Történelem: Szovjet fényképezőgép gyártás

0
4 295

A szovjet-orosz fotóipar áttekintése egyetlen cikkben hatalmas falat, ezért kénytelenek leszünk önkényesen válogatni és talán igazságtalanul kihagyni fontos részleteket és modelleket. Nem vállalkozunk az 1917-es forradalom előtti idők bemutatására sem, hiszen elenyésző optikai ipart leszámítva fényképezőgép gyártásról ebben a térségben ekkor még nem beszélhetünk. Az csak a szovjet érával indult, majd a keleti blokk felvevőpiacának köszönhetően élte virágkorát. A világháború utáni évtizedeink számunkra is főleg ezeket a gépeket tették elérhetővé.

Egy nyugati, vagy japán fényképezőgép néhány évtizede még nagy kincsnek számított, de hasonló becsben tartottuk a keleti masinákat is. Akkor úgy tartottuk, „Ez jutott!”, ma – az olcsó tömegtermelés, és a fél évente eldobható digitális gépek korában – már nem is tűnnek olyan sárgának és savanyúnak. Igaz, nem hiába járta a mondás, hogy a szovjet ipar termékeivel a szöget is be lehet verni, azért ezen gépek jó része még ma is kattog. De honnan indultak, hol készültek, ezek a márkák?

A volt szovjet tagköztársaságok területén legalább másfél tucat fotóterméket gyártó cég működött, Ukrajnától a mai Tatár Köztársaságig (jelenleg az Orosz Föderáció társult állama). A legismertebbekből válogattunk, néhány jellemző terméküket is bemutatva.

FED

A FED kommuna

A cég elődjét, az újszerű, és idehaza is jól ismert pedagógiai módszereiről elhíresült Anton Szemjonovics Makarenko alapította 1927-ben, Ukrajna korábbi fővárosában, Harkovban. A FED korántsem olyan vállalat volt, amit ma elképzelünk e szó hallatán, sőt nem is volt vállalat. Egy lelenckommuna volt fiatalkorúak számára. Makarenko elvei szerint, a társadalom számára hasznos nevelésükhöz hozzátartozott a napi 4 órányi munka is. Saját szükségleteik kielégítésén túl különböző ipari termékeket is gyártottak, például bútorokat és elektromos fúrógépet. Állítólag Makarenko ötlete alapján kezdték meg az 1932-ben kiadott Leica II kópiájának gyártását is. A gépet 1934-től kezdték gyártani, és a Szovjetunió első kisfilmes fényképezőgépe volt, egyben minden idők második szovjet, tömeggyártott gépmodellje. Elsőként a 9×12 cm-es formátumot használó, harmonikakihuzatos EFTE jelent meg a moszkvai Foto-Trud műhelytől 1929-ben, de nagyobb példányszámban csak a Fotokor-1-et kezdték gyártani, mely a leningrádi GOMZ gyár modellje volt.

Az új kisfilmes gép elejére a gyártó kommuna neve került, „FED”. A kommuna névadója viszont nem más, mint a CSEKA (később NKVD, majd KGB) alapítója és vezetője, Feliksz Edmundovics Dzerzsinszkij. Az ő monogramját kapta a fényképezőgép.

FED (1934)

A FED szovjet használatra készült, mivel a harmincas évek elején leállították a fotográfiai termékek importját. Az első sorozatok minősége állítólag nagyon gyenge volt, de ritkaságuk miatt ma nagy gyűjtői értékkel rendelkeznek. A gép a Leica mintájára 35mm-es távmérős készülék volt, ugyanazzal az objektívcsatlakozással mint a német gépen. Az 50mm F3,5 anasztigmát objektívet a leningrádi VOOMP gyár, és az 1918-ban alapított Állami Optikai Intézet (GOI) készítette.

1935-ben Makarenkót magasabb beosztásba helyezték, így távozott a FED éléről. Ekkor már 750 tagja volt a kommunának és a nagyobb léptékű termelés miatt 400 fizetett munkást is foglalkoztattak.

1939-ben az NKVD közvetlen irányítása alá tartozó kommunából FED Kombinát lett. A háború előtti szovjet fényképezőgép ipar ekkor volt a csúcson. Csak ebben az évben közel 480 ezer gépet készítettek, a FED-ek darabszáma pedig elérte a 175 ezret.

A gyár az 1941 októberében bekövetkezett német megszállásig üzemelt, majd áttelepítették Berdskbe, ahol főként repülőgép alkatrészeket készített és csak elenyésző mennyiségben fényképezőgépet. A visszaköltözés és újraindulás 1945-ig váratott magára, de ebben az évben mindössze 10 gép készült. 1947-ben a teljes gyárkomplexumot átépítették, és időközben a vállalat kikerült az NKVD irányítása alól. A FED gépek első változatának gyártása 1955-ig folyt.

Az átszervezett gyár azonban nem csak fényképezőgépeket készített, sőt a fotótermék gyártás tevékenységének csak egy részét jelentette. Az ötvenes évek elejétől saját tervezésű repülőgép alkatrészek, hidro-motorok, aggregátorok is készültek itt.

A fényképezőgépek gyártása erre az időre ismét a régi volumenben folytatódott, a FED fényképezőgép első változatából kb. 700 ezer darab készült. 1955-ben érkezett a FED 2, a korábbi modell jelentősen megújult változata. Kényelmesebb filmbetöltést, áttervezett keresőt, dioptria beállítást, a későbbi verziók pedig önkioldót is tartalmaztak. A legtöbb gépet 50mm-es Industar optikával szerelték, a csatlakozás, pedig a korábbi 39mm-es menet maradt. Ezt a változatot 15 évig gyártották.

A FED 3 modell 1961-ben jelent meg és 1979-ig több mint 2 millió készült belőle. Méreteiben megegyezett a 2-es szériával, de ismét áttervezték a keresőt és a korábbi 1/25-1/30mp-es leghosszabb záridő helyett ez már 1 mp-et, sőt B-időt is tudott.

A külsőben is megújult változatot 1964-ben adták ki FED 4 néven. Ebben a változatban már egy beépített szelén fénymérő is helyet kapott. A gépet a világ számos országába exportálták, így például az NSZK-ban Revue-4 néven volt kapható. 1980-ban a moszkvai olimpia tiszteletére különleges kiadású változatban is kapható volt.

FED 5

1969-ben a FED saját fiókvállalatot hozott létre a Pervomaisk Luhansk régióban, mely átvette a termelés egy részét. A különálló létesítmény fokozatosan önálló vállalattá nőtte ki magát és Pervomaijszkij Gyépgyár néven működött tovább. 1970-ben A Harkovtól nem messze lévő Volcsanszkban nyílt új kirendeltségük, mely többek között a Moszkvics személyautókhoz gyártott alkatrészeket. Később ez az üzem is önállóvá vált.

1977-ben jelent meg a FED gépek utolsó nagy sorozata, a FED 5, az előző modellhez hasonló külsővel. Újratervezett kezelőszervekkel és vakupapuccsal készült. E sorozat gyártása 1990-ig folytatódott.

A FED ezután folyamatosan leépített a fényképezőgép gyártást, míg végül 1995-ben teljesen megszüntették. A vállalat jelenleg is üzemel gépgyárként. Itt fejlesztik és készítik például az ukrán An-148 repülőgépek több alkatrészét is.

KMZ

KMZ gyárkomplexum

A KMZ (Krasznogorszki Mechanikai Művek) elődje 1926-tól működött a Moszkva melletti Krasznagorszkban. Az előd egy állami optikai üzem volt, melyből 1941-ben alapították meg hivatalosan a KMZ-t. A háború miatt feladata főként a hadiiparra korlátozódott. Látcsöveket és távmérőket készítettek a szovjet hadsereg számára.

A második világháború során a német előrenyomulás Moszkva közelében, a gyártól nem messze állt meg, ezért az üzemet az Ural-hegységben lévő Szvedlovszkba telepítették. A háború után visszaköltözött eredeti telephelyére és polgári optikai üzemként (is) működött tovább.

Ahogy általában a szovjet üzemekben, a KMZ-nél sem csak civil termelésre rendezkedtek be. Jelentős volt a hadi megrendelésük is, így a gyárból tank-, és tüzérségi célzóberendezések, katonai távcsövek és repülőgép alkatrészek is kikerültek. Az űrprogram beindításával csillagászati távcsövek és fényképezőgépek is készültek is. A KMZ-ből kikerült géppel fényképezték le először a hold túlsó oldalát.

Az első években még nem kezdtek fényképezőgép gyártásba, inkább a látcsövekkel folytatták, bár katonai helyett színházi darabok kerültek ki a KMZ munkások kezei közül. Elsőként 1946-ban adtak ki fényképezőgépet Moskva néven, mely a FED-hez hasonlóan egy német gép, a Zeiss Ikonta másolata volt. Ez egy lenyitható előlapos, harmonikakihuzatos modell volt, 6×9-es filmformátummal.

Zorkij

1947-ben a KMZ-t kérték fel (vagy inkább utasították), hogy segítse ki a FED gyárat, amely nehezen tudott lépést tartani az egyre növekvő kereslettel. Egy ideig tehát FED modellek is készültek itt, melyeken rövidesen néhány dizájn változtatást eszközölt a KMZ, és Zorkij néven hozta forgalomba.

Az 1949-től kiadott Zorkij gépet tehát ugyanolyan kisfilmes, távmérős modellek voltak, mint a FED-ek, és kezdetben még csak külsejükben különböztek az elődtől. Az 1951 és 54-től kiadott Zorkij 3 és 2 modellek azonban már nagyobb záridő tartománnyal, új keresővel, levehető hátlappal és önkioldóval is rendelkeztek.

Zorkij 4

Az előbbieknél – melyek csak néhány tízezer példányban készültek – sokkal sikeresebbnek bizonyult a Zorkij 4, melyből több mint 1,7 millió fogyott a későbbiek során. A vulkanit borítással készült gépből nyugatra is sokat exportáltak. Az 1972-től 78-ig gyártott 4K változatból, melyet már filmtovábbító karral szereltek – további félmillió darab fogyott. Időközben kijött az 5 és 6-os generáció is, melyek kevésbé voltak népszerűek így csak az ötvenes évek végén és az újabb évtized első felében gyártották.

Zenit

Zenit prototípus

1951-ben a KMZ egy új tükörreflexes fényképezőgép kiadásán dolgozott. Alapul a távmérős Zorkij modellek szolgáltak, melyekből 1952-re megszületett a Zenit márka. A szintén kisfilmes gép kezdetben a Zorkij és FED típusokból kölcsönvett, de átalakított 39 mm-es, menetes objektívcsatlakozást használt, melyet ZM39-nek (Zenit M39) is hívtak. Az őse egyértelműen a Leica-féle M39 szabvány volt, de a német gépre való objektívek az eltérő filmsík-optika távolság miatt nem adtak végtelenben éles képet.

A pentaprizmás Zenitek nemzetközi viszonylatban is modern gépnek számítottak. Ez a márka volt a 9. kisfilmes SLR a világon és a második orosz tükörreflexes készülék.

Az első szériát 1956-ig gyártották, a vakuszinkronnal ellátott Zenit S gépeket – melyekből már hatszor annyi, közel negyed millió fogyott – a hatvanas évek elejéig. 1960-ban jött ki a Zenit 3, majd 62-ben a népszerű 3M, melyben már az önkioldó, a nagyobb záridő tartomány és képkocka számláló is megtalálható volt.

Külsőben és belsőben jelentős változást hozott a Zenit 4, 5 és 6 modellek megjelenése 1964-ben. Ezek a gépek központi zárasak voltak, beépített szelén fénymérővel, cserélhető prizmával és félautomata vezérléssel rendelkeztek. Az objektív csatlakozás megegyezett a Voigtländer Bessamatic modellekben találhatóval.

Az évtizedek során több tucat Zenit modell látott napvilágot, így csak a néhányat említenénk a továbbiakban. A szovjet gyártmányú fényképezőgépeket az egész világon forgalmazták, sok esetben más márkanéven, így például Revueflex, Photokina, vagy Kalimar néven is találkozhatunk velük.

1965-ben került forgalomba a sorozat legnépszerűbb darabja a Zenit E, melyből világszerte több mint 3,3 milliót értékesítettek. 1967-től a nemzetközi piacon is népszerűbb M42 menettel szerelték.

Ez később a Zenit gépek „hivatalos” csatlakozó szabványa lett. Új kezelőszerv kiosztást, szelén fénymérőt, és automata rekeszvezérlést (EM modellek) kapott. Alapobjektívje az 58mm-es F2 Helios-44, vagy egy 50mm F3,5 Industar volt.

A hetvenes években már többnyire fekete fényezéssel kerültek forgalomba a Zenitek. Népszerű volt például az 1977-ben kiadott Zenit TTL, mely TTL fényméréssel rendelkezett.

Zenit 12xp

Magyarországon is számos működő példányát megtaláljuk a nyolcvanas évek elején piacra került Zenit 11 és 12xp modelleknek. Ezeket a rendszerváltást követő évekig gyártották és több mint 2,5 milliót adtak el belőlük. A Zenit 12xp a TTL modell utódjának számít és „fotópuska” változatban is kapható volt, 58mm-es Helios és 300mm-es Tair objektívvel.

A hetvenes évekre a KMZ hatalmas gyárkomplexummá nőtte ki magát. Krasznagorszk lakosságának jó részét, kb. 33 000 alkalmazottat foglalkoztatott. Tulajdonában volt a város legtöbb épülete, így irányítása alá tartozott két művelődési központ, több oktatási intézmény, egy kórház, egy erőmű, és termelő szövetkezetek is. Több különálló üzemet is működtetett Viliekában, Rosztovban és Valdajban. 1976-ban a cég PO MKMZ néven folytatta tevékenységét, mely nagyjából KMZ Egyesült Műveket jelent.

A Szovjetunió felbomlásával és a tervgazdálkodáson alapuló termelés megszűnésével a gyár nehéz helyzetbe került. A távolkeleti olcsó fényképezőgépekkel a Zenit-E modellek utódai már nem tudták felvenni versenyt, ezért sok téren leépítésekre és olcsóbb gépek előállítására volt szükség. Megszüntették több terméküket a tükörreflexes gépkínálatuk pedig a kisebb költséggel előállítható x12 szériával bővült. Ilyen volt a Zenit 212k, 312m és a 412dx, ezekből azonban a korábbi milliós nagyságrend helyett, csak néhány 10ezer fogyott. Az évezred elején egyszerű, Kínában gyártatott kompakt modellekkel is próbálkozott a cég, mint a Zenit 510 és 620 modell, de ezek sem bizonyultak sikeresnek.

A KMZ a közelmúltig olyan, külföldön is jól eladható termékeket tartott meg, mint a 60-as évektől gyártott Horizont panoráma fényképezőgép sorozat, a stabilizált binokulárok, nagy sebességű filmfelvevők, éjellátók, vagy például a Zenitar 16mm-es halszem objektív.

GOMZ-LOMO

A korai GOMZ gyár

A GOMZ gyökerei még a Szovjetunió megalakulása előtti időkig nyúlnak vissza. Elődje Orosz Optikai és Mechanikai Vállalat néven 1914-ben alakult. A leningrádi (korábban és ma, Szentpétervár) cég kizárólag a hadsereg számára dolgozott. Az első világháborúban látcsöveket, célzóberendezéseket, majd később földmérő műszereket készítettek. A bolsevik hatalomátvétel után is megtartották fő tevékenységüket, ahogy hadi megrendeléseiket is.

A fényképezőgép gyártás terén 1930-ban hallatott először magáról a vállalat, amikor kiadták az első szovjet tömeggyártott fényképezőgépet a Fotokor-1-et. Itt is egy nevesebb gyártó modellje volt a minta, nagy valószínűséggel az amatőr használatra szánt, harmonikakihuzatos Zeiss Ikon. 9X12 cm-es filmformátumot használt, háromféle beállítható záridővel a B és T időn kívül, valamint egy 135mm F4,5-ös objektívvel. Ez a gép volt a szovjet fényképezőgép gyártás első komolyabb sikere, mely a második világháború előtt átlépte az 1 milliós eladott darabszámot.

Az újabb háború alatt a GOMZ kapacitását is teljesen egészében a hadsereg megrendelései kötötték le, de a csatazaj elmúltával hamar visszaálltak a polgári termelésre is – szovjet vállalat lévén természetesen a hadi megrendelésekről ők sem mondhattak le.

Ljubitel

A háború utáni első szovjet fényképezőgép megjelentetése is a GOMZ nevéhez köthető. 1946-ban érkezett Komszomolec (kb. Komszomol-tag – az ottani kommunista ifjúsági szövetség volt) néven.

Ezúttal az 1932-es Voigtländer Brillant tekinthető ihletőnek. Ahhoz hasonló kialakítású, műanyagházas, pszeudo-TLR gép volt, 6×6 cm-es középformátumban. A pszeudo-TLR gépek olyan dupla optikás modellek voltak, melyek keresőjében nem volt ellenőrizhető az élességállítás. Az ötvenes évek elejéig gyártották, és több százezer fogyott belőle, de sokkal nagyobb siker volt a továbbfejlesztett, immár valódi TLR változat, mely Ljubitel néven került forgalomba 1949-ben. Ez a gép ötféle záridőt (+B idő) és vakuszinkront is tudott, optikája pedig egy 75mm-es Triplet-22 volt 1:4,5 fényerővel. Mindössze hét évig volt forgalomban, de több mint 1 és negyed millió talált gazdára.

Ljubitel 2

Még nagyobb siker lett az 1954-ben kiadott Ljubitel 2, melyet az Egyesült Államokban később Kalimar TLR100, Németországban pedig Amatör néven forgalmaztak. A fokozatmentes rekeszállítású gép háza bakelitből készült, a filmtovábbítást pedig egy egyszerű oldalsó gombbal végezhette a fotós. A Ljubiteleket nem csak alacsony áruk miatt, de tiszta, pontos élességállítást lehetővé tevő keresőjük miatt is kedvelték a vásárlók. A 2-es változatot 1980-ig gyártották.

A megújulást az 1977-től kiadott Ljubitel 166-os sorozat jelentette, melyek már filmtovábbításkor a zárat is felhúzták. Vakupapuccsal és képszámlálóval is ellátták őket. Az 1983-tól készült 166 Universallal, egy műanyag maszk jóvoltából 6×6 és 4,5×6 cm-es képek is készíthetők voltak. Ezt a változatot 1996-ig gyártották, mely után beszüntették a sorozatot.

Szmena

Smena 1

Kisfilmes téren a GOMZ legnagyobb sikere a Szmena széria volt, melynek első darabjait 1939-ben dobták piacra. Ennél a gépnél is akadt minta, mégpedig a néhány évvel korábban kiadott Kodak Bantam, mely tenyérnyi mérete miatt kor ultrakompaktjának is tekinthető. A Szmena első változata ehhez hasonlóan harmonikakihuzatos volt, kétfajta záridővel és rekesszel. A háború kitörése miatt mindössze két évig gyártották.

Új változata 1953-ban jelent meg T-22 objektívvel. Itt már F4,5-16 közötti rekesztartományt és hatféle záridőt kaptunk. A gépet egy ideig a minszki MMZ is gyártotta. Az ezt követő változatok apró szolgáltatásokban tértek el a korábbitól. Önkioldót, javított filmtovábbítást, bakelit helyett termoplasztik házat kaptak. Az 1958-60 között készült 3. és 4. generáció a források szerint gyenge minőségű volt, ezért a Szmena 1 és 2 1960-ig forgalomban maradt.

1961-ben megújult külsővel és borítással érkezett a Szmena 5-ös modell, de a vállalat éppen akkor esett át egy nagyobb átalakításon, így csak 1 évig volt forgalomban a gép. A GOMZ közben nevet váltott és LOOMP-ként futott tovább, majd 1965-től ismét átkeresztelték a könnyeben megjegyezhető LOMO névre, mely a Leningrádi Optika és Mechanikai Művek rövidítése.

Smena 8M

Az ekkoriban forgalmazott Szmena 6 már nagy sikert hozott közel 2 millió eladott példánnyal. A gép modern külsőt, önkioldót és vakuszinkront is kínált. Még sztereó, kétobjektíves változat is készült belőle. Ezt a sikert csak az 1970-ben kiadott Szmena 8M-nek sikerült túlszárnyalnia, de tízszeresen. 25 évig gyártották és az egész világon forgalmazták ez a rendkívül egyszerű, szögletes kis kompaktot. Több mint 21 milliót értékesítettek belőle. A LOMO gyár 2008-ban egy kék előlapos nosztalgiaváltozatot is kihozott.

Ilyen sikert ért el az utódjának számító, 1973-tól készült és 20 éven át gyártott Symbol modell is. A 8M-hez hasonló, 40mm-es F4 fényerejű triplet objektívvel szerelték és ezen gomb helyett filmtovábbító kar is található.

A vállalat nem is sejtette, hogy a nyolcvanas években kiadott olcsó kompaktjaival, mint amilyen a LOMO LC-A később tudtán kívül egy egész fotográfiai mozgalmat indít el. A következő évtizedben, a Szovjetunió felbomlásával és a gyárak átszervezésével korábbi 30 ezres dolgozói létszáma alig felére apadt és a fényképezőgép gyártást is megszüntették, neve azonban a Lomográfiával élt tovább a nemzetközi porondon.

Lomográfia

A 90-években kibontakozott, nemzetközi, amatőr fényképészeti mozgalom, nagyjából a „Ne gondolkodj, csak fotózz!” mottó jegyében. Feltalálói – két osztrák fiatalember – egy akkor már forgalomból kivont, olcsó LOMO LC-A kompakt gépről nevezték el, és ennek nyomán megalapították az Ausztriában bejegyzett Lomographische AG-t.

A Lomográfia az olcsó gépek optikai tökéletlenségeit is képalkotó elemként használja és tudatos fényképezés helyett szinte minden megörökítésére, egyfajta impresszionista vízióra ösztönöz. A Lomográfia tíz alapszabálya:

– Vidd magaddal mindenhová a fényképezőgépedet!
– Használd bármikor – éjjel vagy nappal!
– A lomográfia nem alakítja át életed, de része annak.
– Lőj csípőből!
– A tárgyakat minél közelebbről fotózd!
– Ne gondolkodj!
– Légy gyors!
– Ne gondolj rá előre, mi lesz a filmen!
– Ne gondolj rá azután sem!
– Ne törődj a szabályokkal!

Tekinthetjük a filmes amatőr fotózás digitális fényképezőgépek és kamerás mobilok elterjedése előtti utolsó nagy mozgalmának is. Az olcsó Lomo és kínai kompaktok új virágkorukat élték a Lomográfiának köszönhetően, a divatot kihasználva gyakran túlárazva.

A LOMO cég jelenleg teleszkópok, mikroszkópok, mérőműszerek, éjellátók gyártásával foglalkozik.