A Nikon ma hajnalban jelentette be új full-frame szenzoros, tükör nélküli, cserélhető objektíves fényképezőgépeit, a Z 6-ot és a Z 7-et. A sajtóanyag, illetve a kicsit technikailag bővebb tartalmú élő bemutató után még mindig maradtak homályos pontok a gépekkel kapcsolatban, így nagyon jól jött, hogy a helyi képviselet is tartott egy gyors bemutatót.
A köszöntő beszéd után bele is csaptunk a közepébe, az előadáson fény derült rá, hogy mikre is figyeltek a fejlesztéskor, miért az új, nagyobb bajonett és még néhány technológiai apróságra is. Igaz, most nem kaptunk annyira részletes technológiai ismertetőt, mint amire számítottunk, de így is érdekes volt hallgatni azt a sok apróságot, amire mind-mind figyelni kell egy fejlesztés során.
A slide-okat a cikkünk alatt meg is lehet tekinteni, illetve egy objektív ütemterv (roadmap) is elérhető, most előbb nézzük dióhéjban, miről is volt szó:
A DSLR-ek mellett a MILC-eket úgy kell a Nikonnak tálalnia, hogy az a tükrösöket ne degradálja, hiszen nyilvánvaló, hogy nem céljuk a DSLR eladások csökkentése, jó üzlet lesz az még jó pár évig. Éppen ezért az első slide-on csak az előnyökről esett szó, bár tény, hogy ennek ellenére így is akad olyan rész, ami erősen megkérdőjelezhető (pl. DSLR-nél szerepel előnyként az időjárásállóság, illetve a megbízható teljesítmény, holott a Z széria első két tagjai is időjárásálló szigeteléseket kaptak és tekintve, hogy kevesebb a mozgó alkatrész, gyaníthatóan a megbízhatósággal se lesz gond, hiszen a zárat 200 ezer expozícióra tervezték, mint a D850-esét).
A MILC-ek tagadhatatlanul az a szegmens, amelyek előbb, vagy utóbb le fogják váltani a DSLR-eket, persze attól nem kell félni, hogy teljesen kihalnak, legalábbis a Canon és Nikon biztosan meghagyja őket a profi szegmensben, de az alsó és középkategóriában már bizony megkérdőjelezhető egy DSLR valódi előnye. Lehet, hogy ezzel nem leszek népszerű, de sanszos, hogy ennek ellenére így fog történni. Aki mégis viszolyog az EVF-től, majd max. egy kicsit többet költ a DSLR-re (vagy majd megszokja az elektronikus keresőt).
De nézzük inkább a mai tényeket, vissza a Z szériához.
Többször kihangsúlyozták az óriási bajonettet, amely azért megint csak barokkos túlzás. A Nikon F bajonettje 47 mm átmérőjű, ehhez képest a Nikon Z 55 mm-es átmérője azért nem olyan óriási méretbeli különbség. Tény, hogy az alacsonyabb és kisebb gépváz miatt arányaiban jóval nagyobbnak tűnik. A nagyobb bajonettre egyébként teljesen egyértelmű, hogy azért volt szükség, mert a rövid (16 mm-es) bázistávolság (flange back, szenzor-bajonett távolság) miatt egy-egy objektívnél komolyabb peremsötétedés lenne, így viszont kellően nagy méretű hátsó lencsetagot lehet létrehozni, ami a kis beesési szög ellenére sem okoz erős vignettálást.
Új lehetőségként említették egyébként az 58mm f/0,95 Noct eljövetelét, amit egyébként később dobnak majd piacra.
A hátsó megvilágítású BSI-CMOS szenzorból kétfélét érhetünk el, a Z 6-ban 24,5 Mpixelest, natív ISO100 kezdő érzékenységgel, míg a Z 7-ben 47,5 Mpixelest, natív ISO64 kezdő érzékenységgel. A két gép között még sorozat sebességben, illetve a fókuszpontok számában van eltérés (Z 6-nál 273, a Z 7-nél 493 fókuszmező használható (a lefedettség mindkét gép esetében a képmező 90%-a). Más eltérés azonban nincs a gépek között.
Ennek fényében egyébként esélyes, hogy a Z 6-os lesz a jobb választás, a jobb dinamika tartománya, alacsonyabb képzaja miatt. 24 Mpixel a legtöbb felhasználásra elég, nagyon kevésszer lehet szükség a Z 7 45 Mpixelére (ráadásul sokkal érzékenyebb a berázásra, ugyanakkor a képzaja is várhatóan magasabb lesz, mint a Z 6-é).
A képérzékelőt olyan 5 tengelyes stabilizátorral építették egybe, amely 5 Fényértéknyi előnyt nyújt, azaz elviekben egy 200 mm-es objektívvel 1/6 mp-es záridővel is berázásmentes képet készíthetünk. A stabilizátor nem dupla rendszerű, így ha optikai stabilizátoros objektívet tekerünk fel, akkor az 5 tengely helyett csak 3 tengely lesz stabilizálva.
Objektívek terén egyelőre hárommal kell beérjük, egy 24-70 mm-essel, amely a megszokott f/2,8 helyett itt f/4 fényerejű, valamint két f/1,8 fényerejű fixszel, egy 35 mm-essel és egy 50 mm-essel. A 24-70 mm f/4 objektív egyébként összecsukható kialakítású, így kikapcsolt állapotban kisebb méretet foglalhat (de nem kötelező összecsukni).
Videofelvételi képességekben is igyekeztek jó tulajdonságokkal felvértezni az új gépeket, hogy a vloggereknek és videósoknak is imponáló legyen. Igaz, az Ultra HD képfrissítése csak max. 30 kép/mp, viszont a 144 Mbps-os sávszélesség egész komoly (a Panasonic csúcs GH5S-e 200 Mbit/s-ot kínál), ráadásul van lehetőség N-Log mentésre is, igaz, csak HDMI kimenet használatakor, ez esetben viszont 10 bites, 4:2:2 mintavételezésű jel áll rendelkezésünkre.
Túl a száraz specifikációkon, a gépet kézbe is vehettük és ki is próbálhattuk. Igaz, memóriakártya még nem volt a gépekben, így képzajt nem elemezgethettünk titokban sem, de így is sok minden kiderült.
Pl. az elektronikus keresőről, hogy kiváló képminőséget ad és igen nagy keresőképet kínál, bár ez a 3,2 millió képpontból, a 100%-os lefedésből és a 0,8×-es nagyításból már sejthető volt.
Arra viszont semmilyen adat nem utalt, hogy milyen lesz a fókusz sebessége és igazság szerint úgy vélem, hogy a legtöbbeket pont ez érdekli. A Nikon DSLR-ekben ugyanis LiveView módban nem láttunk meggyőző AF sebességet, így e téren kellett nagyot fejlesztenie a Nikonnak. Szerencsére a szenzorra integrált fázis-különbség érzékelő pontoknak és a gyors kiolvasásnak köszönhetően az élességállítás gyors. Lassúnak semmiképp nem mondanám, de ultragyorsnak sem, inkább olyan tök jól használható jelzőt aggatnék rá. Az mindenesetre tény, hogy sok MILC-nél láttunk már ennél fürgébb autofókuszt. E téren tehát még van előre lépési lehetőség.
Szintén érdekes, hogy bár van érintésérzékeny LCD, ahol fókuszpontot is válthatunk, a fókuszmező mozgatása az elektronikus kereső használatakor csak a hátsó joystick-kel lehetséges, ami egyértelműen megszokott dolog egy DSLR-t használó fotósnál, de nem egy MILC-nél. Ha már ott az érintésérzékeny LCD, miért ne lehetne akkor is a fókuszmező választásra, mozgatásra használni, ha épp a szemünk előtt van a gép (ahogy ezt sok más gyártó már lehetővé teszi). Persze ez csupán szoftveres kérdés, így az is lehet, hogy egy firmware frissítéssel, vagy a végleges kereskedelmi változat firmware-ében ez a lehetőség már benne lesz.
Bár nem végleges firmware-ű modellekről van szó, azért készítettünk egy videót a menürendszerről, csak hogy lássuk, milyen szolgáltatásokat kínál a gép. Sajnos a nagy kapkodásban csak a fénymérést kerültem ki manuális móddal, az autofókusz aktív maradt, így imitt-amott elmászik a fókusz, ezért utólag is elnézést, rettentően röstellem. Remélhetőleg azért így is bőven akad olyan információ, ami segíti megismerni a gépet és annak képességeit.
Összességében a nagyon rövid idejű próbálgatás után az az érzésem, hogy sikeres fényképezőgépeket alkotott a Nikon, nagyon-nagyon kevés gyermekbetegséggel, konkrétan nagyon gyors reagálást igénylő eseményeket leszámítva bátran vállalható még profiknak is. Jóllehet, az egyetlen kártyafoglalat miatt ők talán kicsit ódzkodnak majd tőle, de reméljük az XQD memóriakártyák magasabb áruk mellett jobb, megbízhatóbb működéssel is rendelkeznek. Apropó memóriakártya, a gép kompatibilis a CFast kártyákkal is, így a még nagyobb írási sebességnek sincs akadálya.
A Z 6 ára egyébként egészen elfogadható, gyakorlatilag haladó amatőr full-frame DSLR árában lesz: bruttó 700e Ft-ot kell a kasszánál hagyni (a Z 7-ért 1,15 milliót kérnek majd). Igaz, itt azért van egy kis csavar, hiszen ha jól használható mindenes gépet szeretnénk, akkor nem ússzuk meg az F bajonett adaptert, amiért újabb 95 ezer Ft-ot kell kicsengetnünk. Vagyis inkább 800e lesz az a 700e, de még így is kedvezőnek mondanám az árat!
