„Attól, hogy levetkőzik, még nem lesz szép” – interjú Filep Lajos fotóművésszel

0
620
Filep Lajos

Filep Lajos

Mindig is fotózni akartál?

Mindig is világot szerettem volna látni. Ez volt a gyerekkori álmom, így csöppentem bele a fotózásba. Egy kedves barátom fotós és zenész volt, én azért ismertem, mert gitároztam – vele fényképeztem először, aztán egyszer csak elküldött egy esküvőre, amit neki épp nem volt ideje megcsinálni. 16 éves voltam ekkor, bármiféle előképzettség nélkül, annyit tudtam, amit el sikerült lesni.

És most?

35 éve élek külföldön, ezalatt az idő alatt folyamatosan fotóztam: tárgyfotózás, helyszíni fotózás, dokumentáció a munkám, a hobbim pedig a női test. Mivel annak az ábrázolásánál nincs szebb, ez az irány máig megmaradt.

Hogyan kezdi ezt el az ember?

Adta magát. A mesterem anno azt mondta: két lehetőség van, vagy valaki megfogja a gépet és lát, vagy megtanulja, és iparos módon le tudja jól fotózni. A fotósok nagy része utóbbi kategória. Nekem szerencsém volt bejárni a világot, így miközben tanultam fotózni, más karakterekkel, különböző kultúrákkal találkozhattam.

Szerinted ha annak idején nem mész külföldre, akkor is ilyenek lennének a képeid?

Az egész életem más lenne, nem csak a látásmódom. Sokat köszönhetek annak, hogy olyan országokban élhettem, amikbe akkor még turistaként is nehéz volt eljutni. Egy éven keresztül dolgoztam az irak-iráni háborúban, csak amit ott megtanult az ember látni, az elég volt egy életre. Ezeket az emlékek, amikor kapcsolatba kerülsz azzal, hogy az ott élők hogyan gondolkoznak, hogyan élnek, nagyon megváltoztatják a gondolkodásmódot. Ezt itthonról sohasem tudtam volna elérni. Mindenhonnan próbáltam összeszedni a jót, így kvázi külső szemlélőként látom, hogy mi történik itthon: másként élem meg a politikát, a kultúrát, a fotózást is. Utóbbiban például jól látni, hogy Magyarország prűdebb lett.

Voyeur

Tényleg?

Ha valahol egy fedetlen női testet látnak, akkor egyből nekiállnak az emberek leszólni a modelleket még akkor is, ha titokban végignézik a sorozatot. Csak álszentségből könnyebb felháborodni.

Pedig úgy érezni, hogy mindenhol meztelen nőket látni.

Az a baj, hogy a közönség nem tudja eldönteni, hogy mi a művészi és mi a közönséges, mert csak az utóbbival találkozik. Főleg a férfiaknál érdekes ez a dolog: csináljon bármilyen képet a fotós, ha van rajta mell, akkor már az egy jó kép, ömlenek rá a pozitív kommentek. Ha pedig már elindul az egész egy művészibb irányba, akkor jönnek a kritikák: túl sötét, túl világos, nem jó a kompozíció, csúnya a modell. Vegyük a bulvárlapokat, ahol jól látszik: legyen nagy melle, legyen szőke aztán tökmindegy. Ez a média hibája is, mert ezt mutatják nap mint nap. Ugyanúgy, ahogy a fotósok nap mint nap fejlesztik a látásmódjukat, úgy kellene a közönségnek is művelnie magát a befogadáshoz.

Cat

Van itthon erre lehetőség?

Mindenhol van, persze. De Magyarországon az a baj, hogy könnyen átesik az ember a ló túloldalára, nem bír megmaradni a középúton. Kevesen vannak, akik művészibb dolgokkal foglalkoznak – ezért is tartom jó ötletnek ezt a kiállítást is, mert jól megmutatja: mennyi látásmód, mennyi hozzáállás létezik.

Akkor beszéljünk egy kicsit erről: amikor azt mondják, van itt egy kiállítás, aminek A Nő a címe, hogyan válogatsz képeket? Vagy a szervezők választanak?

Ha ők válogatnának, akkor csak egy sablon szerint lennének itt képek. Magyarországon, ha valahol kiállítás van, amire képeket kell küldeni, és esetleg még díjat is lehet nyerni, akkor a fotósok a zsűri szájíze szerinti képeket válogatnak ki, és ez rossz. Ezért nem is küldök már itthoni kiállításokra képeket. Ha az ember a saját stílusát elérte, kiteljesedett, és nem fogadják el, csak ha megfelelő időben a megfelelő helyen van, az probléma.

Micsoda éjszaka volt…

Akkor hogyhogy mégis itt vagy?

Ennél a kiállításnál nem határoztak meg stílust, csak annyit, hogy a nőről szól. Végülis az elmúlt másfél év munkáiból raktam össze egy kis válogatást. Nem mindegyik fog tetszeni rögtön mindenkinek, mivel az összes képnek története van. Ha viszont valaki rászán több mint 5 másodpercet, akkor a kép már elérte a célját, és a néző kitalálhatja, mi a gondolat mögötte.

Hogyan alakulnak ki ezek a történetek?

Néha megragad egy helyszín, egy modell – de sokat dolgozom spontán is modellekkel, stábbal. Olyankor lehet, hogy teljesen más lesz egy anyagból, mint amit eredetileg kitaláltunk. Ha egy megbízást kapok, akkor ki van dolgozva a téma, azt meg kell csinálni, ha viszont csak úgy fotózok, akkor teljesen variálható.

Dream

Mitől lesz szép egy ilyen kép? Hogyan áll össze a női test és a történet művészi alkotássá?

Fiatal, szép nőt lefotózni nem művészet. Sokszor látni a magazinokban ilyen képeket: televilágítják az eleve szép modellt, beállítják pózokba, lefényképezik és kész. Ott, ahol már fénnyel, mimikával, stylinggal játszik az ember, akkor is meg tudja találni a szépséget, ha a nő nem modell típus.

Mert van különbség?

Egy nőnek kisugárzása kell, hogy legyen. Amikor bejön a modell az ajtón, látszik, hogy jó lesz-e a fotózásra, vagy nem. Attól, hogy valaki levetkőzik, még nem lesz szép – mostanában amúgy is vissza kezdek térni egy olyan vonalra, ahol nem is feltétlenül meztelen a modell. Egyszerűen elég, ha megpendít valami erotikus húrt az ember fejében.

Ez egyből látszik?

Persze. Ha most megnézed azt a pincérnőt, hiába szép, nehéz lenne róla igazán szép képeket csinálni. A mögöttünk lévő asztalnál lévő lány viszont, hiába molettebb, benne van valami, őt le lehetne szépen fényképezni. Ez nincs testarányokhoz kötve, csak a kisugárzáshoz, azt pedig lehet látni egyből.

Mennyiben számít az, hogy férfiként fotózod a nőket?

Óriási különbség van, mert bár meg lehet tanulni a saját nemünket is fotózni, az akthoz kell egy bizonyos mértékű szexualitás. A fotózás 3-4 órája olyan intim dolog, ami a fejben játszódik le – ez adja a kép zamatát. Ha csak odaáll a modell és csinálnom kell egy jó aktot, akkor az sohasem fog élni.

Hogyan lehet elérni, hogy működjön?

Sokat kell fotózni, tudni kell a modellekkel bánni, legyen akár férfi, akár nő. A fotózás nagy része nem is a technikáról szól – az igazán jó fotós jó pszichológus is, mert ha ez nincs meg, sohasem lesz jó a végeredmény. Nem fog úgy működni, hogy „akkor állj oda és vetkőzz le”, kivéve persze akkor, ha több éve együtt dolgozunk. Olyankor van úgy, hogy improvizálunk és nem kell sokat beszélni. Amikor viszont ez nincs meg, a fotósnak sok rutinja kell, hogy legyen. A fotósok egy része elköveti azt a hibát, hogy nem csinál olyan munkát, amivel fejleszteni tudná magát: Én több újságban dolgozom, dolgoztam fotóriporterként – ott egy lövésed van, az agyadnak, a szemednek a megfelelő helyen kell lennie a megfelelő pillanatban. Ez kemény iskola. 15 éve minden nap 3-4 órát fotóztam rendezvényeket, sporteseményt, színházat – ott nem fognak megállni, ha nem jókor nyomtad meg a gombot. Ez nagyon nagy rutint ad, így könnyebben dolgozol a modellekkel is, spontánabb az egész.

Van olyan, hogy nem működik a kémia?

Fényképeztem már betegen, ha el kell készülnie egy anyagnak, akkor elkészül. Az egyetlen eset, amikor a modell a megrendelő, és nem hajlandó kooperálni, de elképzelése sincs, hogy milyen képeket szeretne. Ilyenkor megcsinálja az ember rutinból azt, ami a nőnek tetszik, mert tudja, hogy meddig mehet el – ez az első 10 percben kiderül. Eddig két modellt küldtem haza talán a 15 év alatt, mert nem volt meg az a kisugárzás, az a szellemi energia, hogy együtt valami jót csinálhassunk.

Pink

Mennyire fordulhat ez a fejben lejátszódó szexualitás valósba?

A modell általában tabu. Persze vannak kivételek, mint ahogy mindenhol – nekem is volt olyan kapcsolatom, ami modellel kezdődött. Ennek is megvan a maga gyümölcse, sokkal szebb dolgokat lehet ilyenkor csinálni.

Nem rontja el a kapcsolat?

Tavaly decemberben nősültem meg újra, a feleségemnek pedig semmi köze nem volt a fotózáshoz. Ma az egyik legkeresettebb fétismodell, 49 évesen. Élvezi, megtalálta magának azt a világot, amit nem ismert. Egyetlen egy esetben tudja elrontani a kapcsolat a munkát, ha az ember párjának nem tetszik, hogy másik nőket fotózik. A feleségem ezt elfogadja, mint ahogy azt is, hogy a másik nőkkel való foglalkozás pozitív hatással van a kapcsolatunkra is. Sokat segít nekem a fotózásokon is, néha ő lát meg egy-egy helyszínt, modellt, vagy neki van olyan ötlete, amit később megcsinálunk. Ez egy nagyon jó harmónia nem csak munka, de kapcsolat szempontjából is.

Room Nr. 9

Bárkit le lehet fényképezni úgy, hogy szép legyen?

Olyan nő nincs, akiről ne lehetne szép képet csinálni. A legidősebb modellem 72 éves volt, azelőtt 40 évvel aktmodell, és kíváncsi volt, mennyi maradt meg ebből az évek során. Elmondom, a mostani képek sokkal szebbek lettek, mint a régiek. Persze egy jó fotós tud csalni is a világítással, anyagokkal, ruhákkal is.

Mennyire nyúlsz bele utólag a képekbe?

Az ember hangulatától is függ, de az alapanyagnak késznek kell lennie. Részben a fotóriporteri rutin miatt is inkább a helyszínen megcsinálom a jó képet, mint hogy utólag kelljen kialakítani a számítógéppel. Az is művészet, de én nem azt művelem.

My Family

Mi a célja a képeidnek? Kiállítás? Faldísz?

25 éven keresztül zenéltem, talán ahhoz tudnám hasonlítani: persze csinálhat az ember CD-t, de nem a számítógépnek dolgozik, hanem meg akarja mutatni koncerten az embereknek. Egy bizonyos szintet el kell érned ahhoz, hogy az emberek felfigyeljenek rád. Aztán ha az megvan, dolgoznod kell azon, hogy még több emberhez eljuss, és még jobban csináld azt, amit csinálsz – a fotóban sem éri el az ember rögtön azt a szintet, hogy kattint egyet és már megy is kiállítani.

Az én célom az, hogy minél többen lássák a képeimet. Könyv, kiállítások, ahogy jön egymás után. Karácsonykor megjelenik a második albumom, most adtuk nyomdába a 2012-es kalendáriumot, amihez mostanra forgalmazót is sikerült találni. Ezek apró lépések, de előre visznek. Ha csak utánzol valakit, az nagyon jó iskola – mindegy, hogy mit csinálsz, mindig úgy kezded, hogy másokat lemásolsz. Előbb-utóbb, ha elég kitartó vagy, ebből össze tudod rakni saját magad: abban, hogy ezt megtanultam, nekem a zenélés is nagyon sokat segített.