A legjobb tükörreflexes (DSLR) fényképezőgépek 2019-ben, 2020-ra

0

Az okostelefonok elterjedésével az egyszerű kompakt és ultrazoom fényképezőgépek annyira kimentek a divatból (magyarul annyira leesett a forgalmuk), hogy a gyártók már nem is tesznek komolyabb erőfeszítéseket, hogy lélegeztető gépen tartsák e két vonalat. A tükörreflexes gépek azonban töretlenül népszerűek, legalábbis azok között, akik kicsit komolyabban kívánnak foglalkozni a fotózással. Azaz nem a nagyik és anyukák kedvelt típusa (nem mintha egy nagymama vagy édesanya ne lehetne piszok jó fotós, de nem ez a trend!).

A tükör nélküli fényképezőgépek térnyerésével ugyanakkor a DSLR piac is összement, hiszen egyrészt jelentős gyártók hátráltak ki ebből a szegmensből (Fujifilm, Olympus, Panasonic, Sony), másrészt a kisebb és könnyebb, s már igen kedvező árú MILC-ek a belépőszintű tükörreflexeseket gyakorlatilag piacképtelenné tették. Más kérdés, hogy a még tükörreflexes gépeket fejlesztő Canon, Nikon továbbra is igyekszik a belépőszintre is DSLR-eket kínálni, sőt, a Canon ráadásul igen agresszíven támadt a tavaly megjelent EOS 4000D-vel, ami a legolcsóbb tükörreflexes a piacon.

Arról természetesen nincs szó, hogy a DSLR piac haldokolna, bőven vannak érdeklődő fotósok ezen a területen, igaz, a piaci adatok nem túl rózsásak, de ez elsődlegesen arra vezethető vissza, hogy kevés az igazán jelentős fejlesztés. A profi szegmensen kívül a legtöbb 3-4 éves középkategóriás gép is tökéletesen használható és nincsenek rákényszerítve a fotósok arra, hogy előre fejlesszenek. Inkább az a jellemző, hogy kategóriát ugranak, pl. belépőszintről középkategóriára, vagy APS-C-ről full-frame-re. De már nincs meg az a pörgés, mint 10 évvel ezelőtt, amikor a 2-3 éves DSLR-eket szinte azonnal cseréltük az új modellekre, mert olyan sok előnnyel járt a váltás.

Mi mindenesetre átnéztük az idei DSLR kínálatot, s noha azt valljuk, hogy APS-C szenzoros belépőszintű DSLR-t vásárolni egyedüli DSLR-ként a családba már nem olyan jó ötlet (utalnánk a hasonlóan jó árú, de mégis kisebb és könnyebb MILC-ekre), ahol sok tükörreflexessel használható objektív van már egyébként is, ott a fiatal generációnak tanuló jelleggel jó lehet egy ilyen masina, így hát nem hagytuk ki ezt a kategóriát sem a cikkünkből.
Tekintettel arra, hogy DSLR gépből is rengetegféle van a piacon, most csak a teljesség igénye nélkül mutatunk meg néhány gépet, amit igazán érdemes fontolóra venni, de ezeken kívül bőven van még más típus/modell is, így érdemes lehet alaposabban szétnézni.


DSLR kezdőknek

A belépőszinten csak a Canon és a Nikon szerepelteti magát, Pentax DSLR-ek ebben a szegmensben nem futnak.

Canon EOS 4000D és 2000D

A Canon tavaly két gépet is indított a belépőszinten, a drasztikusan alacsony áron megjelent EOS 4000D-t, és az EOS 1300D utódjául szolgáló EOS 2000D-t, amely egy kicsit több szolgáltatást kínál, mint a 4000D és felbontásában is nagyobb.
A két gép közötti különbségeket az EOS 4000D tesztünkben már kielemeztük, így aki kíváncsi, ott megnézheti.

A 18 és 24 Mpixeles fényképezőgépek a kezdők igényeit elégítik ki, a kicsi és könnyű DSLR-ek ma már viccesen hangzó 3 kép/mp-es sorozatsebességre, Full HD videofelvételre képesek, de legalább a beépített Wi-Fi adapternek köszönhetően az okostelefonnal való távkioldásra és a képek vezeték nélküli áttöltésére is van mód. Persze ha nem sportfotózni szeretnénk, akkor a 3 kép/mp-es sorozat sem fog gondot okozni, akár egy családi eseményen, akár kiránduláson fotózunk, de ha a természet szépéségeit szeretnénk megörökíteni, arra is elég egy ilyen egyszerű DSLR.

A Canon EOS 4000D 18-55mm f/3,5-5,6 III objektívvel együtt bruttó 100e Ft környékén, az EOS 2000D az optikai stabilizátorral ellátott 18-55mm f/3,5-5,6 IS II objektívvel bruttó 120 e Ft környékén vásárolható meg.

Bajonett: Canon EF-S
Részletes infó: EOS 4000D bejelentés, EOS 2000D bejelentés
Teszt: EOS 4000D teszt, EOS 2000D teszt
Tulajdonságok: 18 és 24 Mpixeles felbontású APS-C szenzor | 2,7″ illetve 3″ LCD | 9 fókuszpont | Full HD videó | 3 kép/mp sorozat | beépített Wi-Fi adapter | LiveView mód

Nikon D3500

Belépőszintről lévén szó, itt sem érhető még el az Ultra HD felbontású videórögzítés, sőt, a Nikon ezen gépébe Wi-Fi vezérlőt se épített, így az okostelefonról való vezérlésről is le kell mondanunk. Bluetooth segítségével viszont a képeinket áttölthetjük telefonra, hogy azokat gyorsan megosszuk a világhálón.
Ez a tükörreflexes gép jó beugró lehet a DSLR-ek világába, a D3500 az egyik legolcsóbb tükrös gép.

A Nikon D3500-at Nikkor DX 18-55mm f/3,5-5,6 AF-P objektívvel együtt bruttó 115e Ft-ért kapjuk meg.

Bajonett: Nikon F
Részletes infó: Nikon D3500 bejelentés
Teszt: Nikon D3400 teszt
Tulajdonságok: 24 Mpixeles APS-C szenzor | 3″ LCD | 11 fókuszpont | Full HD videó | 5 kép/mp sorozat | SnapBridge Bluetooth képáttöltés | LiveView mód

Nikon D5600

Kicsit már komolyabb a D5600 modell, amely szintén 24 Mpixeles felbontású CMOS szenzorral dolgozik, LCD-je kihajtható és elforgatható, így a legtöbb esetben kényelmesen használhatjuk az élőkép módját is, legyen szó akár egy szép makrófotóról, akár egy különleges perspektívát mutató, földfelszín közeli portréról. Sorozat sebessége átlagos, videókat pedig max. Full HD felbontásban képes rögzíteni, ahogy time-lapse videót is ilyen felbontásban készít. Beépített Wi-Fi adapterének köszönhetően okostelefonról is vezérelhetjük, így távolról is könnyedén exponálhatunk.

A Nikon D5600 váz ára bruttó 150 ezer Ft, Nikkor DX 18-55mm f/3,5-5,6 AF-P objektívvel együtt 180 ezer Ft-ért vásárolható meg.

Bajonett: Nikon F
Részletes infó: Nikon D5600 bejelentés
Tulajdonságok: 24 Mpixeles APS-C szenzor | 3,2″ kihajtható és elforgatható, érintésérzékeny LCD | 39 fókuszpont, ebből 9 keresztszenzoros | Full HD videó | 5 kép/mp sorozat | beépített Wi-Fi és Bluetooth modulok | LiveView mód


DSLR haladóknak

Sokkal bővebb kínálat található a középkategóriában, itt ráadásul már a Pentax gépekkel is találkozhatunk. Ebben a kategóriában már a nagy felbontású videózás is elérhető, illetve olyan extra lehetőségek is, mint HDR fotózás, villódzó fényekben történő fotózás segítése, vagy épp a gépen belüli RAW formátum konvertálása, illetve különféle képi effektek használata.

Canon EOS 800D és 77D

Két hasonló képességű, mégis elnevezésében egészen eltérő gépet kínál a Canon az alsó-középkategóriában. A furcsa név oka, hogy az utóbbi gép közelebb van már az EOS 70D-hez, azaz képességeiben fejlettebb és használatában kényelmesebb (felső státusz kijelző, dupla vezérlőtárcsák, betekintés érzékelő, stb.). A LiveView élőkép módban már elérhető a Dual Pixel AF, azaz gyors, fázis-különbség alapú élességállítást kapunk (a 2000D és 4000D modelleknél az optikai keresőt használva van csak fázis-különbség érzékelés, LiveView módban a lassabb kontraszt alapú módszert használják), ami mozgó rovarok élőképes makrózásánál is sokat segíthet. A vakupapucs középpontos érintkezőjű eszközöket is fogad, így vezeték nélküli vakukioldásra is van lehetőség, ami gyönyörűen világított portréknál hasznos, de akár az előbb említett makrózásnál is jól jöhet.

A Canon EOS 800D stabilizált 18-55mm f/3,5-5,6 IS STM objektívvel együtt 230 ezer Ft-ért, az EOS 77D ugyanezzel az objektívvel 260 ezer Ft-ért érhető el.

Bajonett: Canon EF-S
Részletes infó: Canon EOS 800D és 77D bejelentés
Teszt: EOS 800D teszt, EOS 77D teszt
Tulajdonságok: 24 Mpixeles felbontású APS-C szenzor | 3″-os érintésérzékeny, kihajtható és elforgatható LCD | 45 keresztszenzoros fókuszpont | Full HD videó | 6 kép/mp sorozat | beépített Wi-Fi adapter | LiveView mód Dual Pixel AF-fel | felső státusz LCD (EOS 77D) | dupla vezérlőtárcsa (EOS 77D) | időzített sorozat (EOS 77D)

Canon EOS 90D

A Canon idei újdonsága az EOS 90D, amely a felső-középkategória tagjaként indul hadba a fotósok kegyeiért, mint legnagyobb felbontású APS-C szenzoros tükörreflexes gép. Az EOS 90D-be olyan finomságok is kerültek, mint 1/16000 mp-es elektronikus zár, külön fókusz kar a gyors fókuszpont váltásért, időzített sorozat és time-lapse videó, fókusz sorozat valamint HDR fotózás. Fejlett képességei révén a haladó amatőr fotósok sem érezhetik korlátozva magukat, gyors fókusza és sorozat módja még sportfotózásra is alkalmassá teszi, de a portrézás, tájképezés, természetfotózás sem áll messze tőle.

Az EOS 90D, mint a Canon legfejlettebb APS-C szenzoros gépe persze nem olcsó. A vázért bruttó 430 ezer Ft-ot kérnek, 18-55mm-es stabilizált kitobjektívvel együtt pedig 40 ezer Ft-tal kell többet fizetnünk (470 ezer Ft-ot).

Bajonett: Canon EF-S
Részletes infó: Canon EOS 90D bejelentés
Teszt: EOS 90D teszt
Tulajdonságok: 32,5 Mpixeles felbontású APS-C szenzor | 3″-os érintésérzékeny, kihajtható és elforgatható LCD | 45 keresztszenzoros fókuszpont | Ultra HD videó | slow-motion és time-lapse videók | max. 10-11 kép/mp sorozat | beépített Wi-Fi adapter | LiveView mód Dual Pixel AF-fel | felső státusz LCD | dupla vezérlőtárcsa | időzített sorozat | fókusz sorozat | villódzás mentesítés

Canon EOS 6D Mark II

Bár akár profi jellegű fotózásra is használhatjuk az EOS 6D 2017-ben megjelent második kiadását, a besorolását tekintve a haladó kategóriában kell megemlítenünk ezt a full-frame szenzoros gépet. Az 5D szériánál jóval kedvezőbb áron beszerezhető 6D Mark II szolgáltatásaiban semmi szégyenkezni valója nincs, de felbontása is remek. A 26 Mpixeles gép támogatja az élőképes fotózást Dual Pixel AF-fel, a Full HD videofelvételt, az okostelefonról való vezérlést, az időzített sorozatot, a kezelését pedig a dupla vezérlőtárcsa és az érintésérzékeny LCD is megkönnyíti. Remek képminőségének köszönhetően kiállítási anyagokhoz, esküvőkhöz, portrékhoz is remekül használható, igazi mindenes gép, a full-frame gépek között igen kedvező áron.

A Canon EOS 6D Mark II váz ára bruttó 410-430 ezer Ft, 24-105mm f/3,5-5,6 IS STM objektívvel együtt 560 ezer Ft-ért érhető el.

Bajonett: Canon EF
Részletes infó: Canon EOS 6D Mark II bejelentés
Teszt: EOS 6D Mark II teszt
Tulajdonságok: 26 Mpixeles felbontású full-frame szenzor | 3″-os érintésérzékeny, kihajtható és elforgatható LCD | időjárásálló szigetelés | 45 keresztszenzoros fókuszpont | Full HD videó | max. 6,5 kép/mp sorozat | beépített Wi-Fi adapter | LiveView mód Dual Pixel AF-fel | felső státusz LCD | dupla vezérlőtárcsa | időzített sorozat | villódzás mentesítés | HDR fotó

Nikon D7500

Az egyik legkomolyabb APS-C szenzoros DSLR a Nikon kínálatában, ami még nem profiknak készült (utóbbi a D500). Visszafogott, 21 Mpixeles felbontásának köszönhetően nagy érzékenységen is alacsony képzajt kínál, sorozat sebessége remek, videókat akár Ultra HD felbontásban is képes menteni. A kényelmes kezelést dupla vezérlőtárcsa és érintésérzékeny, fel-le dönthető LCD is elősegíti. A szolgáltatásai között time-lapse videofelvételt, HDR fotózást, villódzásmentesített felvétel készítést, automatikus AF kalibrálást és az optikai hibák szoftveres korrekcióját is megtaláljuk.

A Nikon D7500 váz ára 265 ezer Ft, 18-140mm-es objektívvel együtt bruttó 350 ezer Ft.

Bajonett: Nikon F
Részletes infó: Nikon D7500 bejelentés
Teszt: Nikon D7500 teszt
Tulajdonságok: 21 Mpixeles aluláteresztő szűrő nélküli APS-C szenzor | 3,2″-os, fel-le dönthető érintésérzékeny LCD | időjárásálló szigetelés | 51 fókuszpont, ebből 15 keresztszenzoros | Ultra HD videó | 1-8 kép/mp sorozat | beépített Wi-Fi és Bluetooth adapterek | LiveView mód | felső státusz LCD

Nikon D750

Ha itt említettük meg a Canon 6D Mark II-t, akkor úgy logikus, ha a Nikon belépő full-frame szenzoros gépét is itt mutatjuk meg, annak ellenére, hogy végeredményben profi felhasználás is lehetséges vele. A viszonylag koros D750 gyakorlatilag a D7500 full-frame szenzoros változatának tekinthető, leszámítva az Ultra HD felvételi lehetőséget. Viszont itt már két kártyafoglalat is elérhető. 24 Mpixeles felbontásával, 150 ezer expozícióra tervezett zárszerkezetével valamint a dupla kártyafoglalatával ténylegesen a profi felhasználás sincs távol tőle.

A Nikon D750 váz ára 360 ezer Ft, 24-120 mm f/4 VR objektívvel együtt bruttó 515 ezer Ft.

Bajonett: Nikon F
Részletes infó: Nikon D750 bejelentés
Teszt: Nikon D750 teszt
Tulajdonságok: 24 Mpixeles full-frame CMOS szenzor | 3,2″-os, fel-le dönthető LCD | 150 ezer expozícióra tervezett zár | időjárásálló szigetelés | 51 fókuszpont, ebből 15 keresztszenzoros | Full HD videó | 6,5 kép/mp sorozat | beépített Wi-Fi adapter | LiveView mód | dupla kártyafoglalat | felső státusz LCD

Pentax KP

A Pentax márkájú fényképezőgépek között a belépőszinten ugyan nem találunk gépet, de a középkategóriában itt van a KP. A 24 Mpixeles, aluláteresztő szűrő nélküli gép komoly előnye jelenleg a Canon és Nikon DSLR-ekkel szemben, hogy szenzorstabilizálást is kínál. Az időjárásálló szigetelésekkel ellátott váz fel-le dönthető kijelzőt, dupla vezérlőtárcsát, nagy felbontású több expozíciós üzemmódot is kínál.

A Pentax KP váz bruttó 260 ezer Ft, 18-50mm-es objetkívvel együtt az ára 300 ezer Ft.

Bajonett: Pentax K
Részletes infó: Pentax KP bejelentés
Tulajdonságok: 24 Mpixeles, aluláteresztő szűrő nélküli APS-C szenzor | 5 Fé hatékonyságú szenzorstabilizálás | időjárásálló szigetelés | 3″-os, fel-le dönthető LCD | 27 fókuszpont, ebből 25 keresztszenzoros | Full HD videó | 7 kép/mp sorozat | beépített Wi-Fi adapter | LiveView mód


Felső kategóriás, profi DSLR-ek

Határ a csillagos ég, mondhatnánk ebben a kategóriában, s valóban, lehet kezdeni a Canon 5D Mark IV-gyel, a Nikon D850-nel és juthatunk el egészen az 1Dx, illetve D5 szériáig. A profik igényeinek kielégítését célzó felső kategóriás modellek között is bőséges a választék, így csak néhány modellt emelünk ki.

Canon EOS 5D Mark IV

Az igen közkedvelt Canon profi full-frame szenzoros váza, bár már lassan közeleg az utódmodell, hiszen 3 éve jelent meg ez a gép. A 30 Mpixeles gép kiváló képminőséget kínál, masszív, strapabíró zárszerkezettel rendelkezik. Bár LCD-je nem dönthető, a gép a legtöbb helyzetben kiválóan használható. Bőséges szolgáltatás választéka, Cinema 4k és Ultra HD videofelvételi képessége a legkülönlegesebb felhasználásokra is alkalmassá teszi.

A Canon EOS 5D Mark IV váz ára bruttó 860 ezer Ft.

Bajonett: Canon EF
Részletes infó: Canon EOS 5D Mark IV bejelentés
Teszt: EOS 5D Mark IV teszt
Tulajdonságok: 30 Mpixeles full-frame CMOS szenzor | 3,2″-os érintésérzékeny, fixen beépített LCD | időjárásálló szigetelés | 61 mezős fókuszrendszer, ebből 41 keresztszenzoros | 4k és UltraHD videó | max. 7 kép/mp sorozat | beépített Wi-Fi adapter | LiveView mód Dual Pixel AF-fel | felső státusz LCD | dupla vezérlőtárcsa | háttérvilágítású gombok | időzített sorozat | villódzás mentesítés | HDR fotó | dupla kártyafoglalat

Nikon D850

Szintén „nem mai csirke” a Nikon D850-es (gyakorilatilag ugyanolyan idős, mint a Canon 5D Mark IV, csupán egy év különbséggel jelentek meg), amely a nikonos profi fotósok kedvenc váza. Kiváló képminőségét 45 Mpixeles CMOS szenzorának köszönheti, a kevlár erősítésű zárszerkezete szinte elnyűhetetlen, hiszen 200 ezer expozícióra tervezték. Fókuszrendszere is az egyik legfejlettebb, LCD-je pedig fel- és lehajtható, érintésérzékeny. Profi videózásra is alkalmas, ehhez mikrofon bemenetet és fejhallgató kimenetet is kínál. Könnyű kezeléséhez fókusz kart, dupla vezérlőtárcsát, érintésérzékeny LCD-t, valamint háttérvilágítással ellátott gombokat is kínál a D850.

A Nikon D850 váz ára 890 ezer Ft.

Bajonett: Nikon F
Részletes infó: Nikon D850 bejelentés
Teszt: Nikon D850 teszt
Tulajdonságok: 45 Mpixeles full-frame CMOS szenzor | 3,2″-os, fel-le dönthető érintésérzékeny LCD | 200 ezer expozícióra tervezett zár | időjárásálló szigetelés | 153 fókuszpont, ebből 99 keresztszenzoros | Ultra HD videó | 9 kép/mp sorozat | elektronikus zár | beépített Wi-Fi adapter | LiveView mód | felső státusz LCD | dupla vezérlőtárcsa | villódzás mentesítés | HDR fotó | dupla kártyafoglalat

Pentax K-1 Mark II

Igazán különleges full-frame szenzoros DSLR-t kínál a Ricoh a Pentax márkanév alatt. A K-1 Mark II is szenzor stabilizálással rendelkezik, amelyet a nagy felbontású, több expozíciós fotózásra is használhatunk, ráadásul akár kézből is. 3,2″-os érintésérzékeny LCD-je nem csak fel-le dönthető, de jobbra is, így a legkülönfélébb helyzetekben is látható rajta az élőkép. Természetesen a váz időjárásálló szigetelésekkel is rendelkezik, és dupla vezérlőtárcsát is kínál. Zárszerkezetét 300 ezer expozícióval tesztelték, így tartóssága nem kérdéses. Profi videózásra viszont nem különösebben alkalmas, felbontása maximum Full HD.

A Pentax K-1 Mark II váz bruttó 560 ezer Ft-ért vásárolható meg.

Bajonett: Pentax K
Részletes infó: Pentax K-1 Mark II bejelentés
Tulajdonságok: 36 Mpixeles full-frame CMOS szenzor, aluláteresztő szűrő nélkül | 3,2″-os, fel-le és jobbra dönthető érintésérzékeny LCD | 300 ezer expozícióval tesztelt zárszerkezet | időjárásálló szigetelés | 33 fókuszpont, ebből 25 keresztszenzoros | Full HD videó | 4,4 kép/mp sorozat | beépített Wi-Fi adapter | LiveView mód | felső státusz LCD | megvilágított csatlakozók | dupla vezérlőtárcsa | dupla kártyafoglalat