Címlap 2008

Éves archívum: 2008

Nyolc DIMA díj a HP-nak

Számos elismerést zsebeltek be a HP nyomtatói.

Röviden: Vosonic VP5500 mobil háttértár teszt

A Vosonic már régi, patinás név a mobil háttértárak gyártói között. Nevét főként a minőségi és extrákkal teletűzdelt remek termékeinek köszönheti, ismertségét pedig annak, hogy évente több új modell bejelentésével és firmware frissítéssel is felhívja magára a figyelmet. Most a 3,5"-os LCD-vel szerelt, képek megjelenítésére is alkalmas VP5500-at próbáltuk ki.

Frissül a Nikon Capture NX is

A Nikon D60 RAW támogatása sem hiányozhat a megújult Capture NX-ből.

Frissített Canon EOS Utility szoftver

Kijavították a Macintosh verzió mentési hibáját.

Ricoh Caplio R8 és R50

Két új 10 megapixeles ultrakompakt fényképezőgép.

Problémás Zuiko objektívsorozat

Hibás széria került a boltokba a Zuiko Digital ED 12-60mm F2,8-4 objektívből.

Panasonic 32 GB SDHC memóriakártya

Kategóriájában a világ legnagyobb adattároló kapacitását kínálja.

Kipróbáltuk: Sony Alpha DSLR-A200 teszt

Egyvalamire igazán nem panaszkodhatunk, hogy a Sony idén nem látott el bennünket új DSLR bejelentésekkel. Még ki sem tavaszodott, de máris három belépő kategóriás digitális tükörreflexes várja a vásárlók első hullámát. Közülük a legkisebbel az Alpha DSLR A200-zal kezdtük meg a ismerkedést, mely az A100, az első Sony márkájú cserélhető objektíves gép közvetlen utódjának tekinthető. Ami már első találkozáskor is ismert volt, az a 10 megapixeles felbontás, a beépített stabilizátor és a szenzortisztítás, ahogy azt az elődnél megtapasztaltuk. Féltettebb titkait a következő oldalakon árulja el nekünk a gép.

Panasonic DMC-TZ5 tesztfotók

A héten Valenciába voltunk hivatalosak a Panasonic első félévi szemináriumára, ahol a szokásostól eltérően nem csak a LUMIX termékvonallal és a digitális videokamerákkal, hanem az egyéb szórakoztatóelektronikai termékekkel is foglalkoztak....

Nikon D300 firmware frissítés

Jobb képminőséget ígér a D300 v1.02-es firmware-e.

Sigma SD14 v1.06 firmware

Újabb firmware frissítés a Foveon szenzoros SD14-hez.

Apple Aperture 2

Elkészült a népszerű Mac-es RAW feldolgozó 2. kiadása.

Sony Ericsson Cyber-shot C702 és C902

Két új CyberShot telfon a Sony Ericsson műhelyéből.

Helyezzük virtuális széfbe fotóinkat

Online képvédelem a Svájci Képbanktől (Swiss Picture Bank).

Rendelhető a Sigma DP1

Előrendelhető a Sigma nagy szenzoros kompaktja.

Nagy dinamika-tartományú képérzékelő

A Panasonic HDR szenzort mutatott be.

Kihirdették a World Press Photo győzteseit

Afganisztánban készült kép nyerte a tavalyi WPP-t, de magyar sikerekre is büszkék lehetünk.

SanDisk: nagyobb kapacitás, alacsonyabb költségek

16 Gbites x3 flash memóriachip 56 nm-es csíkszélességgel.

Ezüstkép fotópályázat

A kortárs fotóművészetért.

Panasonic: még több szenzort!

Bővíti félvezetőgyártó kapacitását a Panasonic.

Két új Samsung objektív

A Pentax 18-55mm II és 18-250mm ikertestvérei.

Gyorsabb és nagyobb SanDisk Ultra II-k

Gyorsabb írási-olvasási időkkel és nagyobb kapacitással büszkélkedhetnek az új SanDisk SDHC kártyák.

Műanyagpalackból tintapatron

Újrafeldolgozott műanyagokat használ nyomtatópatronjaihoz a HP.

Anpson DigiMate 1202 mobil háttértár

A digitális fényképezőgépek bejelentéseit figyelők számára biztosan nem újdonság az a gyártói gyakorlat, amely egy-egy terméket úgy jelent be, hogy csak kis mértékű eltérés tapasztalható az egyes készülékek között. Az Anpson is hasonlóképpen tett akkor, amikor a DigiMate III Hi-Speed név alatt két egymást követő terméket dobott piacra.

Célegyenesben a Tokina 11-16mm

Néhány héten belül boltokba kerülhet a Tokina ultranagy látószögű zoom objektíve.

Elkelt a FotoNation

Felvásárolták a mosolyfelismerő technológia atyját.

Hardverfrissítés a Leica M8 Digitalnál

Egy lépéssel közelebb a klasszikus Leicákhoz.

Új Kodak szenzor, mobiltelefonokba

Jobb képminőséget kínál az új, 5 megapixeles CMOS érzékelő.

Tisza-tavi és veszprémi fotók pályázata

A Vendegvaro.hu fotópályázatot hirdet.

Száz féle Erdély 2008 – fotópályázat

Professzionális fotópályázat Erdélyről.

Önkéntesek jelentkezzetek!

A Bátor Tábor Alapítvány önkéntes fotósokat keres.

Japán kedvenc fényképezőgépei

Összesítés az elmúlt év japán digitális fényképezőgép eladásaiból.

Fujifilm FinePix Z10fd és Z100fd firmware

Megbízhatóbb és gyorsabb működést kínál az új szoftverfrissítés.

Sigma DP-1 – első tesztfotók a PMA-ról

A japán illetőségű digitalcamera.jp 4 tesztfotót közölt a Sigma DP-1 béta gépéről.

10 Mpixeles, stabilizált ultrazoom: Kodak Z1012IS

A Kodak legújabb gépe 12×-es zoomátfogást, stabilizátort és 10 Mpixeles felbontást kínál.

Fullframe érzékelős Sony DSLR?

Az újonnan bejelentett fullframe szenzort kapja a Sony készülő DSLR-je.

Sigma 150-500mm f/5-6.3 APO DG OS HSM

Megfizethető árú ultratele zoom stabilizátorral.

APS-C szenzoros kompakt: Sigma DP1 – de tényleg!

A Sigma ismét sajtóközleményt adott ki a 2006-os Photokinán bejelentett DP1-ről.

Brutális telezoom: Sigma 200-500mm f/2.8 APO EX DG

Nem hobbifotósoknak készül a közel 16 kilós, fix 2,8 fényerejű telezoom.

Sigma 18-125mm f/3.8-5.6 DC OS HSM

Hamarosan megjelenik a Sigma 18-125 DC stabilizált változata.

Sigma 120-400mm f/4.5-5.6 DG OS HSM

Új stabilizált teleobjektív ultrahang motorral.

Sigma frissítések

Sigma objektívek új bajonettekkel Pentax, Sony és FourThirds gépekhez.

Blue Angel és a HP Deskjet 6940

Kék Angyalok a HP Deskjet 6940 körül.

Fotókiállítás a Boulevard és Brezsnyevben

A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója új tárlatot nyit.

Sony GPS-CS1KASP helyrögzítő

Frissített helyzetmeghatározó egység digitális fotósoknak és videósoknak.

Gyorsabb xD kártyák

Az Olympus nagyobb sebességű xD, M+ xD kártyákat dob piacra.

A város ezer arca – fotópályázat

A Pesti Műsor és a T-mobile Magyarország fotópályázata.

A200 a Zeiss végén

Bár a téli időszak hagyományosan nem a fényképezőgép teszteké a Pixinfón, most mégis kivételt teszünk, hiszen a hazai forgalmazó jóvoltából hozzájutottunk egy nemrég bejelentett Sony Alpha DSLR A200-hoz, és nem mellékesen egy Zeis Vario-Sonnar...

Sony 70-300mm f/4,5-5,6 G SSM

Új ultrahang motoros telezoom objektív a Sonytól.

Vario-Sonnar T* 24-70mm f/2.8 ZA SSM

Új, nagy fényerejű Carl Zeiss nagylátószögű zoomobjektív.

Exkluzív: Sony Alpha DSLR A350

Egyszerre három izzó vasat tart a tűzbe a Sony, az alsó kategóriás A200, A300 és A350 DSLR vázakat illetően. Az igen differenciált termékkínálatban mindenki megtalálhatja a saját ízlésének és pénztárcájának megfelelő modellt. Az A200 képviseli a belépő kategóriát, aki viszont élőképet is szeretne, az némileg többért megvásárolhatja az A300-at. Ha ez sem elég és nagyobb felbontásra vágyunk az élőkép mellett, az A350 lehet a megfelelő választás. Hármuk közül a legnagyobb modellt, az Alpha DSLR A350-et kaptuk meg a hazai képviselettől egy kis bemutató előtti tapogatásra.

14 Mpixel élőképpel: Sony Alpha DSLR-A350

A Sony Alpha DSLR-A300 nagyobb felbontású változata.

Élőképpel: Sony Alpha DSLR-A300

A Sony bejelentette új, élőkép funkcióval is rendelkező belépőszintű gépeit.

Tamron SP AF 10-24mm f/3,5-4,5 Di-II LD Asph

A Tamron új ultranagy látószügű objektív fejlesztését jelentett be, amely APS-C szenzoros D-SLR-ekhez készül.

24,8 Mpixeles 35mm-es teljes képkockás Sony CMOS szenzor

Jönnek a 24,7 Mpixeles fullframe szenzoros gépek?

Utazóknak: Panasonic Lumix DMC-TZ4 és DMC-TZ5

Frissült a Panasonic ultrazoom ultrakompakt TravelZoom családja is.

Panasonic Lumix DMC-LZ8 és DMC-LZ10

8 és 10 Mpixeles, manuális lehetőséget is kínáló, nagylátószögű kompakt gépek.

Panasonic Lumix DMC-FX35 HD videófelvétellel

Ultrakompakt, ultranagy látószögű, 4×-es zoomos stabilizált fényképezőgép HD videó lehetőséggel.

Panasonic Lumix DMC-FS3, DMC-FS5 és DMC-FS20

Nagylátószöget is kínáló, optikai stabilizátoros ultrakompaktok.

Olympus E-510 és E-3 firmware frissítés

Képstabilizálás régi objektívekkel.

Exkluzív: Nikon D60

Talán túlzás lenne azt mondani, hogy 2008-ban minden hétre jut egy DSLR bejelentés, de az eddigi átlag ezt mutatja. Elérkeztünk január utolsó hetéhez és már túl vagyunk a negyedik digitális tükörreflexes újszülöttön. A mai hírekből bizonyára már mindenki sejti, hogy a Nikon D60-ról van szó. A japán cég legfrissebb, belépő szintű DSLR-jéről. A hazai képviselet jóvoltából szerencsére kézbe vehettük az új modellt.

AF-S DX Nikkor 16-85 mm f/3,5-5,6G ED VR

Stabilizált 16-85 mm-es alapzoom DX formátumú tükörreflexes gépekhez.

PC-E Nikkor 24 mm f/3,5D ED

Nagylátószögű Nikon objektív perspektíva korrekcióval.

AF-S Micro Nikkor 60 mm f/2,8G ED

Nagy fényerejű 60 mm-es fix objektív makró- és portréfelvételekhez.

Új belépőszintű D-SLR: Nikon D60

10 Mpixeles felbontás és pormentesítő várja a kreatív fotósokat.

Bővülő Nikon Coolpix S-széria: S210, S520, S550, S600

Stílusos, fémborítású ultrakompakt gépek, elektronikus vagy optikai (S600) stabilizátorral.

Nikon Coolpix L16 és L18

Egyszerű kezelésű 7 és 8 Mpixeles belépőszintű kompaktok.

Nikon D60

Nikon Coolpix P60

Stabilizált 8 Mpixeles CCD, 5×-ös zoomátfogású objektív a Coolpix L60-ban.

Ultragyors kamera a mozgások megörökítéséhez

Akár 1 millió képkocka másodpercenként.

Tamron objektív frissítések

SP AF 17-50mm f/2,8 és AF 18-200mm f/3,5-6,3 Nikonhoz és Pentaxhoz.

Újfajta lencsetagok az Olympus kompaktokban

Az Olympus 3 újfajta lencsetagot fejlesztett ki.

Nikon D80 firmware frissítés

v1.10-es firmware a 10 Mpixeles Nikon D80 DSLR-hez.

Milyen a jó portfolio?

Barta Zsolt Péter előadása.

Erősítené pozícióját a Canon

Jelentős növekedést vár idei digitális fényképezőgép eladásaiban a Canon.

Sigma telezoomok, bármely Nikonra

Olcsó 70-300mm-es zoomobjektívektívek, beépített fókuszmotorral.

FotoNation FastTrack: a jövő arcfelismerő rendszere

Még gyorsabb és pontosabb arcfelismerés a FotoNtion FastTrack segítségével.

Előzetes: Pentax K20D és K200D

Úgy tűnik, hogy a K10D sikere új lendületet adott a Pentax minden csapatának, felcsillantva előttük, hogy nincs még veszve a DSLR piacon semmi. A fejlesztők szorosabbra fűzték a kapcsolatukat a Samsunggal, a píárosok pedig elővették a többi gyártó által oly sokat használt sereget, az újságírókat. A Pentax európai központjának első rendezvényéhez, a legújabb tükörreflexes fényképezőgépek és objektívek bemutatásához így nem is meglepő, hogy a tél közepén is szép idővel kecsegtető Dubait választották.

„Olcsóbbodó” gép: Samsung S1060

A Samsung bejelentette az S1060-as modellt, amely az S1050 kissé átszabott, olcsóbb változata.

Samsung GX-20

Hamarosan boltokba kerül a Pentax K20D ikertestvére.

NÉPSZERŰ CIKKEK

Bővebben az Adobe Lightroom AI témakijelöléséről

Tanulságos oktatóvideó a Lightroomban és Camera RAW-ban elérhető új, mesterséges intelligenciával támogatott témakijelölés funkciójáról.

Elképesztő fotózás egy 3 éves kislánnyal

Nellee Rossi apukája úgy döntött, hogy amazon leányt varázsol lányából, amelyet egy fotósorozattal kívánt elérni. A munkájában is fotósként dolgozó Josh Rossi 1500 dollárt...

Negyed óra a diffrakcióról

Steve Perry videója a fényelhajlásról. Ha nem csak gombot szeretnél nyomkodni, hanem érdekel a fotózás fizikája is és a lehető legtöbbet szeretnéd kihozni a...

20 remek tipp a Lightroom használatához

Julieanne Kost Lightroomguru videójából 20 ügyes trükköt leshetünk el a hatékonyabb Lightroom használat érdekében.

Új fotósként ezekre figyelj vásárláskor!

Bizonyos eszközök létjogosultságáról, hasznáról, hatékonyságáról megoszlanak a vélemények, mi megpróbáltuk tényszerűen összefoglalni, mire kell új fotósként figyelni, ha kiegészítőket vásárolunk.