Visszapillantó: 2012 a digitális fényképezés tükrében

0

Ezen összefoglaló írásának idején még nem tudhatom, hogy lesz-e bárki, aki 10 nappal a világvége után nekiáll elolvasni. Aki mégis így tesz, annak gratulálok! Túlélte a Nibirut, a pusztító sötétséget, a mágneses pólusok felcserélődését és eltűnését, és mindazt a több tucat válogatott véget, melyet az élénk fantáziájú bizniszmédia kitalált számára. Én itt azonban nem becsapódó kisbolygókról vagy az elmúlásról szeretnék elmélkedni, hanem sokkal profánabb dolgokról. Legfeljebb a 2012-es esztendő elmúlásáról, de sokkal inkább annak fotótechnikát érintő történésekről.

Mert bizony most már visszavonhatatlanul vége ennek az évnek is, magával hozva az elmaradhatatlan visszatekintést a fotópiacot, és szűk házunk táját (mármint a Pixinfo.com-ot) érintő eseményekre, trendekre. Cikkünk első része tehát a szokott módon a nagyvilág fotócikk termésével, a másik része pedig weboldalunkkal foglalkozik.

2012 trendjei

Sony Cyber-shot DSC-RX1

Bevallom, az év elején nem gondoltam volna, de 2012 bizony a teljes kisfilmes méretű (36 x 24 mm-es) szenzor éve volt. Mondhatom ezt akkor is, ha a kompakt fényképezőgépekkel szeretném kezdeni az összefoglalót, hiszen idén – pontosabban az elmúlt hetekben – megjelent az első fullframe szenzoros kompakt, a Sony Cyber-shot DSC-RX1, mely ezt a tulajdonságát leszámítva ízig-vérig kompaktos kezelést és érzetet nyújt. Igaz, az igényesebb fajtából, amit viszont borsos árcédulája is jelez, úgyhogy ez a modell még nem a fullframe technológia tömeges elterjedésének hírnöke, csupán annak előfutára.

A kompakt piac másik szenzoros meglepetését is a Sony produkálta az előbbi gép kistestvérének számító RX100 modellel, mely a Nikon 1 cserélhető objektíves MILC sorozatához hasonló méretű érzékelőt tudhat magáénak, az RX1-nél jóval olcsóbban, de még az elit kategóriában. De az RX100 mellett nyugodtan megemlíthetjük a Canon PowerShot G1X-et, mely APS méretű szenzorral érkezett még 2011 végén, de mi idén teszteltük.

Canon PowerShot D20

Egyszóval idén a kompaktok is elkezdtek komolyabban konkurálni a nagy érzékelővel szerelt fényképezőgépekkel, bár a kínálat jelenleg még nagyon szegényes, és a MILC-ek menetelését ismerve a trónfosztás is kétséges. Ha egy gyártó komolyabban gondolja, inkább a nagyobb bevétellel kecsegtető, cserélhető objektíves rendszerkompaktba fektet, mint a hagyományos típusokba.

Szintén a szenzorokat érinti a CMOS felépítésű érzékelők diadalútja. Tavaly még csak a drágább gépekben találtunk ilyen szenzort, idén viszont szinte általánossá vált, és a 40 ezer forint fölötti gépek elég sok modelljében már ez dolgozik CCD helyett. Bár a képminőség terén nem annyira egyértelmű az előnyük, sebességben annál inkább, hiszen a jobb kompakt készülékek így akár 10 kép/mp-es vagy afölötti sorozat sebességet, illetve gyors Full HD videofelvételt produkálhatnak.

Panasonic Lumix DSC-LX7

Felbontás terén szinte minden árkategóriában 16 megapixel az átlag, kivéve egyes prémium készülékeket, ahol még mindig inkább a képminőség a cél, így maradtak a kényelmesebb 10-12 megapixelnél. Ilyen volt például a Canon PowerShot G15, vagy a Panasonic büszkesége, a Lumix DMC-LX7. Az említett nagyobb szenzoros gépekkel viszont bátran elszaladhatott a ló, így a fent sorolt Sony modellek a kompakt kategóriába is behozták a 20 megapixel fölötti felbontást.

A hátsó kijelzők és elektronikus keresők sem estek át forradalmi átalakuláson. Az LCD-k hegemóniája még mindig biztosnak látszik, szóval OLED kijelzőket most sem találunk sokkal több gépben, mint tavaly. Hátsó kijelzőknél a 3″-os méret és a 230-460 ezer képpontos felbontás volt általános, jobb esetben 900 ezer, vagy 1 millió fölötti, ha valami drágább gépet választunk. Az elektronikus keresők (EVF-ek) viszonylag szűk világából kezd kikopni a kisebb felbontás, így itt nem ritka a millió képpont körüli (vagy akár 2,3 milliós) OLED, igaz EVF-et zömében már csak a jobb bridge/ultrazoom, vagy magasabb szériás MILC gépekben találunk.

Semmi újjal nem lepett meg bennünket a 3D fényképezés sem, pedig az elmúlt évek lendülete után itt is valami nagyobb előrelépésre lehetett számítani. 3D fényképes funkcióval érkezett ugyan néhány modell, de semmi említésre méltó újdonság, ahogy dupla optikás gépekből sem kaptunk újat.

A memóriakártyáknál már nem lehet elvitatni az SD-től a trónt. Közülük jobbára a nagyobb kapacitású SDHC és SDXC modelleké a jövő, és tör előre a gyorsabb UHS-I sebességosztály is. A többi kompakt memóriakártya formátum vagy nem rúg labdába az SD mellett (pl. Memory Stick), vagy teljesen kihalt (pl. xD). De ha már a kártyáknál tartunk szaladjunk egy kicsit előre a digitális tükörreflexesekig (DSLR) és cserélhető objektíves rendszerkompaktokig (MILC), melyek többnyire szintén az SD-t favorizálják. Az utóbbi kategóriában minden modell támogatja, a DSLR-ek közül pedig a többség. A CompactFlash megmaradt a tükrösök felső-közép és úri osztályának, de sok fényképezőgép ezek közül is támogatja a kisebb SD-t.

Tavaly még úgy látszott, hogy a CompactFlash utódjának kikiáltott XQD hamarosan szép karriert futhat be, hiszen a Nikon egyik csúcsgépe is támogatta, most viszont olybá tűnik, hogy inkább csúnya véget ér. Bejelentették ugyan az XQD 2.0 formátumot, de az méretre is inkompatibilis lesz az 1-es szériával, és idén egyetlen gyártó sem vette a fáradtságot, hogy XQD-t támogató modellel jelentkezzen.

Na, de vissza a kompaktokhoz, azon belül is az egyik legfontosabb marketing tulajdonságukhoz, a zoomátfogáshoz. Tavaly a 36x-os átfogáson hüledeztünk, de persze sejtve, hogy úgy sem ez lesz a plafon. A 2012-es év el is hozta nekünk az 50x-es átfogást a Canon PowerShot SX50 HS 24-1200mm-es (ekv.) optikája képében. A tavalyi bajnokokat váltó Nikon Coolpix P510 42x-es, az Olympus SP-820UZ pedig 40x-es zoommal jelentkezett.

Panasonic Lumix DMC-FZ200

Volt még egy figyelemreméltó újdonság az ultrazoom kategóriában, mégpedig a Panasonic új nagyzoomosa, a DMC-FZ200, mely ugyan nem kapott akkora átfogású optikát mint az előbbiek, de a 24x-es zoom mellé a teljes tartományban F2,8-as fényerőt kínál, ami azért több mint figyelemreméltó, hiszen ez ma a piacon az egyetlen ilyen képességű fényképezőgép.

A többször emlegetett MILC kategória gépei idén is szép vágtát produkáltak. Tavaly nagyobb előretörésnek tűnt az egész év során megjelent 14 új modell, idén viszont már szinte megszokottá vált a rendszerkompaktok megjelenése, így fel sem tűnt, hogy a korábbinál is több, összesen 19 modell látott napvilágot. A több gép ellenére talán azért látszott kissé szürkébbnek a mezőny, mert a készülékek többsége valamely korábbi modell kötelező frissítése volt. A Nikon például előrukkolt a J2 és V2 modellekkel, a Samsung a nagyobb felbontású NX20, NX210 és NX1000 trióval, az Olympus a kis E-PM2-vel, valamint E-PL5-tel, a Sony pedig a NEX-5R-rel, illetve egy olcsóbb csúcsmodellel az NEX-6-tal, és a Panasonic sem maradt adós a G5 és apró GF5 frissítéseivel.

Fujifilm FinePix X-Pro1

Mindezek mellett akadtak igazi újdonságok is, például az eddig hat fős gyártói mezőny nyolcra bővülése. A Fujifilm nagy szenzoros gépeivel eddig csak kerülgette a MILC szegmenst, mint macska a forró kását, az év elején viszont bejelentették első cserélhető objektíves kompaktjukat az X-Pro1-et, melyet az év végén egy nagyon hasonló, de olcsóbb verzió, az X-E1 követett. Az idei év másik nagy belépője a Canon volt, a nyáron bevezetett, APS-C szenzoros EOS-M-mel.

Olympus OM-D E-M5

A Pentax a K-01 és Q10 modellekkel bizonyította, hogy mennyire külön utakon jár saját MILC elképzeléseivel, hiszen Q modell megmaradt kis szenzoros a K pedig APS-C érzékelőt kapott. Az Olympus az elmúlt évben az E-M5-tel mutatta meg, hogy mennyire komolyan veszi ezt a kategóriát. Nem kevés komolyság árad a Panasonic rég várt csúcsgépéből a GH3-ból is, melyet sajnos idén még nem sikerült kipróbálnunk, mint ahogy adósak vagyunk még több más MILC gép tesztjével is, de hát erre való 2013, ugyebár?

A MILC-ek árában egyébként nem történt gyökeres változás, hiába hígult fel a mezőny. A legolcsóbb gépek 80-90 ezer forinttól indulnak, a középkategória pedig a jobb belépőszintű DSLR-ek árában mozog, míg a csúcsnak számító modellek jobbára 250-300 ezer forint fölött találnak gazdára, vagyis a középkategóriás tükörreflexesek árszintjén.

A fullframe előretörés nem érintette ezt a kategóriát, így a szenzorok maradtak régi, többnyire 4/3″-os illetve APS-C méreteknél. A Nikon és a Pentax továbbra is kilóg a sorból jóval kisebb érzékelőivel, melyek felbontásban is jobbára a szerényebb kategóriát képviselik 10-12 megapixellel. Az átlag itt is ugyanannyi, mint a hagyományos kompaktoknál, 16 megapixel, azzal a különbséggel, hogy 8-10x akkora felületű érzékelőn, mely bizony látványos előnyt jelent a MILC-ek számára képminőségben, de ez már bizonyára rég ismert nóta minden olvasónk számára.

A csúcsfelbontás a DSLR-ek legjobbjaival konkurál, ami 20-24 megapixelt jelent. Ebben főleg az APS-C szenzoros gépek járnak elöl.

Nikon D800

2011-ben nem sok újat hoztak a DSLR-ek, az elmúlt egy év viszont igen erős volt a tükrösök számára. A cikk elején beharangozott fullframe szenzor leginkább ebben a szegmensben tarolt. Sorra jelentek meg a korábbi fullframe modellek menetrend szerinti utódai, mint például a Canon EOS-5D Mark III, vagy az eddig megjelent legjobb felbontású, kisfilmes DSLR, a Nikon D800 (és D800E), a maga 36 megapixelével. Aztán itt volt az előző év végén bejelentett, de csak idén forgalomba került sebességbajnok, a Canon EOS-1D X, mely április környékén egy eddig nem látott videó felbontású változatot is kapott EOS- 1D C néven. Ez a modell – amellett, hogy tökéletesen hozza az EOS-1D X képességeit – már 4K felbontású mozgókép felvételre is alkalmas.

Ha csak ennyi fullframe gépet kaptunk volna, már jó évnek titulálnám az elmúltat, de az őszi Photokina kiállítás még több érdekességet tartogatott. Ugyan zömében nem tükörreflexes gépek, de a Leica szinte a teljes csúcsszegmensét megújította, csupa átlag feletti szenzorméretű fényképezőgéppel, mint például az új Leica M-mel, és M-E-vel.

Sony Alpha SLT-A99

Az igazi – bár már egy ideje pletykált – meglepetést ismét a Canon és Nikon hozta, akikhez csatlakozott a Sony is. Utóbbi egy kiváló csúcsmodellt tett le az asztalra, Alpha SLT-A99 típusnéven, mely egyesítette a csak a Sony által alkalmazott féligáteresztő technológia, és persze a teljes képkocka méretű szenzor előnyeit. A Canon és a Nikon ezzel szemben bevezette a fullframe belépő szintet mint új termékkategóriát, egy-egy friss, az eddigieknél olcsóbb árazású modellel. Konkrétan a Canon EOS-6D-ről és Nikon D600-ról van szó, melyek ha nem is túlzottan, de tovább nyomják (lefelé!) a drága fullframe DSLR-ek árát.

Pentax K-5 II

Az olcsóbb szinteken is volt mozgás idén, hiszen egy, vagy inkább kettő, ráncfelvarrt modellel jelentkezett a Pentax, K-5 II és IIs néven, újdonságként pedig a belépő szintű ára ellenére időjárásálló vázat kapott K-30-at kínálta. A Nikon a népszerű D3100-at cserélte a kis D3200-ra, év végén pedig a kihajtható képernyős D5100-at a D5200-ra. Kihajtható képernyővel a Canon is próbálkozott, nem is akármilyennel, hiszen az új EOS-650D egy igen kényelmesen használható érintőképernyővel érkezett. Úgy tűnik a DSLR világban ezután az érintéses vezérlés sem számít majd tabunak. A Sonynál sem volt csendes a tavasz, hiszen az olcsóbb árszegmensben az SLT-A37-tel, a kicsit drágábban pedig az SLT-A57-tel jelentkezett a cég, mely nem csak a nagyok 50 kocka/mp-es FullHD videóját, de 12 képkockás sorozat teljesítményét is megkapta.

Idén szerencsére a nagyobb természeti csapások elkerülték a fényképezőgép ipart és egyelőre úgy látszik, hogy a korábban súlyos pénzügyi válságot megélt Olympusnak is sikerül szárazra eveznie. Volt azonban egy nehéz helyzetben lévő gyártónk, mégpedig az egykor sokkal szebb napokat megélt Kodak, mely mára teljesen leépítette a fotócikk gyártást és jelenleg abban reménykedik, hogy kihúzza valahogy a szabadalmaiért kapott tőkeinjekcióval. Mindenesetre fényképezőgépet már valószínűleg nem látunk tőle.

Házunk táján

Az elmúlt esztendő nem csak a fullframe szenzor, de a kiállítások éve is volt. A többségén igyekeztünk ott lenni, ami már csak azon okból is sikerülhetett, mert egy jó részét mi rendeztük. De kezdjük az elején!

Kígyózik a sor a nyári Fotófesztivál 2012 helyszínén

Az év elején a CES leányvállalatává avanzsált PMA kiállításon nyitottunk Las Vegasban, mely több tucat blogposztot szült és szépen bemelegítette a hasonló rendezvényekkel tarkított évet. „Ilyet mi is tudunk!”, felkiáltással magunk is szervezni kezdtük a saját Fotófesztiválunkat, melynek a nyár elején a budapesti Kopaszi-gát egyik rendezvényközpontja adott helyett. Persze egy kicsit szerényebb kivitelű volt, mint az amerikai, de így is sikerült összecsődíteni a hazai fotócikk forgalmazók és kereskedők jó részét, nem is beszélve a sok száz látogatóról.

A következő megmérettetés a kölni Photokina kiállítás volt, a világ legnagyobb, két évente megrendezett ilyen témájú összejövetele. Újfent teljes tagsággal vettünk rész a több napos eseményen, folyamatosan tudósítottunk az érdekesebbnek gondolt helyszínekről.

Aztán októberben, még a Photokina lendületétől hajtva belevágtunk az eddigi legnagyobb hazai vállalkozásunkba a PhotoExpo 2012 megrendezésébe, mely a nyáritól jóval nagyobb helyen, több kiállítóval és programmal várta az érdeklődőket. Nem is csoda, hogy legalább dupla annyian jöttek el, pedig a nyári eseményre is ki lehetett volna tenni a „Megtelt” táblát.

PhotoExpo 2012.

PhotoExpo 2012.

Jelentem, a vörös objektív érdemrenddel kitüntetett Pixinfo munkabrigád az elmúlt évben 115%-ot teljesített. Nem vicc, ennyivel több részletes tesztünk volt, a korábbi évhez képest. Jó persze, a rövid cikkeket hanyagoltuk idén, de valahogy sokkal érdekesebbek, és olvasóink körében is sikeresebbek a haladó-, vagy rendszer-kompaktokról és DSLR-ekről írt részletes tesztjeink, mint a kis kompaktokról szóló rövid szösszenetek. Azért ebben az évben is megtartottuk a lassan hagyománnyá váló vízálló géptesztet, melyben több mint 10 gépre került sor egy kalap alatt. Volt egy igazi különlegességünk is, a Lytro Cam, melynek flash alapú képein utólag, a számítógépen állíthatjuk be az élességet.

Ritkán látott próbálkozásunk az érdekesebb gépvázak összehasonlítása, melyből idén kettőt sikerült abszolválnunk. Egymás mellé tettük a Nikon D800-at és ikertestvérét a D800E-t, aztán pedig egy részletesebb teszten egymásnak feszült a D800 és a Canon EOS-5D Mark III is.

Idén elég sok és változatos márkákat bemutató exkluzív cikkeket sikerült írnunk, mivel a megjelenés napján, vagy néha korábban, megtapogathattunk egy-egy nagyobb érdeklődésre számot tartó fényképezőgépet. Ilyen volt például az első Canon MILC gép, vagy a James Bond filmbe illő, elsötétített kisbusz a vegas-i PMA-n, ahol az Olympus adta körbe az akkor még szinte titkos E-M5 modellt. A Panasonic a gyönyörű Budapestet választotta díszletül a DSC-G5, FZ200 s LX7 nemzetközi bemutatójához, a Fujifilm pedig Varsóba invitált, ahol a debütáló FinePix X-Pro1-et vehettük kézbe. A Nikon hazai sajtóeseményeken, vagy a főhadiszállásán mutatta be nekünk újdonságait, és ha jól emlékszem idén egyetlen egy Nikon DSLR vagy MILC sem kerülte el, hogy a megjelenés napján megismerjük.

Olympus Zuiko ED 90-250mm F2,8

Tavaly régi elmaradásunkat pótoltuk fiókban hagyott objektívtesztjeink megjelentetésével, idén viszont zömében újakat közöltünk, sőt többet is, mint egy évvel korábban. Az optikák bemutatóját ezután sem fogjuk hanyagolni, hiszen jelen pillanatban is megjelenésre vár négy-öt friss teszt.

Nem hanyagoltuk a különböző kiegészítők – lámpák, vakuk, állványok, táskák, stb – rövid bemutatóit sem, melyekből több tucat volt olvasható idén is. Közben jutott idő néhány érdekes interjúra is napjaink elismert hazai fotósaival, illetve pár történelmi visszatekintésre, a régmúlt korok fotós nagyjaira.

Azt hiszem ki kell emelnem még szoftver tesztjeinket is, melyek segítéségével bemutattuk az év elején megjelent Photoshop újdonságait. Másik érdekes sorozatunk az okostelefonok és tabletek tulajdonosait célozza meg, és Android rendszerre írt, fotós témájú szoftvereket mutatunk be röviden.

Ha valaki most szilveszter este netán Pixinfo-ivást tervez, és annyi kortyot szeretne fogyasztani, amennyi cikk jelent meg idén, igen súlyos alkoholmérgezést kockáztat, ugyanis 164 hosszabb rövidebb cikkel jelentkeztünk. Ez még üdítőből is megártana! Az idén csaknem 600 hírre való anyagot szolgáltatott a világ fotópiaca, a különböző események, kiállítások és érdekességek nyomán pedig 480 blog posztunk született.

Újévi kijózanodásként pedig íme részletes és rövid fényképezőgép tesztjeink listája, ezúttal is kategóriákba és névsor szerint rendezve:

Kompakt (ultrakompakt, utazózoom, vízálló stb.)

Ultrazoom kompakt

Prémium kompakt

MILC

DSLR (APS-C, kisfilmes)

A tavalyi összefoglalót így zártam: „A Pixinfo hasábjain 2011-ben több mint 160 hosszabb-rövidebb teszt, cikk, előzetes, bemutató és interjú jelent meg… Soha rosszabb termést 2012-re!”

Nos, így váljék valóra minden év végi kívánság! De ha már ilyen „kívánós” az év utolsó napja, a Pixinfo teljes szerkesztősége nevében hadd kívánjak minden kedves olvasónknak egészségben, örömökben és fotótémában gazdag új évet!