Címlap 2016

Éves archívum: 2016

Photokina életérzés 2016

Eddigi videóinkból talán az sugározhat, hogy a Photokina egy óriási, több standból álló kiállítás, ahol csupán a nagy neves gyártók és a kisebb szolgáltatók standjai között lézenghetünk. A Photokina azonban ennél jóval több. Aki még...

Photokina 2016 tudósítás bakicunami

Bár nem először csinálom a videós tudósítást a Photokináról, bizony még most is előfordul, hogy valami nem akar elsőre összejönni. Másodikra azért többnyire menni szokott, s milyen szerencse, hogy az EOS M5-nél nem volt...

Tamron a Photokina 2016-on

Csupán egyetlen objektívvel készült a Tamron a 2016-os Photokinára, ráadásul ez is egy korábbi modell ráncfelvarrása, nem egy teljesen új objektív, de mégis áttervezett optikai rendszert kínál. Az időjárásálló kivivelű, sportfotózásra fejlesztett objektívről még...

Sigma a Photokinán

A Sigma standjára az Photokinán tartózkodásunk utolsó napjának utolsó órájában jutottunk el, így csak egy gyors körbenézésre jutott időnk. A japán gyártó egyébként három remek objektívet jelentett be a Photokina 0. napján, erről híreink...

Panasonic DMC-LX15 és DMC-FZ2000 tesztfotók

A Panasonic standon kiállították a DMC-LX15 és DMC-FZ2000 új fényképezőgépeket is, amelyekkel fotózni is lehetett. Mi is készítettünk néhány képet, bár a megvilágítás viszonylag kevés volt az FZ2000-nek, ISO800-ra pedig nem szívesen mentünk volna...

Panasonic a Photokinán

A Panasonic hétfőn három új fényképezőgépet (DMC-G80, DMC-FZ2000, DMC-LX15), és egy fejlesztését (DMC-GH5) jelentette be, de kíváncsiak voltunk arra is, mit mutatnak a standjukon. Ami a videóból kimaradt, az az új roadmap. Eszerint a következő...

Megnyílt a World Press Photo 2016 kiállítás

Idén is megtekinthetők Magyarországon a rangos riportfotó pályázat legsikeresebb képei. A kiállítás ma nyílt meg a nagyközönség előtt, a tárlatnak a Néprajzi Múzeum ad helyet. Nyitvatartás: 2016. szeptember 23. - október 23. Kedd, szerda, csütörtök és...

Fujifilm a Photokinán

Akik sok új MILC bejelentésére számítottak a Fujifilmtől, azok kicsit csalódhattak, hiszen csak a belépőszintű X-A3-at mutatta be a japán gyártó a kiállítás előtt. De igazából nem is nagyon volt már mit frissíteni,...

Jupio újdonságok

Megkerestük a Jupio standját is, hogy a legfrissebb termékeikkel is megismerkedhessünk. Első körben öt újdonságot hoztak nekünk, de a végén jött a ráadás! https://www.youtube.com/watch?v=okgGBeBf4io

„Látjuk, hogy van igény nagy szenzoros tükör nélküli fényképezőgépekre” – interjú a Nikonnál

Bár a Nikon fotós szempontból nem hozott igazi különlegességet a Photokinára, azért lehetőségem nyílt egy kicsit beszélgetni Jordi Brinkmannal a Nikon európai DSLR és MILC termékmenedzserével. Nemrég a D3400 megjelenésével frissült a Nikon egyik legnépszerűbb...

Kodak a Photokinán

Egy új Pixpro akciókamerával bővítette termékpalettáját a JK Imaging. Ezen kívül a korábbi kompakt, Kodak brandű fényképezőgépeiket állították ki. https://www.youtube.com/watch?v=ojLCH3cy0P4

Yi MILC mFT bajonettel

Bár az Olympus és a Panasonic nyitott formátumként hozta létre a mikro NégyHarmadot, néhány extra videókamerán és más gyártó által készített objektíven kívül nem sok jelentkező akadt a formátumhoz csatlakozáshoz. Eddig. Most azonban a kínai...

Uniqball SystematIQ állványok

Bármilyen furcsa, a vízszintesen rögzített mozgású egyedi gömbfejeket gyártó Uniqball most van először kint saját szervezésében a Photokinán. Két éve még egy kereskedő standján voltak a termékek eldugva. Akkor valószínűleg még nem sokan tudták,...

Kuuvik Capture 2

Megjelent a második verziója a Canon DSLR-ek távvezérlésére használható Kuuvik Capture-nek. Mint megtudtuk, a MILC-ek távvezérlésére a Canon megoldása miatt nincs lehetőség, bár persze azt még nem lehet biztosra állítani, hogy az EOS M5 is...

108 Mpixelt kínál a Panono 360 fokos kamerája

Nem kevesebbet állít a Panono a 360 fokos gömbpanorámát készítő kamera-labdájáról, mint hogy ez a legnagyobb felbontású ilyen készülék. A 108 Mpixeles felbontás arra is elég, hogy a panorámákba belenagyítva ne legyen észrevehető minőségromlás. A...

AEE újdonságok a Photokinán

Összesen hét új terméket mutattak meg nekünk az AEE standján: AEE Condor drón AEE Frisbie beltéri drón AEE Roam-e drón AEE Lyfe Silver, Onyx, Titan AEE gimbal Ezeket a termékeket otthon az AdvesPhotonál kell majd keresni. https://www.youtube.com/watch?v=jgijp0aRPWU

BestFotókönyv

A BestFotókönyv az idei Photokina talán legnagyobb területű magyar kiállítója, de ennek ellenére alig találtuk meg. Illetve megtaláltuk, de egy pillanatra nem tudtuk, hogy jó helyen járunk-e. A német piacon Photobook Concept néven megjelenő...

Olympus interjú: Toshi Terada

Sajnos a hétfő esti Olympus bemutatóra logisztikai okokból nem tudtunk eljutni, így lemaradtunk az újdonságok bemutatójáról, másnap kora délután Toshi Terada úr megmutatta a legfontosabb újdonságokat külön nekem is. Miről maradtunk le tegnap este? A legfontosabb...

Bevetésen a Sony Alpha SLT-A99 II-vel

A Sony a Photokinán jelentette be új, full-frame szenzoros, féligáteresztő tükrös fényképezőgépét, az Alpha A99 II-t. A sajtótájékoztatón elsősorban a bejelentés ünnepi jellegére került a hangsúly, így itt viszonylag kevesebb technikai részletre derült fény....

Sony a Photokinán

Ellátogattunk a Sony standjára is. Íme, ezeket láttuk: https://www.youtube.com/watch?v=VLWsbQaPtkg

A Jinbei is lekoppintotta a Canon 600EX-RT-t

A Yongnuo még két évvel ezelőtt jelentette be a Canon 600EX-RT-vel teljesen kompatibilis vakuját, most pedig egy másik kínai gyártó, a Jinbei lép be a 600EX-RT-t lekoppintók sorába. A Caler 600EX-RT néven megjelenő vaku (a...

Bowens XMT500 mobil stúdióvaku

A Bownes új, hordozható stúdióvakut jelentett be XMT500 néven. A beépített Li-ion akkumulátorral rendelkező stúdióvaku 500 Ws teljesítményre képes maximum, minimuma ennek 1/256-oda, azaz a teljesítmény teljes tartománya 9 Fé. A vaku kondenzátorait teljes...

Canon EOS M5 testközelből

A Canon standot bemutató videó készítésekor még esély sem volt az M5 közelébe jutni, de ez látszik is a felvételeken. Egy kicsit később, a Sony workshopjáról visszafelé tartva viszont jóval kisebb volt a tömeg,...

Canon a Photokinán

A tegnapi nap gyakorlatilag eltelt a sajtótájékoztatókkal és a bejelentések követésével, a mai napra már kevés pótolandó feladat maradt, így most már igyekszünk a kiállításra fókuszálni. Az első hely, amit a főbejáraton érkezve elérhet az...

Profoto Pro-10

Érdekes megfigyelni, hogy a rég megszokott, "mindent egy napon jelentünk be" elv helyett egyre több gyártó alkalmazza az "apránként bejelentve mindig szem előtt leszünk" módszert. Bár az Olympusról és a Panasonicról ezt nem mondhatjuk...

Canon EF-M 28mm f/3.5 Macro IS STM próba

A Photokina első napját még jóval a hivatalos nyitás előtt a Canon standján kezdtük, ahol lehetőségünk volt még a tömeg megérkezése előtt végignézni az érdekességeket, újdonságokat. Bár a kiállított attrakciók egy része a tavalyi...

Metz mecablitz M400

Új, kompakt rendszervakut jelentett be a német Metz. A Metz a MILC felhasználók igényeit figyelembe véve alkotta meg új mecablitz M400 kompakt kisvakuját, amely a korábbi vakukhoz képest mintegy 30%-kal tömzsibb. A TTL és manuális...

Nikon KeyMission 80 és KeyMission 170

Két új modellel bővítve indítja útjára akciókamera termékvonalát a Nikon. Az eredetileg extrém sportok megörökítésére létrehozott kamerák kategóriájába a Nikon még a januári CES-en a KeyMission 360 kamera fejlesztésének bejelentésével lépett be. A teljes...

A Nikon felvásárolta a Mark Roberts Motion Control vállalatot

A Nikon bejelentette, hogy felvásárolta a robotikus és távirányítható kameramozgató eszközöket gyártó Mark Roberts Motion Control (MRMC) vállalatot. Az MRMC egy sor olyan díjnyertes eszközt gyárt, amelyek lehetővé teszik a legkülönfélébb felhasználási területeken a...

Sigma 500mm f/4 DG OS HSM Sports

A 85 mm-es portréobjektív mellett a Sigma egy szupertele fixet, a Sigma 500mm f/4 DG OS HSM Sports objektívet is bejelentett. Az új szupertele kategóriájában kiváló fényerőt kínál, időjárásálló kivitele pedig a mostoha körülmények közötti...

Sigma 85mm f/1,4 DG HSM Art

A Sigma az új nagylátószögű zoomon kívül két fix gyújtótávolságú modellt is bejelentett, ezek egyike az f/1,4 fényerejű portréobjektív Art szériás változata. A Sigma 85mm f/1,4 DG HSM Art egy aszférikus és 2 szuper alacsony...

Sigma 12-24mm f/4 DG HSM Art

Tudja valaki miért jó kint lenni a Photokinán? Igen? Szerintem nem :) Elmondom: Azért jó kint lenni a Photokinán, mert amíg ülsz az egyik sajtótájékoztatón, addig az a gyártó közzéteszi a teljes anyagot, amit...

Olympus M.Zuiko Digital ED 30mm f/3,5 Macro

Új makróobjektívet jelentett be az Olympus mikro NégyHarmad rendszeréhez. Az Olympus M.Zuiko Digital ED 30mm f/3,5 Macro 7 lencsetagból épül fel, köztük 1 aszférikus ED, 1 dupla aszférikus és 1 aszférikus taggal, hogy a...

Olympus M.Zuiko Digital ED 12-100mm f/4 IS PRO

Az Olympus két új objektívvel frissítette Pro kategóriás objektívjeit, amelyek egyik tagja profi felhasználásra szánt utazózoom. A standard nagylátószögtől középteléig, összesen 8,3×-es zoomátfogást kínáló, fix f/4 fényerejű Olympus M.Zuiko Digital ED 12-100mm f/4 IS...

Olympus M. Zuiko Digital ED 25mm f/1,2 PRO

Az Olympus újonnan bejelentett két Pro kategóriás objektívje között egy új, 25 mm gyújtótávolságú, 47 fokos látószögű standard fix objektív is megtalálható. Az f/1,2 fényerejű Olympus M. Zuiko Digital ED 25mm f/1,2 PRO standard...

Olympus FL-900R

Az Olympus az új MILC gépei mellett egy új csúcs rendszervakut is bejelentett, az FL-900R modellt. Az Olympus FL-900R tökéletesen illeszkedik az új OM-D E-M1 Mark II fényképezőgéphez, hiszen a vakut is időjárásálló szigetelésekkel látták...

Jön: Olympus OM-D E-M1 Mark II

Kezdhetnénk akár a népszerű Calm down magyarul szóló szlengjével is, azaz mindenki nyugodjon le a..., mindezt pedig tehetjük két okból: egyrészt az Olympus OM-D E-M1 Mark II még nem jelent meg, másrészt talán az Olympus...

Olympus PEN E-PL8

Az Olympus frissítette belépőszintű MILC gépcsaládját és bejelentette a PEN sorozat legújabb, E-PL8 modelljét. Az új fényképezőgép igazság szerint csupán egy ráncfelvarrása az elődnek, hiszen mind felbontásában, mind főbb képességeiben megegyezik azzal, leginkább a sorozat...

Középformátumba ugrik a Fujifilm, itt a GFX

Toshishisa Iida, a Fujifilm általános marketingigazgatója mutatta be a Photokina 2016-on a Fujifilm új középformátumú fényképezőgépét, a G bajonettes Fujifilm GFX 50S vázat, amely mindössze 800 grammot nyom. A 43,8×32,9 mm méretű szenzor 51,4 Mpixel...

Sony és Profoto együttműködés

A Sony bejelentette együttműködését a világítástechnikai eszközöket gyártó Profotoval, amelynek köszönhetően a Sony MILC gépekkel tökéletesen együttműködő Profoto termékek hozhatók létre, ennek első tagja a rádiós TTL vakukioldó, a Profoto Air Remote TTL-S lesz,...

Sony Alpha SLT-A99 II

A Sony bejelentette féligáteresztő tükrös cserélhető objektíves full-frame fényképezőgép családjánek új modelljét, az ɑ99 II-t, más néven az Alpha SLT-A99 II típust. A négy éves modelltt leváltó full-frame szenzoros fényképezőgép 42,4 Mpixeles réz vezetékezésű BSI-CMOS...

Firmware frissítés a Panasonic Lumix DMC-GX80-hoz

A Panasonic az új fényképezőgépein kívül a DMC-GX80-hoz készült firmware frissítését is bejelentette, amely jobbára a ma bejelentett gépek 4k photo focus stacking módját hozza el a GX80-ba is. Sajtóközlemény: Az ingyenes firmware frissítés fókuszhalmozási funkciót...

Panasonic Lumix DMC-FZ2000

Nem csak a fényerős prémium kompaktok szerelmeseinek, de a videózás szerelmeseinek is új prémium fényképezőgépet kínál a Panasonic. A Panasonic Lumix DMC-FZ2000 a korábbi DMC-FZ1000 utódmodellje, ugyanazzal a 20 Mpixeles 1" típusú szenzorral, de...

Panasonic Lumix DMC-LX15

Új prémium kompakt fényképezőgépet is bejelentett a Panasonic, az 1" szenzorral szerelt DMC-LX15-öt. A Panasonic Lumix DMC-LX15 az első bridge gép, amely f/1,4 fényerejű objektívvel készül. 20 Mpixeles, 1" típusú szenzorának köszönhetően az átlagos kompaktokénál...

Panasonic Lumix DMC-G80

Frissített Dual IS stabilizátorral érkezett a Panasonic új MILC gépe, a DMC-G80. Az új giroszkópoknak köszönhetően az objektívbe épített 2 tengelyes és a gépen belüli 5 tengelyes stabilizátorok még pontosabban és még inkább egymást...

Jön: Panasonic Lumix DMC-GH5

A Panasonic bejelentette a MILC gépeinek csúcsát majdan jelentő Lumix DMC-GH5 fejlesztését. A 2017-ben megjelenő fényképezőgép új mérföldkő lesz mind a videózásban, mind a fotózásban. A sajtótájékoztatón elhangzottak szerint a DMC-GH5 4k videófelvételre lesz képes 60...

Holnap nyit a Photokina 2016

Ha páros év, akkor Photokina és ha Photokina, akkor mi igyekszünk itt lenni. Bár a kiállítás csak holnap nyílik meg a nagyközönség előtt, a legtöbb gyártó a mai napra időzítette sajtóbejelentéseit, így ma sem fogunk...

A duplakamerás LG G5 a fő riválisai ellenében

A Samsung a február végén Barcelonában megrendezett MWC-n leplezte le idei csúcsmobiljait, a kamera fronton egymással 100 százalékban megegyező Galaxy S7 és Galaxy S7 edge készülékeket. Ugyanekkor debütált az LG ugyancsak vadonatúj fejlesztésű, flagship...

Terek és formák

2016. szeptember 17-én, szombaton nyílik meg a Szellemkép SzabadiskolaTerek és formák című fotókiállítása. A fotókiállításon a III. évfolyamos fotószakos hallgatók 2015-2016-os tanévben készített munkái tekinthetők meg. Helyszín: Bethlen Galéria Budapest, VII. Bethlen Gábor tér 3. A kiállításon bevezetőt mond: Fuchs...

Instant fotózás: Leica Sofort

A Leica ma bejelentette Sofort nevű instant analóg fényképezőgépét, amely a patinás gyártó első instant gépe. A Leica Sofort leginkább a Fujifilm Instax Mini-re hajaz, bár annál kicsit szögletesebb. A géphez 62×46 mm méretű, ISO800...

Profoto D2 500 és D2 1000

A Profoto nemes egyszerűséggel csak a világ leggyorsabb vakujaként aposztrofálja a most bejelentett új D2 stúdióvakukat. A Profoto új D2 szériája két taggal indul útjára, az 500 Ws és 1000 Ws teljesítménnyű modellekkel, amelyekkel akár...

Jupio univerzális akkutöltő és külső akku

A Jupio kínálatában nem csak különböző fényképezőgépekhez, kamerákhoz és laptopokhoz találunk Li-ion akkumulátorokat, de egyéb kiegészítőket is fellelhetünk. Ilyen a LUC0070 termékkódú univerzális utazó akkumulátor töltő, amelynek érdekessége, hogy nem csupán ceruza (AA) vagy...

Canon EF 70-300mm f/4-5,6 IS II USM

A Canon felfrissítette 70-300mm-es stabilizátoros telezoom objektívét és bejelentette annak II. változatát. A Canon EF 70-300mm f/4-5,6 IS II USM az új, nano USM fókuszmotort kapta, így mind fázis-különbség alapú, mind kontraszt alapú (LiveView vagy...

Canon EF-M 18-150mm f/3,5-6,3 IS STM

Az új MILC gép mellé egy új utazózoom objektívet is bejelentett a Canon. A Canon EF-M 18-150mm f/3,5-6,3 IS STM optikai stabilizátoros zoomobjektív 8,3×-es zoomátfogást kínál, a 29 mm ekv. nagylátószögtől a 240mm ekv. tele...

Canon EOS M5

A Canon bejelentette eddigi legizgalmasabb MILC gépét, az EOS M széria negyedik tagját, az EOS M5-öt. S hogy miért a legizgalmasabb? Ezt gyakorlatilag a pletykákból már sejthettük, de most már hivatalossá vált: ez az első...

Zeiss Loxia 85mm f/2,4

A Zeiss a múlt héten jelentette be új Milvus objektívjeit DSLR gépekhez, most pedig Sony E bajonettre jelent meg az új Loxia. A full-frame szenzort is kirajzoló, manuális élességállítású Zeiss Loxia 85mm f/2,4 portréobjektív...

Ismét apróhirdetési lehetőség a Pixinfon

Az új rendszerre átállással egy időben az apróhirdetések feladásának lehetősége néhány hétig szünetelt, hogy a korábbinál még hatékonyabb, még jobban használható, még átláthatóbb és könnyebben kereshetőbb rendszer váltsa fel. Örömmel jelentjük, hogy az új apróhirdetési...

V. Fehértavi Darvadozás

Idén sem marad el a madárvonulás dél-alföldi ünnepére hirdetett V. Fehértavi Darvadozás, amelyet idén november 10-12. között tartanak. Az eseményre a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága természetfotó pályázatot hirdet. A pályázatra 1000 Ft nevezési díj megfizetése...

Újra ösztöndíj pályázat a Szellemkép fotográfus képzésére

Idén is meghirdette a Szellemkép Alapítvány a fotográfus képzésére irányuló ösztöndíj pályázatát, amelynek nyertesei 50% tandíjtámogatás nyernek. A nevezéshez fotósorozatot kell beküldeni a pályázat e-mail címére. Sajtóközlemény: A Szellemkép Alapítvány pályázatot hirdet ösztöndíjas fotográfusképzésre A pályázat feltétele...

Három Olympus M.Zuiko Digital objektív várható

Kiszivárgott információk szerint az Olympus a Photokinára három M.Zuiko Digital objektívvel készül. Olympus M.Zuiko ED 12-100mm f/4 IS PRO 17 lencsetagból felépített objektív, 1 dupla aszférikus, 5 ED, 2 szuper nagy törési mutatójú, 1 nagy törési...

Laowa 7,5mm f/2 MFT

A Venus Optics másik új objektíve mikro NégyHarmados MILC-ekhez készült. A 110 fokos látószöget kínáló objektív a micro FourThirds rendszer legnagyobb látószögű rektilineáris darabja, amely ráadásul remek fényerőt is kínál (kisfilmes megfelelője 15mm f/4)....

Laowa 15mm f/2 Zero-D FE

Belehúztak a Venos Opticsnál, hiszen a múlt heti 12mm f/2,8 Zero-D bejelentés után most ismét újabb objektívek láttak tőlük napvilágra. A Laowa 15mm f/2 Zero-D FE szintén a torzításmentességre törekszik, ugyanakkor kiváló fényereje a legjobbak...

6 percben a Photoshop átmenetes színszűrőiről

Ha egy kezdő fotósnak, vagy a Photoshop használatában kevésbé jártas lelkes amatőrnek azt mondod: átmenetes szűrők, rétegek, rétegmaszk, biztosan ki lehet vele üldözni a világból. Pedig a dolog nem annyira bonyolult, mint az első...

Tokina Firin 20mm f/2 FE MF

A Tokina bejelentette első Sony E bajonettre készült objektívét, a remek fényerőt kínáló Tokina Firin 20mm f/2,0 FE MF kézi élességállítású modellt. A full-frame szenzorra is teljes képet rajzoló új objektív két aszférikus és 3...

Friss infók és képek a Canon EOS M5-ről

Újabb fotók és újabb adatok láttak napvilágot a várhatóan jövő hétfőn, a Photokina 2016 fotótechnikai szakmai kiállítás és vásár 0. napján bejelentésre kerülő új MILC gépről. Mint már korábban kiderült, az új M5-ös modell lesz...

LCD-t is kap a Canon új 70-300mm-es teléje

Nem csak a Canon EOS M rendszer, de az EF rendszer egyik új objektívjének is kiszivárogtak a fotói, sőt, a specifikációi is. A Canon EF 70-300mm f/4-5,6 IS USM II egyik, de talán legnagyobb érdekessége...

Utazózoom objektív érkezik a Canon EOS M rendszerhez

A Canon már négy éve útjára indította APS-C szenzorral szerelt tükör nélküli, cserélhető objektíves fényképezőgép rendszerét, az EOS M-et. A MILC géphez eddig viszonylag kevés objektív jelent meg, s noha volt elérhető nagylátószögű, alap...

Meyer-Optik-Görlitz 58mm és 75mm f/1,9

A Kickstarteren indított projektet a Meyer-Optik-Görlitz, amelyben a Primoplan 58mm f/1,9 objektívjének gyártására gyűjt, egyben kedvezményes vásárlási lehetőséget is kínál az első elkészült darabokra. A legendás objektívek újra gondolt változatainak gyártásba vitele a manuális fókuszú...

Újabb két Zeiss ExoLens került piacra

A Zeiss ez év januárjában jelentette be az Apple iPhone 6-os szériájához készült előtét lencséit, amelyek közül a 0,6×-ozó nagylátószögű előtét júniusban került piacra 200 amerikai dolláros áron, de a másik két bejelentett előtétre...

Samyang Premium MF 14mm f/2,4 és 85mm f/1,2

A Samyang két prémium kategóriás, kézi élességállítású objektívet jelentett be full-frame szenzoros fényképezőgépekhez, a Premium MF 14mm f/2,4 és a Premium MF 85mm f/1,2 modelleket. Mindkét objektívet úgy fejlesztették, hogy akár 50 Mpixeles felbontású full-frame...

Újra Nikon 7 fotópályázat

Idén is megrendezi a hazai Nikon képviselet a Nikon 7 fotópályázatot, amelyre 28 napon keresztül, heti egy témában várják a nevezéseket. A képek amatőr és profi kategóriában nevezhetők, az amatőr kategória fődíjasa egy egy Nikon...

Canon EOS 5D Mark IV darabokban

Az amerikai LensRentals.com oldalán többször találtunk már érdekes információkat, nem csak objektívekről, de fényképezőgépekről is. Most a legújabb Canon gépet, az EOS 5D Mark IV-et szedték darabokra, hogy kiderüljön: milyen módon készült a gép...

A Dunakanyar Kapujában

2016. szeptember 13-án, kedden nyílik meg A Dunakanyar Kapujában című fotókiállítás. Kiállítók: Cservenák Péter, Erdélyi Ferenc, Félix Krisztina, Gerengay Gusztáv, Horlik Zoltán, Kurnász Csaba, Mojzes Péter, Tomor István Helyszín: Civil Közösségek Háza Pécs, Szent István tér 17,...

Röviden: Olympus TG-Tracker teszt

Az Olympus a TG-Tracker bejelentésével idén ugrott fejest az akciókamerák piacának tengerébe. Bár egy ízig-vérig akciódús downhill bringázásra nem tudtuk elvinni a kis kamerát, egy 8 napos utazás így is elegendő tapasztalatot adott ahhoz,...

Esküvőfotózás workshop percek

Folytatódik, vagy inkább újrakezdődik Paul Suha esküvő fotózás videó workshopja, amelynek egyelőre 3+1 része tekinthető meg. A bevezetőn kívül a rossz fényviszonyok közötti fotózás, a változatos kreatív fotózás és a jegyesfotózás témakörében tekinthetők meg az...

Így működnek a lencsék és objektívek

A Canon egy remek videót tett közzé YouTube csatornáján, amiből megtudhatjuk, hogyan működik egy lencse és milyen előnyei vannak a több lencséből összeállított objektíveknek. (Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy aggodalmamat fejezzem ki az...

Itt a Sony új csúcs akciókamerája

A Sony bejelentette akciókameráinak új zászlóshajóját, az FDR-X3000-at, valamint a kedvezőbb árú, de kisebb felbontású HDR-AS300R-et. A 4k videófelvételre képes, optikailiag stabilizált FDR-X3000 akciókamera 8,2 Mpixeles BSI Exmor R CMOS szenzort alkalmaz, amely teljes képkiolvasásának...

Kísérd figyelemmel, mit lát a drónod

A Epson, mint a BT-300 AR típusú okosszemüveg fejlesztője bejelentette, hogy partneri kapcsolatba kép a jeles drónkészítővel, a DJI-jal. Az üzleti lépés következtében lehetőség nyílik a DJI drónok által látott kép Epson BT-300 AR...

Sony E 18-110mm f/4 G PZ OSS Super35-ös filmezéshez

A Sony bejelentette APS-C vagy Super 35mm-es szenzorhoz, videózáshoz fejlesztett, a teljes zoomtartományban f/4 fényerőt kínáló zoomobjektívét, amely 27 mm-nek megfelelő nagylátószögtől 165 mm-nek megfelelő teleállást kínál. Az objektív a Smooth Motion Optics (SMO) megoldásnak...

Újra Paul Suha workshop Magyarországon

Paul Suha nemzetközi esküvői fotós több év kihagyás után idén októberben ismét Budapesten tart workshopot. A kétnapos esemény első része egy egész napos szeminárium, ahol Paul ígérete szerint egy teljes receptet fog átadni a...

Canon EOS 7D Mark II firmware frissítés

A Canon új firmware-t készített APS-C szenzoros csúcs DSLR-jéhez, az EOS 7D Mark II-höz. A frissítés a nemrégiben megjelent Canon W-E1 Wi-Fi SD adapter támogatását, valamint a kihúzott objektív automatikus tárolásának engedélyezését vagy letiltását lehetővé...

Sigma objektívek profi videósoknak

A Sigma bejelentette első, kifejezetten profi videózásre kifejlesztett objektívjeit, amelyek 4k, sőt 6k és 8k felbontású szenzorok kiszolgálására is alkalmasak. Az új termékcsaládban egyelőre három zoom és öt fix gyújtótávolságú objektív érhető el, némelyek...

Ilyen lehet a Canon EOS M5

Még a Photokina előtt megjelenhet a Canon új MILC gépe, amely ebben a termékcsaládban elsőként kínálhat elektronikus keresőt (természetesen csak gyártón belül, hiszen a Panasonic már évek óta készít LVF-es MILC-eket, még kis méretben...

Három M.Zuiko Digital objektív érkezik

Kiszivárogtak az Olympus bejelentés előtt álló objektívjeinek fotói, amelyek a mikro NégyHarmados MILC rendszerhez készülnek. Igaz, a képek elég kis felbontásúak, így sokat nem tudunk meg róluk. Kivétel lehet ez alól a 30mm f/3,5...

Zeiss Milvusok f/2,8 és jobb fényerővel: 15mm, 18mm és 135mm

A Zeiss három új manuális élességállítású objektívet jelentett be DSLR fényképezőgépekhez, a Zeiss Milvus 15mm f/2,8, a Zeiss Milvus 18mm f/2,8 és a fókuszgyűrűt modelleket, amelyek októbertől lesznek kaphatók. A Zeiss Milvus 15mm f/2,8 ultranagy...

Dupla kamera került az Apple iPhone 7 Plus-ba

Az Apple ma este jelentette be újdonságait, köztük az iPhone 7 és iPhone 7 Plus okostelefonjait. Az iPhone 7 készülékbe a korábbinál 60%-kal gyorsabb, 12 Mpixeles szenzor került, amely előtt 6 lencséből álló, stabilizált, f/1,8...

A fotozz.hu legsikeresebb júliusi fotói

Öregszünk emberek, öregszünk! Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy ismét eltelt egy hónap és ismét a fotózz!hu-ra feltöltött legsikeresebb képekkel jelentkezünk. Egy picit talán megkésve, de az 5D Mark IV teszt sajnos nem...

Kipróbáltuk: Canon EOS 5D Mark IV teszt

A profi fényképezőgépek mindig egy picit más piacot teremtettek, mint a középkategóriás, vagy belépőszintű modellek. Nem csak azért, mert sokkal komolyabb igénybevételre készültek és mások voltak, akik megvásárolták őket, de azért is, mert a...

Laowa 12mm f/2,8 Zero-D

A Venus Optics bejelentette újabb manuális élességállítású, full-frame szenzorra dolgozó fix gyújtótávolságú fényerős objektívét, a Laowa 12mm f/2,8 Zero-D modellt. Az ultranagy látószögű objektív kiváló fényerő mellett kínál szinte nulla geometriai torzítású képalkotást, mindezt 122...

Vonatozz, fotózz, nyerj!

Fotópályázatot hirdet a Siemens a MÁV elővárosi vonalain készült képekre. Nevezni bármilyen fényképezőgéppel vagy telefonnal/tablettel készült képpel október 31-ig lehet e-mailben, a képek fájlmérete maximum 5 MB lehet. A pályázaton összesen tíz műszaki/elektronikai termék talál...

Canon EOS 5D Mark IV tesztfotók

Már csak néhány órányi munka hiányzik a Canon EOS 5D Mark IV-et bemutató cikkünkből, de a tesztfotók már teljes egészében készen vannak, fel is kerültek, így a cikk megjelenése előtt már ezek megtekinthetők. A...

Tamron 18-270mm f/3,5-6,3 Di-II VC PZD

A Tamron bejelentette új utazózoom objektívét, amelyet APS-C szenzoros DSLR fényképezőgépekhez fejlesztett. Az elődmodellhez képest az új változat frontlencséje vízlepergető fluorin bevonatot kapott. Kis mértékben a külsőt is átszabták, bár ez nem jelenti az...

Frissítés Nikon D5000 és Coolpix S9700 gépekhez

A Nikon két fényképezőgépéhez jelentett be firmware frissítést, a D5000 DSLR-hez és a Coolpix S9700 kompakthoz. A Nikon D5000 "A" 1.01-es firmware-e megoldja azt a problémát, amely miatt a fényképezőgép reagálása abbamaradt, amikor ML-L3 távvezérlőt...

Tovább gyorsítja a Toshiba Exceria SD kártyáit

A Toshiba bejelentette Exceria Pro termékcsaládjának új szériáját, az N501 jelű SDXC memóriakártyákat. A nagy átviteli sebességű, UHS-II kompatibilis memóriakártyák már 250 MB/s írási és 270 MB/s olvasási sebességre képesek (a korábbi N101-es sorozat tagjai...

Piezo meghajtású fókuszmotort kap a Tamron 18-270mm-es obi

Állítólag a Tamron még a Photokina megnyitása előtt bejelenti 18-270mm f/3,5-6,3 Di-II VC objektívének új, felfrissített változatát. Az APS-C szenzoros DSLR-ekhez készült utazózoom objektívek között jelenleg csak a 16-300mm-es modell az, amely piezo fókuszmotort alkalmaz....

6k videóval jöhet a Panasonic Lumix DMC-GH5

Egyes pletykák szerint a Panasonic közelgő tükör nélküli cserélhető objektíves gépe, a DMC-GH5 6k videófelvételre is képes lesz. Igaz, a bejelentés dátumát még nem tudni és mivel ezek az első kiszivárgott információk, esélyes is,...

Canon EOS M5 pletykák

Akár még idén, a Photokina alkalmából bejelenthetik a Canon új MILC gépét, de persze az is egy lehetséges forgatókönyv, hogy az EOS 5D Mark IV árnyékába nem akarnak már semmit rakni, ez esetben egy...

NÉPSZERŰ CIKKEK

Sigma U-AF: fókuszrendszert és elemeket is az objektívbe!

Mekkora ötlet kell ahhoz, hogy egy gyártó merészet gondolva kitalálja, hogy az objektívébe ne csupán a lencsetagokat és az autofókusz lehetőségét építse, hanem magát...

Így készült: Erik Johansson – Falling Asleep

Kreatív ötlet, tervezés, precíz megvilágítás, kitartás és rengeteg utómunka. Röviden ennyi, hosszabban pedig a videóban.

Így helyezd át a Lightroom vagy Photoshop programokat másik meghajtóra

A Windows egyre újabb és újabb frissítései meglepően sok helyet tudnak felemészteni egy modern, naprakész számítógépen, ami főképp akkor okozhat problémát, ha viszonylag régi...

A mélységélesség

Ismét egy jó videót készített a Filmmakers IQ. Ahogyan már megszokhattuk John P. Hess-től, megint egy igen minőségi és jól érthető videót...

A pillanat varázsa

Jay P. Morgan megmutatja, hogyan készíthetsz remek pillanatfotókat lézercsapda segítségével. Bár Jay a MIOPS kioldóját használta, hasonló képességgel bír a már nálunk...