Visszatekintő – 2023

0

Objektívek, összefoglalás


Ahogy már a bevezetőnkben írtuk, az objektívek területén nem csak az eddigi nagy gyártókat (Canon, Fujifilm, Nikon, Olympus/OM System, Panasonic, Sigma, Sony, Tamron), hanem a kisebb volumennel dolgozó, mégis ma már meghatározó – harmadik félnek tekinthető – gyártók kínálatából is szemezgettünk, méghozzá azokat az objektíveket említjük meg, amelyek autofókuszt is kínálnak. Ez alapján persze már ki is esnek a filmezéshez fejlesztett ún. Cine modellek, amelyek tipikusan kézi élességállításúak. A csak kézi élességállítású objektívekből egyébként sokkal több létezik, ilyet a 7Artisans, a TTArtisan, a Venus Optics gyárt leginkább, de vannak további kisebb gyártók is.
Mivel objektívből sokkal több jelent meg és jelenik meg évről évre, mint fényképzőgépből, így ezeket a termékeket csoportosítva, de csak felsorolás jelleggel mutatjuk be.

Nézzük tehát a 2023-ban megjelent autofókuszos objektív újdonságokat, elsőként a tükörreflexesekhez készültekkel kezdjük, ezt követően tárgyaljuk a MILC-ek objektívjeit.

DSLR-ek új objektívjei

Nos, a lista itt igen rövid lesz, hiszen csupán a Ricoh adott ki két új változatot az 50mm f/1,4 objektívéből. Íme:
HD Pentax-FA 50mm f/1,4
smc PENTAX-FA 50mm f/1,4 Classic

MILC-ek új objektívjei

Az új fényképezőgépek esetében meghatározó tükör nélküli szegmens az objektívek terén is kiemelkedő fontosságú, nem meglepő, hogy itt kapott a fotós társadalom a legtöbb újdonságot.
Mivel rengeteg új modell jelent meg, így itt is kategorizálunk, méghozzá szenzorméret alapján.

Mikro NégyHarmados rendszerhez (mFT):

Kissé elkedvetlenítő, hogy a mikro NégyHarmados rendszerhez nem túl sok újdonság jelent meg, de ez magyarázható azzal, hogy ez a több mint tíz éves kategória szinte már minden feladatra kínál objektívet (no azért a tilt és shift kedvelői még most is nehéz helyzetben vannak).
Az idei újdonságok:
M.Zuiko Digital ED 90mm f/3,5 Macro IS

Panasonic Leica DG Vario-Elmarit 35-100mm f/2,8
Panasonic Leica DG Vario-Elmarit 100-400mm f/4-6,3 II

Yongnuo 12-35mm f/2,8-4 STM ASPH

APS-C szenzoros MILC-ekhez:
Számszerűen sok új objektív jelent meg az APS-C szenzoros MILC-ekhez, persze vegyük figyelembe, hogy itt a gyártó is jóval több. De itt is van egy pici fájó pont, az pedig a Fujifilm. Egyetlen újdonságot hozott idén az X rendszeréhez.

Canon RF-S 10-18mm f/4,5-6,3 IS STM
Canon RF-S 55-210 mm f/5-7,1 IS STM

Fujinon XF 8mm f/3,5 R WR

Nikkor Z DX 24mm f/1,7
Nikkor Z DX 12-28mm f/3,5-5,6 PZ VR

Samyang AF 75mm f/1,8 X

Sigma 23mm f/1,4 DC DN | Contemporary
Sigma 10-18mm f/2,8 DC DN | Contemporary

TTArtisan AF 27mm f/2,8
TTArtisan AF 35mm f/1,8
TTArtisan AF 56mm f/1,8

Viltrox AF 27mm f/1,2 XF

Yongnuo YN 50 mm f/1,8X DA DSM Pro
Yongnuo YN 50 mm f/1,8 DA DSM II

Full-frame szenzoros MILC-ekhez:
Új objektívek tömkelege jelent meg a full-frame szenzoros tükör nélküli gépekhez, itt nincs is olyan gyártó, aki ne hozott volna legalább egy újdonságot. Ami picit fanyalgásra adhat okot, az a Panasonic, hiszen ők az MFT szegmensben sem brillíroztak, de a full-frame palettájukra is csak egy újdonság jutott. Szemben a Canon, Nikon, Sony trióval, akik fejenkét fél-fél tucat új objektívvel rukkoltak elő.

Canon RF 28mm f/2,8 STM
Canon RF 10-20mm f/4 L IS
Canon RF 24-50mm f/4,5-6,3 IS STM
Canon RF 24-105mm f/2,8 L IS USM Z
Canon RF 100-300mm f/2,8 L IS USM
Canon RF 200-800mm f/6,3-9 IS USM

Leica Super-APO-Summicron-SL 21mm f/2 ASPH.
Leica Summicron-SL 35mm f/2 ASPH.
Leica Summicron-SL 50mm f/2 ASPH.
Leica Super-Vario-Elmarit-SL 14–24 f/2,8 ASPH.
Leica Vario-Elmar-SL 100-400mm f/5-6,3

Meike 85mm f/1,4 FF STM

Nikkor Z 26mm f/2,8
Nikkor Z 85mm f/1,2 S
Nikkor Z 135mm f/1,8 S Plena
Nikkor Z 600mm f/6,3 VR S
Nikkor Z 70-180mm f/2,8
Nikkor Z 180-600mm f/5,6-6,3

Panasonic Lumix S 14-28mm f/4-5,6 Macro

Samyang AF 35-150mm f/2-2,8 FE

Sigma 14mm f/1,4 DG DN | Art
Sigma 17mm f/4 DG DN | Contemporary
Sigma 50mm f/1,4 DG DN | Art
Sigma 50mm f/2 DG DN | Contemporary
Sigma 60-600mm f/4,5-6,3 DG DN OS Sports
Sigma 70-200mm f/2,8 DG DN OS | Sports

Sony FE 50mm f/1,4 GM
Sony FE 300mm f/2,8 GM OSS
Sony FE 20-70mm f/4 G
Sony FE 16-35mm f/2,8 GM II
Sony FE 70-200mm f/2,8 GM OSS II
Sony FE 70-200mm f/4 Macro G OSS II

Tamron 17-50mm f/4 Di III VXD

Viltrox AF 16mm f/1,8 FE

Középformátumú (Fujifilm GFX) MILC-ekhez:

Fujinon GF 55mm f/1,7 R WR

Összefoglalás

A 2023-as év nem hozott átütő változást a tükörreflexes fényképezőgépek terén, új gép igazából nem jelent meg, leszámítva a Bayer-színszűrő eltávolításából létrejött monokróm Pentax APS-C vázat. Minden bizonnyal ez még néhány évig így is marad, ide már nem fejleszt más, a Ricoh talán még 1-2 kisebb fejlesztéssel bemutat pár gépet, de már erre se vennénk mérget, valószínűleg szép csendben halnak ki végleg a digitális tükörreflexesek.

A kompakt szegmens is hasonlóképpen vegetál, egyedül a Canon próbálkozott idén valami újjal, de a vlogger kompaktja valószínűleg nem pezsdíti majd fel ezt a piacot. Az OM System és a Ricoh egy-egy víz- és ütésálló frissítése (amibe igazából semmi újdonság nem került) inkább szomorú, mint ígéretes.

A MILC-ek továbbra is viszik a prímet, ezek közül a legtöbb gyártó idén is hozta azt a mennyiségű újdonságot, amit el is várhatunk tőle. A Nikon szerencsére újra színre lépett, de a Sony is igencsak belehúzott. Ami kicsit kevésnek tűnik, az a Fujifilm idei teéjesítménye, de egy év alapján ne vonjunk még le messzemenő konzekvenciát, vélhetően jövőre több új Fujifilm MILC jelenik majd meg.

A 2023-ban megjelent újdonságok száma táblázatban összefoglalva tehát az alábbi:

Ami viszont az utóbbi pár év alatt jól látható, hogy sajnos a mikro NégyHarmad rendszer sem dübörög már, noha a Panasonic igyekszik egy-két frissítéssel még életben tartani, az Olympus utódjaként ismert OM System idén egyetlen egy új vázat sem jelentett be, csupán egy objektívvel mentette meg becsületét. Persze fel lehet tenni a kérdést, hogy mit is fejlesszenek, hiszen felbontásban már nem nagyon van hova előre lépni, ugyanakkor a gyors autofókusz rendszerüket megkaphatnák az alsóbb szegmensben futó gépeik, amik összességében szép számú változást mutathatnának.

Az objektívek terén 2023-ban fej-fej mellett első helyen a Canon, a Nikon és a Sigma található, ők nyolc-nyolc új objektívet fejlesztettek, második helyen a Sony szerepel, akik egyébként pont ugyanannyi full-frame objektívet jelentettek be, mint az előző hármas, csupán az APS-C-s rendszerükhoz ez évben nem adtak ki új objektívet.
A Tamron ismét visszafogottan fejlesztett csak, egy vadonatúj objektíve jelent meg, leszámítva a 2022-ben megjelent modellek idén új bajonettekre elérhető változatait. A Tokina viszont nem mutatott fel új objektívet.
Talán ők majd jövőre hoznak több újdonságot.