,
FX képterülettel (1×)