Éves archívum: 2010

Visszapillantó: 2010 mérföldkövei a digitális fényképezésben

Válság ide, válság oda, idén sem maradtunk érdekesnél érdekesebb bejelentések nélkül. Szerencsére a gyártók nem nyitott szájjal várják a sült galambot, bizony közülük jópáran előkapták puskájukat, s el is sütötték a puskaporukat. Lett hát gerle sülve, főve, híreztünk is nyakra-főre.

Vákum fotókiállítás

Ma nyíló kecskeméti fotókiállítás.

Samsung NX11

Szoftverfrissített Sigma SD15

Jobb minőségű kijelzést és néhány új beállítást kínál a most nyilvánosságra hozott firmware.

Samsung NX11

Két hónapon belül érkezhet a tükör nélküli, cserélhető objektíves Samsung NX10 frissített változata.

Samsung WB700

18x-os zoom is elfér a zsebben.

Zoommotoros Nikkor objektív?

Érdekes szabadalom a Nikontól.

Átszervezett gyártás Sony módra

A cél az erőteljesebb CMOS szenzor termelés.

Canon EOS-60D v1.0.8 firmware frissítés

Vaku vezérlési hibát javít az új firmware.

Phottix állandó fényű lámpa

A folyamatos megvilágítást nyújtó stúdióvilágítási eszközök közül legutóbb nyár elején mutattunk be néhány darabot. Folytatva a pár hónapra megszakadt sorozatot, most egy energiatakarékos megoldást próbáltunk ki.

Kávé és kép

Új budapesti kávézó a fényképek szerelmeseinek.

Sikeres a Fotóhónap 2010

Közel 90 000-en látták a rendezvénysorozat 42 kiállítását.

Kipróbáltuk: Datacolor Spyderlenscal teszt

A tükörreflexes fényképezőgépek egyik komoly előnyeként szoktuk emlegetni kompakt társaival szemben a gyors és pontos fázis-különbségen alapuló élességállítást. De mi a helyzet akkor, ha a váz és objektív kombináció valamiért mindig a téma elé, vagy mögé állít élességet? A komolyabb gépek már kínálnak AF finomhangolást, e feladat elvégzését könnyíti meg a Datacolor Spyderlenscal terméke.

Topaz ReMask 3.0

Pontosabb maszkolás az új képszerkesztő pluginnel.

Firmware a Fujifilm FinePix F300EXR-hez

Megszűnik a hangfelvételi probléma.

Bővülő Sony SD kártya választék

Új SDHC-k, minden árkategóriában.

Új infók a Fujifilm FinePix X100-ról

A Fujifilm további részleteket csepegtet készülő nagyszenzoros gépéről.

Kipróbáltuk: digitális képkeretek 30 ezer felett teszt

A kapható digitális képkeretek egy kis részét bemutató sorozatunk utolsó részében a 30.000 Ft-nál drágább készülékeket vizsgáljuk. Előrebocsátható, hogy ezek között vannak a legérdekesebb típusok.

Kipróbáltuk: digitális képkeretek 30 ezer forintig teszt

A kapható digitális képkeretek egy kis részét bemutató sorozatunk második cikkében a 20.000 és 30.000 Ft közötti termékeket vesszük sorra. Mivel a legtöbb képkeretet ebben az ártartományban kaptuk, így most bőven lesz olvasnivaló.

Sekonic DigiCineMate L-308DC

Megújult fénymérő álló-, és mozgóképekhez.

Új firmware Panasonic 14-140mm f/4-5,8 optikához

Az új firmware videófelvételkor kínál stabilabb és gyorsabb működést.

Adobe Photoshop CS5 v12.0.2

Az Adobe frissítette a népszerű képszerkesztő szoftverét is.

Firmware frissítés Casio Exilim EX-H20G-hez

Új firmware a GPS adatok fájlba mentésének lehetőségével

Adobe Lightroom v3.3, ACR v6.3

Véglegesítették a pár hete megjelent Release Candidate verziót.

Történelem: Braun

„Braun csak egy van!”, mondhatná a reklámszöveg, ha valóban csak egy lenne. De ha valaki ilyen elterjedt névvel bír, és magáról nevezi el cégét, ne csodálkozzon ha folyton összekeverik. Nekünk is nehezen sikerült különbséget tenni a fotós Braun és a vakus Braun között. Aztán végül megnyugodhattunk, fotós-Braun tényleg csak egy van.

Új Tamron 18-270mm

Finomított AF meghajtással és stabilizátorral.

Magyar II. helyezés a Syngenta pályázaton

Magyar fotós nyerte az ezüstérmet a Syngenta nemzetközi fotópályázatán.

Kipróbáltuk: Digitális képkeretek 20 ezer forint alatt teszt

Karácsonyi ajándékozásaink során természetes módon olyan meglepetést keresünk, amely hasznos, s lehetőleg szinte minden nap eszébe juthatunk róla szerettünknek. Digitális képkeretet nem csak azoknak ajándékozhatunk, akik szeretnek fotózni. Hiszen melyik az a nagyi, aki ne örülne egy szép képnek unokájáról. S ha még ez váltakozik is, pláne nagy az öröm. Rövid sorozatunkban 19 képkeretet mutatunk, első körben 20e Ft-ig.

Vezeték nélküli nyomtatás Apple készülékekről

A HP és az Apple új AirPrint technológiája.

Új Rollei digitális fényképezőgépek

Powerflex néven dob piacra új modelleket a Rollei.

Kipróbáltuk: Olympus E-5 teszt

A profi Olympus DSLR-ek tesztjeinek bevezetőiben mindig azon rágódom, hogy milyen régóta nem láttunk már tőlük ilyen gépet. Bizony, a cég nem évente cserélgeti a pro szériáját, sokkal inkább 3-4 évente, úgyhogy az előző generáció már kissé ki is kopik a köztudatból. Azonban itt az ideje, hogy ismét közszájon forogjon az Olympus név, hiszen az új csúcsmodell, az E-5 ismét visszakapaszkodni igyekszik a felső polcra.

XXIX. Sajtófotó pályázat

Ezúttal nevezési díjjal.

Hiba a Nikon D7000 videóiban

A gyártó hamarosan orvosolja az időnként előforduló problémát.

Capture One 6

Megjelent a RAW konverter legújabb változata.

Új firmware a profi Sony DSLR-ekhez

Gyorsabb élességállítást és nagyobb expozíció kompenzációs tartományt kínál a szoftverfrissítés.

Tovább nevezhetünk a Nikon fotóversenyére.

Még mindig elfogadnak képeket a Nikon Photo Contest Internationalre.

Sony, Nikon és SanDisk, a jobb CompactFlashért

Még gyorsabb és nagyobb kapacitású CF kártyákat szeretnének.

Új firmware-rel: Fujifilm FinePix HS10

Javítva a HDMI hang és a fehéregyensúly beállítási probléma.

Kuvait szereti a DSLR-eket

Kacsa volt a múlt héten felröppent hír, a DSLR-ek kitiltásáról.

Négy Panasonic kompakt frissült

Szoftverfrissítést kapott a Panasonic Lumix DMC-FX70, FX75, FX700, valamint az FZ100.

Kipróbáltuk: Canon PowerShot G12 teszt

Tíz év, tíz G-szériás modell. Legyen ezen tesztünk kulcsmondata ez, hiszen az első, PowerShot G1 kereken 10 évvel ezelőtt jelent meg, s a G12 a tíz éves jubileum alkalmából pontosan tizedikként jött a sorba. A nagy ünneplés azonban valamiért elmaradt, talán pont az a fránya világgazdasági válság tett be? Nem tudhatjuk. Azt viszont igen, hogy a G12 viszonylag visszafogott fejlesztéseket kapott. Hogy miket? Olvassa el cikkünket, részletesen képbe kerül.

Canon EOS-7D és EOS-550D firmware frissítések

Ingyenes hibajavító frissítések.

Kapható az Olympus E-5

Boltokba került az Olympus zászlóshajója.

Hazánkban a Mamiya DM

Novembertől kapható a középformátumú Mamiya DSLR.

Kuvait kitiltja a DSLR-eket

Furcsa lépés a kuvaiti vezetéstől.

Hamupipőke Casioja

Limitált példányszámú, ékszerként is funkcionáló Casio EXILIM EX-Z800.

Sony NEX-VG10E, autofókuszos objektívekkel

Az A-bajonettes objektívek autofókuszával is együttműködik a Sony nagy szenzoros videokamerája.

Kipróbáltuk: Nikon Coolpix P7000 teszt

A kis szenzoros csúcskompaktok vásárlóközönsége úgy tűnik nem igényli annyira a megapixel növelést, hiszen a Nikon Coolpix P7000 már nem az első modell, mely elődjénél kisebb felbontást kínál, és mégis előrelépésként értékelhetjük. A megújult csúcs-coolpix, szinte új alapokra helyezve viszi tovább a jól ismert szériát.

Gyorsuló CompactFlash kártyák

Bejelentették a CompactFlash kártyák új generációját.

3D funkció a Panasonic G2-höz

Az új szoftverfrissítés a 3D-re alapoz.

Tovább bírja a Pentax K-5

Hosszabb sorozatot nyújt az új, ingyenes firmware.

Kipróbáltuk: Sony Alpha SLT-A55 teszt

A Sony nyár végén jelent meg világelső féligáteresztő tükrös cserélhető objektíves digitális fényképezőgépeivel, az Alpha széria új tagjaival, vagyis az SLT-A55-tel és az SLT-A33-mal. Egy rövid időre már kézbe vehettünk egy mintadarabot, melyről már exkluzív cikkben be is számoltunk, most viszont megkaptuk a végleges változatot, így részletes vallatóra foghattuk. A 10 kép/mp-es sorozatra, FullHD videózásra és Sweep Panoráma készítésre alkalmas masina további meglepetéseket is tartogat!

Ismét TV-re dolgozik a Canon EOS-5D Mk II

Új japán sorozatot mutattak be, mely Canon DSLR-rel készült.

Disk Doctors Photo Recovery 2.0

Gyorsabb és hatásosabb lett a fájlmentő szoftver.

Nikon Coolpix S6000 és S8000 firmware

Vége a bosszantó expozíció korrekciós hibának.

Egy színes novemberi est – Jung Zseni javára

Jótékonysági est az árvízkárosult fotográfusért.

Olympus E-PL1s: csak Japánban!

Megújult kitobjektívvel kínálják a Japán változatot.

Dupláz a Samsung

Jövőre kétszer ennyi NX objektív közül válogathatunk.

Kipróbáltuk: Nikon D7000 teszt

A Nikon D7000 tesztjére már a bejelentés napja óta vártunk, hiszen tudtuk, hogy igen ütős masinát hozott össze a japán gyártó. A D300s light-ként is emlegethető digitális tükörreflexes új mérföldkövet jelent a középkategóriában, hiszen olyan funkciókat hoz, amely eddig csak a felsőbb szintekre volt jellemző. A bejelentés napján készült exkluzív bemutatónk után most itt a részletes tesztünk.

Új bajonettekkel érkezik két Sigma objektív

A Sigma vázak tulajdonosai az új 85mm-nek, a pentaxosok a legutóbbi 70-200mm-es optikának örülhetnek.

Ricoh G700 szoftverfrissítés

Kijavították a hangjegyzetnél előforduló apró hibát.

Amikor a fotós fizet

Nem veszélytelen szakma az autóverseny fotózás.

Super 35mm-es Sony videokamera

Profi igényekhez szabták a Sony PMW-F3 camcordert.

Mucsy Szilvia: Városi panorámák

Mesterséges panorámák kiállítása.

Történelem: Voigtländer

Sok öreg céget ismer a fototechnika. Vannak köztük 100 évesek, sőt ennél sokkal idősebbek is, de többségük pelyhes álló siheder az osztrák/német alapítású Voigtländerhez képest, mely a XVIII. század közepe óta létezik. A cég – mint sok más társa – családi vállalkozásként indult.

IX. LUMIX Digitális Fotópályázat

Hat hónapon át, havi egy képpel nevezhet.

Röviden: Minikamerák tesztje

Néhány éve még biztos lehetetlennek tartottam volna, hogy nyolc darab videokamerát tartsak egyszerre magamnál, és még se legyen kényelmetlen. Pedig úgy tűnik mostanság már ez is lehetséges, mióta egyre hódítanak a mini kamerák. Legyen az sport, kirándulás, strand, vagy videó blog a zsebvideó felvevők bármikor kéznél lehetnek. Nálunk most nyolc darab volt kéznél.

Fullframe CCD a Kodaktól

29 megapixeles, Interline Transfer és TRUESENSE színszűrő technológián alapuló szenzor.

A Soproni Fotóklub kiállítása

Megtekinthető a 2009-ben és 2010-ben aranyérmet nyert kollekció.

Kipróbáltuk: Fujifilm FinePix F300EXR teszt

Fujifilm F-széria? Akkor valami meglepően új is bekerülhetett a kosárba. És valóban, a FinePix F300EXR egy nagy csokor újdonsággal lepett meg bennünket. HD videó? Hideg. Háromszor akkora zoomátfogás? Melegszik! Teljesen új, hibrid autofókusz rendszer? Ez bizony tűzforró! Vegyük csak elő az azbeszt kesztyűt és tapogassuk meg amíg friss, meleg.

Tanztheater

Pillanatképek Horváth Krisztina életéből.

Panasonic Lumix DMC-GF2

Még apróbb lett a cserélhető objektíves rendszerkompakt.

EDIUS Neo 3

Digitális tükörreflexesek videofájljaihoz optimalizálták az új szerkesztőt.

Boldog szülinapot, Tamron!

60 éves az objektívgyártó.

Csúszik pár Canon objektív

Idén már nem jelennek meg a Canon legfrissebb halszem és tele optikái.

Két hónappal tovább tart az év a pályázaton

Két hónappal bővült a műemlékem.hu fotópályázata: novemberben Az ősz húrja, decemberben az Úton gondolat jegyében lehet feltölteni képeket.

Kipróbáltuk: Samsung NX100 teszt

A trióvá bővült Samsung NX-rendszer legkisebbje az előző hónap közepének bejelentése volt, az elmúlt hetekben pedig már a boltokban is találkozhattunk első képviselőivel. Igen, az NX100-ról van szó, mely egy részletes teszt erejéig volt a vendégünk. Vizsgálódásunk egyik fő kérdése, hogy mennyiben más ez a gép nagyobb testvéréhez képest. Remélem minden választ sikerült megadnunk.

Pentax K-5 firmware frissítés jön

November közepére várható az új belső szoftver elkészülte.

Creative Light fényformálók a Tripontnál

Új márka hazai képviseletét kezdte meg a Tripont.

Történelem: Yashica

Találós kérdés. Melyik volt a világ első full-frame, kisfilmes DSLR fényképezőgépe? Akik a jelenleg ismert nagy cégekre gondoltak, rossz nyomon járnak. Akik a Contax N Digitalra, eltalálták. Az újabb Contaxok mögött pedig olyan nevek állnak mint a Kyocera, vagy történelmi áttekintésünk „hőse”, a Yashica.

Cseppek öröme – Gyermeki öröm képekben

Lezárul a Gézengúz Alapítvány fotópályázata.

Ismerkedés a Nikon D7000-rel

Bárki kipróbálhatja a Nikon újdonságait a hamarosan megrendezett bemutatón.

Samsung NX100 firmware frissítés

Pontosabb automatikus élességállítást kínál a v1.01-es belső szoftver.

Frissült a Nikon Capture NX is

Itt a v2.2.6-os verzió.

Adobe Lightroom v3.3RC, ACR v6.3RC és DNG Converter

Az Adobe letölthetővé tette béta állapotú szoftvereit.

Frissített Nikon szoftverek

Camara Control Pro 2.8.0 és ViewNX 2.0.3.

20 év időutazás

A rendszerváltás előtti két évtized képei.

Új Sony 2/3” típusú CCD

Visszatérnek a 2/3”-os szenzorok?

Jobb képminőség a Panasonic DMC-FZ100-zal

Firmware frissítéssel orvosolják a sávosodást.

Kipróbáltuk: Panasonic Lumix DMC-LX5 teszt

Mit tehetünk akkor, ha részletgazdag, szép rajzú képeket szeretnénk, de nem akarunk magunkkal cipelni egy DSLR-t? Választhatunk a MILC-ek közül. S mit tehetünk akkor, ha ráadásul az átlagos 28 mm-nél jobb nagylátószögre, illetve a MILC-eknél is kisebb méretre van szükségünk? Válasszuk a Panasonic Lumix DMC-LX5-öt!

Nikonra is érkezik a Sigma nagyfényerejű kisteléje

Sigma 85mm F1,4 EX DG HSM, Nikon bajonettel.

Kicsit csúszik az új Ricoh GXR modul

November elején kezdik meg a 28mm-es modul forgalmazását.

Gyorsul a Sigma DP1x

Szoftverfrissítést kapott a nagy szenzoros kompakt.

Vége a Carl Zeiss ZK szériának

Nem készül több Pentax bajonettes „Z” objektív.

Magyar siker a londoni év fotósa pályázaton

Máté Bence nyerte el az év fotósa 2010 díját a BBC Wildlife Magazin és a Londoni Természettudományi Múzeum közös pályázatán.

NÉPSZERŰ CIKKEK

Szelektív fehéregyensúly módosítás

Ha kevert színhőmérsékletű megvilágításod volt, vagy csupán csak a kép egy részének színét (kontrasztját, világosságát, stb.) szeretnéd módosítani, itt egy jó módszer, hogyan teheted...

Interpolációs eljárások

Ki ne emlékezne Robert Aldrich háborús klasszikusára, a Piszkos tizenkettő című filmre? Egy tucat mindenre elszánt bűnöző hajt végre kényes, kemény harci feladatot, hogy a film végére megfogyatkozva bár, de dicsőségben nyerjék el az áhított szabadságukat. Hasonló cél vezérelt minket is, amikor összeszedtük a digitális utómunkában ismert tizenkét "legelszántabb" interpolációs algoritmust, hogy izzasztó missziónak alávetve őket, megküzdjenek a dicsőségért.

Így működik a Canon nano USM-je

A Canon az EOS-80D-vel egy időben jelentette be az új, nano USM fókuszmeghajtással szerelt EF-S 18-135mm f/3,5-5,6 IS USM objektívet. A nano USM elviekben...

Te is használod a hisztogramot? És egészen biztos vagy benne, hogy JÓL használod?

A hisztogram ma már sok-sok fényképezőgép alap szolgáltatásai között is megtalálható, így nem csak a profik, de a haladó amatőr, vagy akár a hobbifotósok...

Tudod mi kell a drámai hatáshoz?

Vérfagyasztó pillanatok kaphatók el a megfelelő technikával, mindennemű veszély nélkül. Csak tudni kell, mi mire való! Azt a fotósiskolákban is tanítják, hogy...