Havi archívum: szeptember 2006

Sony Alpha 100 – interjú Toru Katsumotoval

Kedden koradélután Toru Katsumoto úrral volt találkozónk az ötös csarnokban a Sony standján. A beszélgetést a Sony Alpha 100 eddigi fogadtatásával kezdtem, de a néhány perces interjú során kiderült miként vélekedik a Sony a...

Két új nyeles vaku: Metz mecablitz 76 MZ-5 és 45 CL-4

A Metz a profi szériában is kínál újdonságot.

Metz mecablitz 58 AF-1 digital vaku

A Metz új rendszervakuja Canon és Nikon gépekhez.

Sanyo VPC-CG6

A Sanyo bejelentette a VPC-C6-ra épülő utód modelljét, VPC-CG6 néven.

Fotózz fotóst!

A Fotózz!hu, indulásának 3 éves évfordulója alkalmából fotópályázatot hirdet.

Fullframe középformátumú Hasselblad H3D

A Hasselblad bejelentette a világ első, teljes méretű középformátumú szenzoros gépét.

SanDisk: 16 GB-os CF, 4 GB-os SDHC

A SanDisk a Photokina nyitónapján bejelentette új, nagy kapacitású memóriakártyáit.

Kipróbáltuk: Panasonic DMC-LX2 teszt

Extra széles, 16:9-es oldalarányú képek? Ja, persze! Nagyjából így vélekedtem a Panasonic által már jó ideje támogatott új képarányról egészen addig míg el nem készítettem az első fotót a LUMIX DMC-LX2-vel. Cinizmusom már a múlté, bár a 10 megapixeles, optikai stabilizátoros kompakt fényképezőgép azért nem kerülte el az alapos vallatást.

Panasonic interjú

A Photokina első napján a Panasonic terveiről kérdeztük Suguru Takamatsu urat, a Panasonic (pontosabban a Matsushita Electric) optikai marketing csoportjának vezető koordinátorát. A beszélgetésből némi képet kaphatunk arról, hogy milyen tervei vannak...

Fujifilm FinePix S5 Pro – interjú

Ahogy a itt a blogban is írtuk, a Photokinán a sajtó nap reggelén első utunk a Fuji standra vezetett, hogy megnézzük a frissen bejelentett Fujifilm FinePix Pro S5, illetve a Fujifilm FinePix F31fd fényképezőgépeket....

Triple View LCD a Sharptól

A Sharp különleges LCD-t fejlesztett ki.

Digitális fényképezőgép: vámköteles vagy sem?

Átsorolhatják-e a fényképezőgépeket?

FotoNation: vörösszem-eltávolítás

Szoftveres vörösszem-eltávolítás a Samsung gépeiben.

Panasonic Lumix fotópályázat: díjátadás

A Néprajzi Múzeumban ma délelőtt átadták a Panasonic Lumix fotópályázat díjait. A pályázatra érkezett legjobb képek október végéig megtekinthetők a múzeum középső galériáján.

3 éves a Fotózz!hu

2006. október 1-én 3 évesek leszünk.

Delkin újdonságok

Nagy sebességű CF memória és adapter, valamint LCD védő és extra élettartamú CD/DVD korongok.

Hogyan ne: szállásfoglalás

Azt nem tudom megmondani, hogy miként lehetne jól megoldani egy utazásnál a szállásfoglalást, de hogy utazási irodán keresztül többet nem fogom az valószínű. A Photokinás útra a szállást hónapokkal ezelőtt lefoglaltam a Köelnmesse hazai...

Digitális fényképezőgép piac Kelet Európában

A Photokinán minden nap megjelenő Show Daily keddi számában két oldalon foglalkozott a kelet európai digitális képalkotási piac változásaival. A 2004-es EU-s csatlakozás után a GfK adatai szerint az eladások összértéke Csehországban, Lengyelországban, Szlovákiában...

Canon termék-mérleg 2006

Négynaponta új termékkel jelentkezett idén a Canon.

Epson Stylus Photo R265 és R360

Bemutatkoznak az Epson legújabb Claria tintatechnológiás fotónyomtatói.

Canon Media Storage M30 és M80

Hordozható adattárak, digitális fotókhoz, videókhoz és hangformátumokhoz.

Nokia N95

5 megapixeles kamerával szerelt Nokia csúcsmobil.

Zeiss optikák

A múlt héten megírt Zeiss hírek után kíváncsian kerestem fel a cég standját. Elsősorban – önző módon - az érdekelt, hogy várható-e Canon bajonettes változat is a ZF szériából, de természetesen a középformátumú új...

Az új Foveon

A Sigma SD14 és DP1 érzékelője.

Epson GT-2500 szkenner

Üzleti felhasználásra szánja az Epson új lapolvasóját.

Panasonic Infinium akkuk

Közel állandó kapacitású újratölthető akkumulátorok.

Leica objektívek FourThirds rendszerhez

14-50mm és 22mm-es Leica objektívek, hamarosan.

muveeNOW szoftver, digitális fotósoknak

Instant videó/slideshow készítő program.

Adobe Photoshop Lightroom

A 4. verziószámú béta változatnál tart a Lightroom fejlesztése.

Megújult Sigma objektívek

Öt objektívének újabb, vagy DSLR vázakhoz optimalizált változatát adja ki a Sigma.

Sigma DP1

Kompakt digitális fényképezőgép, APS-C Foveon érzékelővel.

Sigma DP1

Sigma SD14

Új modellel jelentkezik a digitális tükörreflexes fényképezőgépek úttörője.

Sigma SD14

Sunpak vakuk Sony Alpha rendszerhez is

Két vakuját készítette elő a Sunpak a Sony Alpha modelleken való működésre. A Sunpak PZ40X (amely már otthon régóta kapható) 40-es kulcsszámú, támogatja a kézi beállítást 1/16 teljesítményig, AF segédfénnyel könnyíti meg a sötétben...

Olympus E-P1

Sigma SD14

Ma reggel a Sigmánál kezdtünk, ahol már egy Sigma SD14, egy Sigma DP1, ileltve a Sigma egyik képviselője várt ránk. Mivel a ma reggeli hír lényegében az SD14 minden újdonság elmondta, elsősorban a szegényes...

Sigma DP1

A Sigma SD14 érkezéséről egy ideje már tudunk, a Sigmának mégis sikerült meglepnie mindenkit egy igazi érdekességgel. A Sigma DP1 nem csak az első komoly kompakt fényképezőgép Foveon érzékelővel (a Polaroid próbálkozott, de az...

Manfrotto Modo gyorsteszt

A Manfrotto standra leginkább az új, Modo család tagjai miatt mentem el. Az igazán kompakt kivitelű állvány adatai között szerepelt, hogy teherbírása nem túl nagy, de mégis kíváncsi voltam, vajon mennyivel stabilabb egy ilyen...

Kodak Z710

Kodak EasyShare Z710

7 megapixeles kompakt fényképezőgép, 10x optikai zoommmal.

Fujifilm FinePix F31fd

Arcfelismerő rendszerrel turbózott, 6 megapixeles kompakt.

Fujifilm FinePix S5 Pro

Ismerős külsővel jelentkezik a Fujifilm legújabb DSLR fényképezőgépe.

Photokina 2006

Sajtónappal nyit és egész héten át tart a kölni fotós szakkiállítás.

Az új Canon kompaktok

A Canon termében szintén érezhető volt, hogy még csak most nyitott a Photokina, igaz, a Fujifilm kongó, üres asztalihoz képest a Canonnál már kint voltak a gépek, csak éppen még éppen rendezés alatt áltak....

Panasonic “robbantott” gépek

A Panasonictól érdekesség képpen az egyes kompakt ultrazoom illetve ultrakompakt fényképezőgépek "robbantott" modelljeinek képeit hoztuk el. A készített képeken jól látható, hogy az ultrakompaktoknál a minél kisebb méret eléréséhez az egyes lencsetagok a...

Nikon új objektívek

A Nikon már a Photokina előtt eldurrantotta a nagyágyúit, hiszen a D200 után a D80 is megjelent. Ezek már tehát annyira nem nagy újdonságok, mindkettő béta változata már járt nálunk (lásd link). Az...

Első reggel

Megérkeztünk a Kölnemesse területére. Az előzetes híreknek megfelelően a sajtóközpontot teljesen átépítették, rá sem lehet ismerni. Első utunk a Fuji standjára vezet, ahol megpróbáljuk közelebbről is megnézni a másfél órája bejelentett Fujifilm FinePix...

Photokina 2006

A Pixinfo.com Photokina különítménye egy fél órája megérkezett Kölnbe, ahol holnap reggel a sajtónappal megnyílik a 2006-os Photokina. Idén ezen a blogon keresztül próblunk beszámolni az egyes kiállítók standjaink látott újdonságokról, érdekességekről. Az idei...

A Bibble is frissített

A Bibble Labs is frissítette RAW konverterét.

FotoNation: Poreltávolítás – szoftveresen

A FotoNation újabb szoftveres megoldása a digitális képek gépen belüli javítására.

Moles Béla: Sziámiles

Fotókiállítás a Sziámi zenekarról április óta készült felvételekből.

Új Zeiss optikák – távirati stílusban

A Carl Zeiss új középformátumú, kisfilmes SLR és távmérős objektívjei Hasselblad, Nikon és Zeiss Ikon gépekhez.

Vadonatúj Manfrotto Modo kompakt állványcsalád

Az olasz Manfrotto új, kompakt állványai.

Új Pentax smc DA* optikák várhatók

APS-C szenzormérethez készít nagy fényerejű objektíveket a Pentax.

Pentax 645 Digital mintadarabok

A Pentax középformátumú digitális gépéből már elkészültek a mintadarabok.

Meglepetések helyett: Samsung GX-10S

A Samsung a Pentax után bejelentette saját neve alatt forgalomba kerülő 10 Mpixeles tükörreflexesét.

Röviden: Samsung NV10 teszt

A Samsung nem is olyan régen vadonatúj sorozatot jelentett be, mely egyelőre három új modellt jelent: az NV3, NV7 és NV10 jelűeket. Az új termékek közül elsőként a 10 Mpixeles, digitális stabilizátorral ellátott, és kézi beállítási lehetőségeket is tartalmazó ultrakompakt fényképezőgépet próbáltuk ki.

160 Mpixeles Seitz 16×7 és Roundshot D3

A svájci Seitz 16x7 cm-es formátumú, 160 Mpixeles digitális panoráma fényképezőgépet készített - a rapper ultrakompakt.

A Belváros-Lipótváros napjainkban

A Belváros-Lipótváros Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság fotópályázata.

Közeljövő

Frissebb RAW konverterek

Frissítette RAW konverterét az Adobe és a PhaseOne is.

Célegyenesben az Olympus E-1 utóda

Hamarosan jöhet az új modell?

Szabó Zoltán fotográfus virtuális kiállítása

Virtuális fotókiállítást tekinthetünk meg Szabó Zoltán fotóiból az f22.hu-n

Távmérős digitális: Leica M8

Az Epson után a Leica is távmérős digitális fényképezőgépet készített.

Három Panasonic gép klónja: Leica V-Lux 1, D-lux 3, Digilux 3

A Leica négy fényképezőgépet jelentett be, melyből három a Panasonic és a Leica közös fejlesztése.

ACDSee 9 Photo Manager

Megújult a népszerű fotómenedzser alkalmazás.

Tamron ultra telezoom

Közel 14x-es zoomátfogást biztosít a Tamron AF 18-250mm F3.5-6.3 XI Di-II LD Asph Macro objektív.

Leica M8

Canon PowerShot G7

10 megapixeles felbontással jelent meg a tradícionális széria új darabja.

Canon Digital IXUS 900Ti

Titán vázas Canon ultrakompakt, 10 megapixeles felbontással.

Canon Digital IXUS 850 IS

Stabilizátoros ultrakompakt a Canontól.

Canon Digital IXUS i7 Zoom

Ultrakompakt, 7 megapixeles fényképezőgép, új képfeldolgozó processzorral.

Pentax Optio E20

Kezdőknek szánt, egyszerűen kezelhető, 6 megapixeles digitális fényképezőgép.

Pentax Optio T20

Érintőképernyős ultrakompakt digitális fényképezőgép.

Olympus E-400

10 millió pixel egy apró tükörreflexes vázban.

Pentax K10D

10 megapixeles, középkategóriás DSLR váz a Pentaxtól.

Pentax K10D

Pentax Limited közép-teleobjektív

smc Pentax-DA 70mm F2,4 Limited, DSLR fényképezőgépekhez.

Fotókiállítás: Sárkerék

Ismét fotókiállítás, ismét Fotózz!hu felhasználótól, ezúttal bringásokról

NÉPSZERŰ CIKKEK

Így készíthetsz különleges, hosszú expozíciós idejű fényfestett fotókat

A fényfestés, vagy angolul light painting nagy múltra tekint vissza, mégis, még ma is sokan élnek ezzel a technikával. Az ok pedig nagyon egyszerű:...

Ezért komponálj a tájképeidre embereket!

Úgy érzed, hogy néha egyhangúak a tájképeid? Pedig szép helyszíneken jársz, kisujjadban a tájképezés, de mégis üresnek hat? A megoldás az ember! ...

Az objektív objektív teszt

Ha azt kérdezik tőlünk, hogy miképp lehet készíteni teljesen elfogulatlan, valóban objektív objektív tesztet, akkor erre mindig azt kell válaszolnunk, hogy elképesztően sok munkával,...

Egy újabb remek animáció a gyújtótávolság és a perspektíva hatásáról

Kíváncsi vagy, miért mondják azt, hogy lehetőség szerint ne fotózz portrét nagylátószögű objektívvel? Ez az animáció erre is választ ad. Az év...

Élethűbb szemek 3 egyszerű lépésben

Glyn Dewis videójából megtanulhatjuk, hogyan kaphatunk élethűbb, rajzosabb szemeket portréinkon, mindössze néhány lépésben. Összefoglalva a műveleteket, ezek a következők: 1. lépés: szemek kijelölése (ellipszis kijelölő eszköz,...