Címlap 2014

Archívum

Rollei iFootage Mogopod

A nagy tömegű és nehézkesen használható háromlábú állványok mellett igen népszerűek fotósok és videósok körében a monopodok. Ezeknél az egylábú állványoknál azonban a teljes tömeg kilengését magunknak kell kontrollálni. Vagy mégsem? A válasz nem, mivel már léteznek kis lábakkal rendelkező monopodok is, amelyek közül a SIRUI egyik modelljét már bemutattuk, most pedig a Rollei megoldása következik.

Rollei Fotopro C4i és C5i állvány kitek

Nemrég bemutattunk két olcsó, majd pedig két kompakt Rollei állványt, most pedig következzenek a nagyágyúk: Jobban mondva kis ágyúk, hiszen a C4i és C5i is elég apró, de ez nem akadályozza meg őket abban, hogy sokoldalúak legyenek.

Manfrotto MHXPRO-2W videófej

A Manfrotto termékei közül legutóbb nyár elején mutattunk be egy tripodot és egy 3D fejet. Most a videósoknak készült, középkategóriás, 2 szabadsági fokú MHXPRO-2W kerül terítékre, amely finom mozgásokat tesz lehetővé.

Induro AT203

Az Induro tripodok közül már volt lehetőségünk bemutatni egy igazán méretes darabot, most hasonlóan robusztus állvány következik. Az alumínium AT203 ráadásul nem csak teherbírásában és magasságában, de kialakításában is különlegesnek számít, hiszen gyári nagy talp helyett akár fogazott, menetes karral emelhető középoszlop is választható hozzá.

Kompakt Rollei állványok

Ismét két fotóállvány a Rollei-Fotopro műhelyből. Ezúttal a kompaktabbak közül válogatva került kezeink közé egy kis utazó tripod (Compact Traveler No.1), és egy csinos kis egylábú (NGA-54).

Induro PHQ3 panoráma fej

Az Induro 5 szabadsági fokúként hirdeti egyik legkomolyabb panoráma fejét, a PHQ3-at. Első körben talán nehéz elképzelni, mi is lehet egy állványfejen, ami öt mozgási irányra adhat lehetőséget. Cikkünkben ezt is igyekszünk érthetően elmagyarázni.

Olcsó Rollei állványok

A minap vagy féltucat Rollei állvány várt az irodában, melyek közül első körben az olcsóbb, fix fejes darabokat válogattam ki. Egy alacsony árfekvésű fotó- és egy hasonló kategóriájú videó-állvány kerül most terítékre, melyek a Tripod S3 és DIGI-9300 nevet kapták.

Mikrosat MX-1900: a rendszervaku állvány

Bár napjainkban a studióvakuk és az ezekből felépített szettek egyre elérhetőbb áron kerülnek ki a boltok polcaira, a rendszervakus fotózás is reneszánszát éli. Az olcsón beszerezhető rendszervakukhoz már jópár fényformáló és rádiós kioldó is rendelkezésre áll, így teljesítményüket leszámítva szinte ugyanazt valósíthatjuk meg velük, mint a drágább társaikkal. Egy ponton válik csak nehézkessé a történet: a vakuk alátámasztásánál. Legalábbis eddig.

Induro LFBA333 és LFBA443 videóállványok

Az Induro videósoknak kínált állványai közül legutóbb a középkategóriás LFBA333 és LFBA443 járt nálunk, amely mind földhöz közeli, mind fejmagasságból történő videózásnál jó szolgálatot tesz. A komoly, robusztus tripodok persze fényképezőgépekhez is használhatóak, így igazi 2-in-1 megoldást kapunk.

Vanguard Alta CA203AGH és CA234AP

Aki az előző Vanguard állványokat bemutató cikkünk olvasása során fanyalgott, hogy neki bizony az Espodoknál erősebb darab kell, mert MILC-cel, vagy DSLR-rel rendelkezik, annak itt vannak a szintén könnyű Alta állványok, amelyek fejét ráadásul igény esetén le is cserélhetjük. Ezúttal is egy panoráma fejes és egy pisztolymarkolatos gömbfejjel ellátott modellt próbáltunk ki.

NÉPSZERŰ CIKKEK

A Canon EOS rendszer 30 éve másfél percben

Az ausztrál Digital Camera Warehouse egy összefoglaló videóval köszönti a 30 éves Canon EOS rendszert. Kisfilmjükben végigtekinthetjük az elmúltnyócév ( ;) ), akarom mondani az...

Így használd az autofókusz rendszert

Öt tipp Phil Steele-től az élességállítás helyes használatához. Bár az alábbi videó nem tartozik a legfrissebbek közé, tartalmában semmit sem öregedett, az...

Alapfokon: Analóg-digitális átalakítók

Az érzékelők analóg jelét az A/D átalakítóknak kell digitálissá alakítani. Cikkünkből kiderül, milyen fontos tulajdonságokat határoz meg az A/D átalakító.

Nikon előadások a CES 2019-en

A Nikon a CES 2019 szakmai kiállításon tartott 41 előadásáról készült videót töltött fel YouTube csatornájára.

Arcformálás egyszerűen

Elképesztően könnyű a Photoshop felturbózott Liquify eszközével az arc jellemzőinek módosítása: nagyobbá, kisebbé tehetők a szemek, mosoly varázsolható az arcra, de az orrok formája is módosítható pillanatok alatt.