Címlap 2009
Éves archívum: 2009
„Minél több impulzus kell” – interjú Máthé András fotóművésszel
A digitális technológia felszabadít, az akthoz pedig kell egyfajta fura női-férfi viszony – vallja Máthé András. A fotóművésszel többek között a spontán képekről beszélgettünk és arról, hogy a hűtőben felejtett ételből is lehet esztétikailag szép alkotás.
Fotóelmélet: A digitális színes fénykép
Megvan az optikánk, beállítottuk az élességet, a blendét és a záridőt, kiolvastuk a képet az érzékelőből, de még mindig csak egy szürkeárnyalatos kép reprodukálására elegendő adatmennyiséggel rendelkezünk. Ebből kell a fényképezőgép belső szoftverének vagy más külső szoftvernek színes képet varázsolnia.
Kipróbáltuk: Sony Alpha DSLR-A330 teszt
A Sony májusban frissített belépő szériás DSLR triójának legnagyobb tagját egy előzetesben már bemutattuk, de részletes tesztre először a középső, Sony Alpha DSLR-330-as modell érkezett. A készülék szolgáltatások terén határozottan ugyanazon az úton halad mint elődje, a friss újdonságokra és negatívumokra pedig megpróbálunk kitérni a következő oldalakon.
Új bridge: Fujifilm FinePix S200EXR
Megjelent a Fujifilm új bridge fényképezőgépe, stabilizált objektívvel.
10×-es zoomos ultrakompakt: Fujifilm FinePix F70EXR
Az első nagy zoomátfogású ultrakompakt a Fujifilmtől.
Új Fujifilm kompaktok: FinePix A170, A210, Z37, J38
Egyszerű belépőszintű fényképezőgépek a Fujifilm kínálatában.
Frissült a Fujifilm FinePix F200EXR szoftvere
Új menünyelvek és jobb vakuzás a szoftverfrissítésnek köszönhetően.
Új Ricoh GX200 firmware
A képek tájolási infóinak problémáit javítja a Ricoh legfrissebb szoftvere.
Fotóelmélet: Automatikus élességállítás
Hiába az egyik legfontosabb jellemző, az automatikus élességállítás jellemzésére nem igazán akad olyan mérőszám, mint a felbontásra a megapixel, vagy a tárolókapacitásra a megabyte. Megadjuk ugyan a mérőmezők számát, vagy azok érzékenységét, de a működési algoritmust ezt ritkán jellemzi. Pedig nagyon frusztráló tud lenni, amikor az automatikus élességállítás rosszul vagy lassan működik. A megfelelő gép kiválasztásánál nem árt ha tudjuk, hogy hogyan is működik ez az alapvető funkció.
Árcédula a Sigma három új optikáján
Hamarosan boltokban a megújult 10-20mm, 18-50mm és 50-200mm-es, Sigma bajonettes objektív.
Célegyenesben a Fujifilm 3D gépe
Ősszel talán már kezünkbe vehetjük a forradalmi digitális fényképezőgépet.
Kipróbáltuk: Sony Cyber-shot DSC-HX1 teszt
A Sony az idei PMA alkalmával jelentette be legújabb ultrazoom gépét, a Cyber-shot DSC-HX1-et. Az exkluzív cikkben már bemutatott fényképezőgépnek megkaptuk a végleges, kereskedelmi forgalomba kerülő változatát, így nyúzópróba alá vetettük, s megvizsgáltuk, mit tud a CMOS szenzor, a G-s optika, illetve a „majdnem” FullHD videó.
„Nem kell túlbonyolítani”- interjú Szipál Péter fényképésszel
Meg kell találnunk saját stílusunkat, és nem szabad tervezni – vallja Szipál Péter fényképész, aki édesapjához, Szipál Mártonhoz hasonlóan évtizedeket töltött az Egyesült Államokban. Tanítani és önmagáért jött vissza, egy modellel pedig akár tatár lovasokról is beszél, hogy jobb képek szülessenek.
Fotóelmélet: Zárak
Sorozatunk korábbi részeiben láthattuk, hogy az érzékelőre jutó fény mennyiségét az objektívben lévő blende szabályozza. Ez azonban csak az egyik fele a fénymennyiség szabályozásának, hiszen az érzékelő megvilágításának ideje legalább ennyire fontos. Ebben a részben a megvilágítási idő szabályozásának az eszközét, a zárat mutatjuk be.
Sony HDR-CX500V és HDR-CX520V FullHD kamkorderek
Két új FullHD kamkorder 12 Mpixeles állóképekkel.
Colormunki Photo színkalibrátor
Ha megvásároltuk a méregdrága fotófelszerelést, az sem mindegy, hogy a kész kép milyen minőségben jelenik meg. A digitális fényképek jellemző megjelenítési eszközei a monitorok és a papírnyomatok. Ahhoz azonban, hogy ezek a megfelelő színeket és árnyalatokat adják vissza, nem árt némi kalibráció. A pontos hardveres színbeállítás egyik eszköze a most bemutatásra kerülő Colormunki Photo szett.
Történelem: Nikon
A Nikon név hallatán manapság mindenkinek azok a kiváló digitális tükörreflexes fényképezőgépek jutnak az eszébe, amelyek ma a fotósok egy igen nagy táborát szolgálják. Pedig a Nikon történetének első sikereit nem is a fényképezőgép gyártásban érte el. Az eleinte optikai eszközök készítésére szakosodott, közel száz éves múltra visszatekintő japán vállalat manapság az egyik - ha nem a - legmeghatározóbb fotós gyártó a piacon.
Cokin szűrőtartó rendszer
A fényképezőgép piac kétségtelenül kitermelt jó pár haszontalan kiegészítőt, azonban a fotográfiai szűrők többsége semmiképp sem sorolható ide. A filmes korszakban megszerzett népszerűségüket még a kényelmet előtérbe helyező digitális korszak, és a mindentudó képszerkesztő szoftverek sem tudták kiölni. Méretben és funkcióban ezerféle között válogathatunk, például a szűrőtartós megoldások között, melyek közül a hazánkban leginkább elterjedt rendszert mutatjuk most be.
Sony Cyber-shot DSC-HX1 tesztfotók
Kicsivel több, mint 40 tesztképpel készültünk el a Sony új panorámakirály fényképezőgépével. Igaz, a panorámák még nem, de a hagyományosnak mondjható teszfotók egy része már megtekinthetők a fényképezőgép adatlapján. A részletes cikkre még kb....
„Finom részletek kellenek” – interjú Díner Tamás fotóművésszel
Lemezborítóival vált ismertté, ma már az épületek fotózása felé mozog Díner Tamás, akinek gyűjteményes kiállítása jelenleg Tihanyban látható. Mindenre van egy sztorija, sőt, több is - hitvallása szerint pedig lehet kifejezetten kiállításra szánt képeket készíteni.
Frissült a Sigma Photo Pro
Többek között jobb képminőséget ígér a Sigma frissített RAW konvertere.
Beárazták az új Tamron makróobjektívet
Hamarosan árcédula kerül a várva-várt Tamron SP AF60mm F/2 Di II Macro-ra.
Lexar flash memóriák, új gyártástechnológiával
34nm-es NAND chipekkel szereli új szériáit a Lexar.
Fotóelmélet: Érzékelők 1
A fényképezőgépek jellemzésénél a legfontosabbnak tartott adatok egy része a képérzékelőre vonatkozik: típus, fizikai méret, felbontás. Érthető, hogy odafigyelünk ezekre az adatokra, hiszen az érzékelő az, ami a már megismert működésű optika által összegyűjtött fényt rögzíti. Sorozatunk mostani részében a legfontosabb érzékelőtípusokat tekintjük át.
Nikon Coolpix L100 szoftverfrissítés
Ezentúl a gyári Ni-MH akkumulátorokat is támogatja a fényképezőgép.
Kipróbáltuk: Olympus E-P1 teszt
Ötven évvel az eredeti Olympus PEN megjelenése után a japán gyártó újra elővette a koncepciót, és az aktuálisan elérhető technológiák felhasználásával elkészítette az E-P1 modellt. Az alap gondolat szerint a PEN kicsi, könnyen használható és nagyon jó minőségű képeket készít. Részletes tesztünkben természetesen utánajártunk, hogy ez mennyire igaz.
Minket meggyőzött.
M42: csatlakozószabvány karnyújtásnyira
Van, aki megállapodik a DSLR gépvázhoz vásárolt kitobjektívnél, vannak azonban örök nyugtalanok, akik megpróbálják minél szélesebb körben kipróbálni gépüket. Ez többnyire komoly kiadást jelent, de akadnak pénztárcakímélő megoldások is. Ilyen például az M42 szabványú, manuális, objektívek beszerzése. A szabvány 60 éves, így a kerek évforduló apropójából ideje körülnéznünk, mit kezdhetünk a digitális korszakban Apu vitrinbe zárt objektívjeivel?
HonlPhoto fényformálók
A gépvázra tehető, vagy attól függetlenül elhelyezhető külső vakuk a beépített vakuhoz képest csodákra képesek. A stúdiókban használt vakukhoz hasonlítva azonban korlátozottak a képességeik, nem csak fényerőben, de a világítás jellegét tekintve is. Akinek mégis a rendszervakuval kell dolgoznia, az nem árt ha körülnéz az azokhoz elérhető fényformálók és egyéb kiegészítők között.
„Nem szabad akarni az alkotást” – interjú Keleti Éva fotográfussal
Az, hogy mi a művészet, nehéz megállapítani – vallja Keleti Éva, aki még most is folyamatosan küzd azért, hogy a fotóművészet az őt megillető helyére kerüljön elismertség szempontjából. Bár ma már ritkán fényképez, ezer szállal kötődik a fotós közeghez, és úgy gondolja: a digitális kor hamarosan letisztul, és visszatér a fotózás gyökereihez.
Olympus E-P1 tesztfotók
Bár a változékony időjárás meglehetősen kiszámíthatatlanná tette a tesztelés befejezését, végül mégiscsak sikerült a tesztfotók javarészét tegnap befejezni. Már csak néhány mérés, vörösszem teszt, illetve egyéb teendő van hátra, így jó eséllyel jüvő héten...
HP Photosmart Premium with TouchSmart Web
Hosszú nevű, érintőképernyős, web-es nyomtató a HP-től.
Fotóelmélet: Optika 4
A mélységélesség megértése - miközben az egyik legfontosabb eszköze bizonyos típusú felvételeknek - annak ellenére nem könnyű, hogy a fotós társalgások mindennapi témája. Pedig nem annyira bonyolult mint amilyennek látszik. Érdemes egyszer rászánni az időt, hogy végiggondoljuk az összefüggéseket, mert egy kis gyakorlással könnyedén a magunk hasznára fordíthatjuk őket. Fotóelméleti sorozatunkban a mélységélesség mellett több, a témához kapcsolódó tévhitről is lerántjuk a leplet.
Kipróbáltuk: Panasonic Lumix DMC-GH1 teszt
A Panasonic a Micro FourThirds rendszerbe már két modellel van jelen. Az inkább fotózásra kiélezett DMC-G1-et már korábban bemutattuk részleteiben, most a FullHD videózási képességekkel is felvértezett DMC-GH1 következik. Mivel a két gép között jelentős hasonlóság fedezhető fel, cikkünk is főként a G1-re épül. Ugorjunk is fejest a pixelekbe, s nézzük mit tartogat számunkra ez a közel 400e Ft-os kit.
Canon EOS-5D Mark II videó kiterjesztő firmware
Magic Lantern név alatt adott ki nem hivatalos EOS-5D Mark II firmware-t Trammel Hudson. Az új firmware a gép videó képességeit terjeszti ki, s a következő lehetőségeket kínálja: - videó és audio erősítési lehetőség...
Történelem: Kodak
„Csak nyomja le a gombot, mi elvégezzük a többit” – ezt az 1888-as szlogent követte egész történelme során a Kodak, amelynek tevékenysége óriási mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a fotográfia bárki számára hozzáférhető lett.
Frissített Panasonic DMC-G1, GH1 és Lumix 14-140 HD firmware
Precízebb működés és jobb kompatibilitás az új firmware-ben.
„Mindig törekedtem arra, hogy mást csináljak” – interjú Bánkuti András fotóriporterrel
Fotóművész, fotóriporter, a HVG rovatvezetője, a Mai Manó Ház egyik alapítója, számos kiállítás kurátora. Bánkuti András vallja: mindig azt a szemszöget kell keresni, ami a legegyénibb, a fotósnak pedig minden alannyal meg kell tudnia találni a hangot.
National Geographic 2009 fotópályázat
Idén is meghirdeti a National Geographic hagyományos fotópályázatát.
Exkluzív: Olympus E-P1
Ötven évvel az eredeti Olympus PEN megjelenése után a japán gyártó újra elővette a koncepciót, és az aktuálisan elérhető technológiák felhasználásával elkészítette az E-P1 modellt. Az alap gondolat szerint a PEN kicsi, könnyen használható és nagyon jó minőségű képeket készít. Az Olympus első Micro Four Thirds rendszerű fényképezőgépét Berlinben próbálgattuk.
Panasonic Lumix DMC-GH1 teszfotók és tesztvideók
Befejeztük a Panasonic FullHD videó rögzítésére is alkalmas Lumix DMC-GH1 tesztelését. A készült tesztfotók már megtekinthetők a fényképezőgép adatlapján. A tesztfotók 4:3 és 3:2 oldalaránnyal készültek, a gép belső képfeldolgozó rendszerének alapbeállításával....
Fotóelmélet: Optika 3
A fényképezőgépre tett objektívektől elvárjuk, hogy éles képet alkossanak, illetve hogy szabályozzák a fényképezőgépbe bejutó fény mennyiségét. Persze ezek nem egyszerű feladatok, de egy kis magyarázattal könnyen megérthetők. Fotóelméleti sorozatunk harmadik része ezért az élességállítással és a fényerővel, illetve a fényrekesz működésével foglalkozik, az előző két részben már megszokott részletességgel.
Fakulásteszt – 2009
Tavaly harmadjára kezdtünk egész éves fakulástesztet, hogy kiderítsük mit bírnak a különböző technológiával készített nyomatok a tűző napon. Az eljárást egy kicsit kibővítettük, és a tesztelésbe bevont termékek listáját is aktualizáltuk. A tesztképek és kontrollnyomataik kinyomtatásához a tavaly tesztelt nyomtatósorozatot és egy minilabort használtuk. Igazán nagy meglepetés nem ért, de volt amin azért elcsodálkoztunk.
Olympus Pen E-P1
Az Olympus ma hivatalosan bejelentette első mikro négy-harmados fényképezőgépét.
Kipróbáltuk: Nikon Coolpix P90 teszt
A Coolpix P90 a tavaly felmelegített Nikon ultrazoom széria feltámadás utáni második darabja. A feltámadást a Coolpix P80 jelentette mely előtt évekig nem kaptunk nagy zoomos gépet a Nikontól. Az elmaradást úgy látszik kamatostul próbálja pótolni a gyártó, hiszen az új modell nem kevesebb mint 24x-es optikai zoomot kínál. És itt még nincs vége, de a további részletek következzenek a cikkben.