Kipróbáltuk: Olympus OM-D E-M1X – teszt

0

Értékelés


Már a bejelentéskor érdekes volt látni, hogyan igyekszik magasabbra pozicionálni az E-M1X-et az Olympus, mint az E-M1 Mark II-t. Mindenképpen a sportfotósokat és viszontagságos időjárásban dolgozó természetfotósokat célozta meg a japán gyártó ezzel a géppel, de persze a fotoriporterek számára is remek választás lehet.

A teszt során azonban fény derült rá, hogy viszonylag kevés igazán komoly előrelépés történt az E-M1 Mark II-höz képest. Nyilvánvaló, hogy a kétszer tartósabbnak mondott zárszerkezet, az integrált markolat (és ebből adódóan a gyárilag dupla akku), a tovább finomított időjárárásálló szigetelések, a jobb nagyítású kereső, a dupla UHS-II támogatás, az USB-n való töltési lehetőség, a több dedikált gomb, a már kézből is készíthető nagy felbontású fotó mód, a gyorsabb képfrissítés Full HD slow-motion készítésnél és az OM-Log400 lehetőség, valamint a saját menü létrehozásának opciója mindenképpen előrelépés. Ugyanakkor megmaradtak olyan apró, kicsit bosszantó megoldások, amelyeken jó lett volna túllépni, mint a napjaink csúcsgépeinél megszokottnál kicsit gyengébb LCD, a kicsit lassúcska frissítésű LiveBulb, a csak H.264 tömörítés (HEVC még nincs), az UltraHD-ben max. 102 Mbit/s bitráta (magasabb csak a 17:9-es Cinema 4k-nál), az önkioldóval együtt nem használható fókusz-sorozat, vagy a csupán kétféle méretű fókuszmező.

Összességében azonban egy igazán remek gép lett az E-M1X, amely bátran ajánlható a full-frame szenzor előnyeit nem igénylő profi fotósoknak és videográfusoknak egyaránt (utóbbiak számlára a Time-code szinkron csatlakozó talán hiányozhat).

Mint látható, történtek szép előrelépések, azonban ez az árcédulán is látszik. Az E-M1 Mark II a nyitó 600 ezer Ft-os ára után jelenleg 530 ezer Ft-ért már megvásárolható, az E-M1X-ért viszont közel 1 millió Ft-ot kell leperkálni. Kérdés, hogy a fenti újítások érnek-e közel dupla árat, tudva azt, hogy az E-M1 Mark II-höz is vásárolható portré markolat, bruttó 100e Ft-ért. De ez már a leendő tulajdonosok döntése lesz.

Pro és kontra

A gép pozitív és negatív tulajdonságai a következők:

Pro és kontra
előnyök hátrányok
  • 20,4 Mpixeles Live MOS szenzor aluláteresztő (Anti-alias) szűrő nélkül
  • Por-, csepp- és fagyálló kialakítású (időárásálló) fémváz
  • Robusztus felépítés, integrált portrémarkolat
  • 400.000 expozícióra tervezett zárszerkezet
  • Remek képminőség
  • Elképesztően hatékony szenzorstabilizálás
  • Kiváló hibrid AF-rendszer, igazán gyors téma követés
  • 121 fókuszpont, ennél is több választható fókuszmező
  • Többféle fókuszmező méret
  • Konfigurálható AF beállítások
  • AF finomhangolás
  • Csúcsszint kijelzés kézi élességállításkor
  • ISO64-re is kiterjeszthető érzékenység
  • 1/3 Fé lépésenként állítható érzékenység ISO25600-ig, érzékenység sorozat
  • Maximalizálható automatikus érzékenység beállítás
  • +/-5 Fé tartományú expo korrekció
  • 1/8000 mp-es zársebesség érték is választható
  • Elektronikus zárral akár 1/32000 mp-es zársebesség
  • Rengeteg beállítási lehetőség
  • Sok kezelőszerv testreszabható
  • Saját menü létrehozásának lehetősége
  • Kihajtható és elfordítható hátsó LCD
  • Érintésérzékeny kezelés
  • LCD-n érintésével választható fókuszmező EVF használatakor is
  • Nagy képet adó, 2,36 millió képpontos elektronikus kereső
  • Ki/bekapcsolható expozíció szimuláció élőképen
  • Jó fénymérés, 5 féle mód, 2%-os szpotmérés
  • Finomhangolható fénymérés
  • Finomhangolható fehéregyensúlyok (kézzel megadótt színhőmérséklet is)
  • Akár 60 kép/mp-es sorozat RAW formátumban is
  • Expozíció sorozat akár 7 képig
  • Egyedi beállítású önkioldó mód
  • HDR funkció
  • Time Lapse (időeltolásos) fotózás
  • Nagy felbontású fotó mód (50 Mpixel JPEG), akár kézből is
  • Valódi Cinema 4k és UltraHD videofelvétel, vízszintes képkivágás nélkül (4k: 237 Mbps, Ultra HD: 102 Mbps, Full HD: 202 Mbps)
  • Mikrofon bemenet és fejhallgató kimenet
  • Videó módban külön funkcióval ellátható gombok
  • Videók vágása gépen belül
  • Felvétel és lejátszás hisztogram (R,G,B felosztásban is), kiégett és bebukott részek egyaránt villogtathatók akár élőképnél is
  • Finomhangolható kiégés és bebukás szintek
  • Két tengelyes virtuális horizont
  • Felvétel prioritásos vezérlés
  • Jó kézi élességállítás kiváló nagyítás mellett
  • Könnyen módosítható gradációs görbe (finomhangolható kontraszt)
  • Automata peremsötétedés korrekció
  • Vörösszem gépen belül javítható
  • Vakupapucs és szinkron kábel csatlakozó
  • Többféle automatikus sorozat: érzékenység, fehér-egyensúly, művészi szűrő, fókusz
  • Fókusz sorozat összeillesztése nagy mélységélességű képpé (bizonyos objektíveknél)
  • Gépen belüli RAW konverzió (pl. gyors megosztáshoz)
  • Perspektíva korrekció
  • Live Time és Live Bulb hosszú expozíciót segítő módok
  • Live ND: ND szűrő hatását emuláló mód
  • AdobeRGB színtér támogatása
  • Környezeti adatok érzékelése és EXIF adatok közé mentése (hőmérséklet, légnyomás, irány, GPS adatok)
  • Wi-Fi funkció, távvezérelhetőséggel
  • HDMI kimenet, akár felvételhez is
  • USB 3.0 (Type C) csatlakozó
  • Százalék pontosságú akkumulátor töltöttség kijelzés
  • Dupla kártyafoglalat
  • Relatív gyors kártyaírás UHS-II kártyákra mindkét foglalatban
  • Magyar nyelvű menürendszer
  • ISO200 alatti érzékenységnél a gép saját JPEG képein a csúcsfények hamar kiégnek
  • Automatikus érzékenységnél még nem állítható a reciprok szabálytól való eltérés
  • Nem került a gépre státusz LCD
  • Nincs XQD foglalat (bár így legalább dupla SD kártya használható)
  • Képek vezeték nélküli áttöltése csak JPEG képekre korlátozódik
  • Nincs vezetékes hálózati kapcsolati lehetőség, nincs http vagy ftp támogatás
  • Nincs panoráma mód
  • Nincs beépített vaku
  • Memóriakártyák között csak a teljes képanyag másolható, nem jelölhetők ki külön képek
  • LiveND min. 1/2 mp záridőtől használható
  • FullHD videók felbontástól is bőven elmaradó részletezettségűek
  • UltraHD videofelvétel csak max. 30 kép/mp képfrissítéssel rögzíthető
  • UltraHD videók csak erős tömörítéssel menthetők kártyára (102 Mbps, de így is remek részletgazdagság), nagy bitráta csak Cinema4k-nál érhető el
  • Néhol pontatlan és nem érthető magyar fordítások (pl AF Targeting Pad helyett AF célpont, valójában az élőképes fotózásnál az érintésérzékeny LCD AF terület választási lehetőségét jelenti)

Mellékelt tartozékok

A termék dobozában a fényképezőgépen kívül a következőket kapjuk:

  • két darab BLH-1 li-ion akkumulátor
  • BCH-1 hálózati töltő
  • bajonett sapka
  • nyakpánt
  • USB kábel
  • kezelési útmutató és szoftver CD

A fényképezőgépet az Olympus magyarországi képviseletétől kaptuk tesztünk idejére. Köszönjük!

Ha a bemutatóink segítettek a gép kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja a Pixinfo.com működését. Köszönjük!

Tesztfotók

A fotókat az alábbi objektívekkel készítettük:

A képek a fényképezőgép normál beállításaival készültek, s a veszteségmentes elforgatást leszámítva minden tekintetben módosítatlanok. A RAW fájlokat Adobe Lightroom Classic CC v8.2-ben konvertáltuk alapbeállításokkal, Camera Natural színprofilban (sRGB színtérben).

A tesztfotók itt érhetők el:

Olympus OM-D E-M1X tesztfotók:

Fontos megemlíteni, hogy mivel a szenzor és a képfeldolgozó processzor is azonos, így az Olympus E-M1 Mark II-vel készült 100 tesztkép az E-M1X-re vonatkozóan is releváns:
Olympus OM-D E-M1 Mark II tesztfotók